2011. december 25., vasárnap

Boldog Karácsonyt!

2011. november 7., hétfő

L. Varga Éva: Az egész egy káposzta

Sose csaltam, sose loptam,
mindig csak hűséges voltam..
Volt párom is, de csak egy, 
a többi srác hencegett..

Azt hittem, hogy szeretett,
de őrülten fenyeget
A féltékeny hazug kör,
De ő nem lát, mindent tör...

Egy sem maradt, sajnos, óh,
mert valaki áruló... 
Hazudott is eleget, 
széttúrta a terepet.

Mást mondott a szája, 
mást tett keze rája...
Lusta vagyok,
rímes játék,
olyan mint e rémes tájék...

Inkább nem írom le, 
bármit is mondsz most te..
Túl magas az etika, 
kevés férfi veri a...
rímes becses szintet, 
inkább búcsút intett...

Az egész egy káposzta
Egy varázsló átkozta...
Fenyegetés nélkül
Szökés nem is készül.
De a szeme, szája,
Nem hallgatott rája...

Elhitte, hogy mese volt
Ez az egész rémes folt
Ami képzelt emlék,
Ma már sötét nem lét.
Vele él a magány
Ma már nem is vagány.

Másnak hitt a drága
Ráment a gatyája...
Sajog szíve tája,
Nem emlékszik rája
Átverte barátja..
Hamis a magánya...
Nem védte a párja
Magas etikája

Megoldani nem tudja
Inkább gyorsan eldugja...
Ez a mese vége...
Őrület emléke...
Mindenre van megoldás
De csak ha a hite más...


Szándékosan sértett...
Mindent félre értett..

Bízzál már magadban
S rend is van az agyban...
Az életben játszani kell:
Nagyban.


(Ez a vers hirtelen  és átgondolatlan alkotás, másodpercről másodpercre.. és nem is kívánom átírni. De nem úgy sikerült tartalmilag, ahogy akartam. Értse ki-ki a saját etikája és tapasztalata, lelke alapján :) ... Ez is egy alkotás... És fordítva sem igaz, csak a fele.. Sose értsd a verset teljesen az alkotóra.. mert aki leírja az életét, az még csak naplót sem tud írni, nem verset!.....Tolle, lege...)

Lövey-Varga Éva: Szeretnék

2011. november 4., péntek

Varga Éva: Szilánkok

Varga Éva: Szilánkok



Nem feledem, hogy harcolsz,
Csak soha nem jól karmolsz...
Él bennem a varázsló!!!
Semmibe vetted az álmom,
Azt hitted, ingyen majd játszom!
Nem én vagyok áruló!


Képmás volt, csak ott táncolt
Vérben áztatva ott vádolt.
Szerteszét szedte az álmom
Az hitte majd neki játszom!
Csilingel a varázsszó
Sosem leszek áruló!


Minden tett vért kívánt
A bosszú majd átokká vált
Aki hajdan lopta az álmot, dalt,
Ő Nem csak jogot, de csókot is csalt!
Esküszöm, lesz még tánc!




Varga Éva, 2011. november 4., 16:40

2011. október 25., kedd

Varga Éva: Miért baj? (Gagyi vers Csabának)


Varga Éva: Miért baj? 

(Gagyi vers Csabának)

Miért, miért baj,
Ha az ember szeret?
Ha örökké nyugalmat, 
Boldogságot keres?
Ha fáj a könny, és 
Ha sír a remény,
Ha a másik szíve 
Alaptalanul kemény?

Miért, miért baj, 
Ha szeret, viszontszeret?
Ha átszáguld egy 
Immagináris teret? 
Ha védve megfog két
Gyönyörű kezet, 
És ez végre egy teljes
Élet-szerep?

Miért baj, ha ölelted,
Védted, ha mások
Kegyetlen parancsát 
Örökre féled?
Ha nem csitul a 
Szemekben a könny,
Ha csak éjjeli
Nyugtalanság jön?

Miért baj, ha tud
Aki szeret, és ha 
Felold, megolvaszt 
Minden jeges szívet? 
Ha magyaráz, és jár 
A szája, anya-típus:
Mindenki nevet rája?

Miért baj, hogy végre
Nyugodtan nevethetsz
Az égre, mert gondja 
Van mindig a szépre?
Miért baj, hogy
Védi a lelked, hogy
Két karja öleli tested,
Hogy gondos férjet lát:
Benned?

Miért baj, hogy
Szereted, véded?
Ha átadod folyton 
Az élted?
Ha törékeny karja 
Érted int, és 
Létezik csak szabály, meg nincs?


Miért baj, ha
Olyan vagy pont, 
Mint ő?
Mert ő csupán 
Védtelelen nő?
Mert nem vált el soha,
És nincs férje még?
Vagy nem hozott 
Milliót még a lét?

Hogy loptak tőle,
És sohase csalt?
Hogy hűséges típus
És fáj minden baj?
Ha megoldást keres,
És az ajtóban vár?
Ha nem hallgat, nem remeg,
Hisz kiégett már, 
Értékét örökre 
Megölték már?
Megölték már???

Miért, miért baj, 
Hogy várt reád?
Hogy éveken keresztül 
Melletted állt?
Ha nem adtál
Neki létezést,
Ha te keltetted a 
Kétkedést?
Ha várt reád éjjel,
És nappal is
Ha más kedvéért is 
Vagy hamis?


Nem hiszem, hogy 
Most védő kezed
Hamisan lefagyott,
Letört, remeg.
Nem hiszem, hogy 
Csak magány a 
Remény
Bár sokszor az élet
Nagyon kemény!
Szétszedhet valamit 
Valaki?
Csak akkor, ha magadban
Nem tudsz hinni.
Miért baj, ha értékes 
Vagy Neki?

2011. július 30., szombat

Bíborvirág: Tapló Napló : Dedikálás


Saját fotóm, a Millenárisról: Gálvölgyi Úr dedikál... (először lerázott minket, és visszautasította felkérésemet.. Nem állt oda mellém.. Cseréltünk :) ) 

2011. július 5., kedd

Bíborvirág: Tapló napló - Mai termés: A róka monológja

L. Varga Éva: A róka monológja

Elfáradtam, - szólt a róka...


Ajkamra fagyott a nóta
Ebben a rút sötétben
Leszúrtak a sövényben.

Varjúnk csőre folyton 
tátog
Kellene rá jó 
nagy  bádog.

Hogy befogja végre ő,
S hangja legyen éltető.
Ez csak álom - szólt a róka
Olyan mint a felfújt fóka.

Bőre alatt levegő...
Nem él már, csak érte fő
A két szülőnek rút feje
Hisz kegyetlen volt gyermeke...

Ki is bántott?  - íme ő..
Foga kemény, mint a kő
Elfelejti barátom, 
Hogy egyezségben él három
Kemény legény
S hamar jő -
A harmadik, 
A teremtő.

A seb hamarosan 
Gyógyul
Róka koma durván 
Mordul.
Foga vicsorít is:
WÁÁÁ.
- Habzó szájam rátalál.


Bíztam benne, 
Volt tanárom
Tanítvány és minden áron
Jó barát lett volna ő
Ha nem más állat-szerető.

A sötétben harapott
Bakott lőtt, és jó nagyot!

Itt a vadász...
Mint az ördög.. 
Bíróként szolgál már,
S dörmög. 
Nem a róka, aki ölt!
Leszúrták, 
és vérzett volna
S mindenütt csak vércsík
folyna...
Itt a kutya barátom,
Elásva a határon.

Fél a róka, farka lóg, 
A harmadik erős volt...
Bíró elé áll a fránya,s
Az eszement etikája...


Kicsi ez az elégtétel
Hogy a másik sebét tépje.
De más megoldás 
Sajnos nincs..

Egyszer beérik a kincs.

Megmentette életem,
Ezután majd élvezem
Hogy az élet visszacsap,
S majd lesz neki haddel-hadd!

2011. július 4., hétfő

L. Varga Éva- A bukás Komoróczy Géza: Arany fej, agyaglábú szobron (Az asszír világbirodalom széthullása) c. tanulmányának elemzése

A bukás
Komoróczy Géza:
Arany fej, agyaglábú szobron
(Az asszír világbirodalom széthullása)
c. tanulmányának elemzése
szemináriumi dolgozat
Varga Éva
történelem-magyar szak
I.                    évfolyam (1996/97)
vezető tanár: Dr. Vargyas Péter prof.



E tanulmány szerzője az ókori kelet történetének kiemelkedő kutatója. Szakértelmét nem csupán történeti tudása bizonyítja, hanem az az összefüggésrendszer is, melyben ábrázolva elénk vetít egy nehezen megfogható problémát, a birodalmak hanyatlását és bukását – az egykori asszír világbirodalom széthullásának ürügyén.  Ő maga is megfogalmazza tanulmányában, hogy az asszír helyzet elemzése közvetlen, sőt, életrajzi tapasztalattal is rendelkezünk arról, hogy mit is jelent a birodalom és a birodalmi rendszer felbomlása (pl. az Osztrák-Magyar Monarchia).
Már tanulmánya elején kimondja alaptételét; a birodalmak felbomlása soha nem agónia, lassú hanyatlás folyamata, hanem mindig katasztrófa jellegű. A pusztulás sebessége és időkerete sem mérhető, de azt leszögezhetjük, hogy a végmindig rövidebb időszakot jelent, mint a kezdet. Ez a „lassú kifejlet és sebes pusztulás”  figyelhető meg az Asszír Birodalom esetében. Az utolsó Asszír Birodalom kiépülése (i.e. 8. század közepe) III. Tukulti-apal-Esarra (i.e. 744-727) uralkodásával a hadsereg mélyreható átszervezésével kezdődött. Ettől kezdve töretlen fejlődési ívvel éri el megközelítőleg egy évszázad alatt legnagyobb kiterjedését, míg összeomlása néhány év alatt bekövetkezik. A birodalmak sorsa a belső katasztrófa, az összeomlás elháríthatatlansága, hirtelensége. Ez a tanulmány tulajdonképpeni tárgya.
Mindenekelőtt azonban szükség lenne annak a fogalomnak a tisztázására, mely a tanulmányi középpontjában áll: s ez maga a birodalom fogalma. A szerző ugyan megteszi ezt, de előtte hosszú sorokon át taglalja a birodalom életéből kiragadott történelmi és kulturális részleteket. Így beszél az istenek támogatását templomépítéssel megnyerni szándékozó Szin-sar-iskunról, aki az ősi hagyományokra támaszkodva próbál legitimációt szerezni a változtatásokhoz. Feliratának az újasszír királyi ház tagjaira való hivatkozása igazolás, s mint dinasztikus hagyomány, a politikai legitimáció szerves része.
A módszer induktív levezetési módot sejtet, mégsem mondható ki ez az állítás ilyen nyersen. A szerzú említi, hogy birodalmakról, mint a világtörténelem egymást váltó alakulatairól Dániel próféta ír először. Az ő szövegéhez társítható a TRANSLATIO IMPERII (birodalom-átvitel) gondolata.  Nebukadneccar és Dániel álma történelmi események jelképes ábrázolása. Magyarázatához felvázolja előttünk a klasszikus antikvitásnak az emberiség nagy történeti korszakaira való felosztásának elképzelését: a világkorszakok és az életkor modelljét, az uralomváltás eszméje szerint a „világtörténelem egymást követő birodalmak sora”, s Dániel könyve II. Nabu-kudurri-ussur  (i.e. 605-562) Babilónját jelöli meg kiindulási pontként.
A könnyebb érthetőség kedvéért talán már itt szükség lenne a később kifejtett birodalom-fogalomra. A birodalom komplex társadalmi szerv vagy rendszer, szerves egység, mely egy állam társadalmi alrendszerei közül némelyeknek az extrapolációja (katonai, rendőri, közigazgatási, gazdasági alrendszerek). Mint jellegzetes szárazföldi nagyhatalom, szomszédait ellenségnek tekintette, s ő tette azzá őket folyamatos terjeszkedésével.  Az igazi ellenfelet azonban inkább a vetélytársak jelentették (Urartu, Média, majd i.e. VII. század közepe : Egyiptom). I. e. 609-ben Babilón és Egyiptom is mozgósított a birodalom ellen, de II. Necho (i.e. 609-594) fáraó a statusquo fenntartása érdekében Asszíria mellé állt, ugyanis arra számított, hogy Asszíria fennmaradása megállítja Babilon és Média terjeszkedését.
A birodalmi szervezet kiterjedt hátországot teremt, határain belül lehetőség nyílik a különböző területek gazdasági specializációjára (munkamegosztás, interregionális piac). Ennek modernizációja mindig a központ elhatározásához igazodik, és „kiszolgáló ipart” hoz létre a peremvidékeken. Megállapítása szerint a központ civilizálja a kapcsolódó területeket (római kor). Minden tartósabb birodalomnak érezhetően volt civilizáló hatása. Ezek közül ilyen az oszmán-török, arab, perzsa, indiai, kínai civilizáció extrapolációja, mint a szerző említi – a kiemelt romanizáción kívül. innen azonban nagyon hiányoltam az erőteljes hatást kifejtő hellenizmust.
Már a bibliai Náhum megemlíti, hogy a hadsereg és a kereskedelem együtt járnak. A Biblia fontos történeti forrásként használható az adott történelmi kor tárgyalásához. Ez a kor a tárgya az idézet Radnóti eclogának is, melyben Náhum próféta alakja idézi fel az adott állapotokat.
Az elemzésben szó esik a birodalom megszervezéséről is. Fogalmában kimondatlan elem a méret, fenntartásához dokumentált igazgatási és hatalmi szervezetre van szükség. Ennél a gondolatmenetnél merül csak fel a szerzőben a kérdés: „hogyan maradhatott fenn és működhetett súlyos válságok között is a III. uri dinasztia állama?” – s itt újból vissza kell térnünk a birodalmi gondolatkörhöz. Asszíria világbirodalomként terjeszkedési politikájában a szövetségi rendszert, a „szabályos hódítást” és a kettő kombinációját is alkalmazta. Ez folyamatos változtatásokkal a hagyományokból fejlődött ki (TRIAL AND ERROR stratégia). A gazdaság legfontosabb alrendszereként lép fel a hadsereg a birodalmi életben, mely az integráció három fokozatát ismerte: egyszerű katonai akció; a helyi uralkodó meggyilkolása és fogságba vetése után hűségeskü fejében a rivális ág trónra juttatása ; és a hadjárat során az ország újjászervezése a meghódított terület tartománnyá emelésével. A központi terület növekedésével a zsákmányszerző terület is egyre nő. A cél a birodalom lehető legtávolabbi pontjáig való kiterjesztése és mindenáron történő fenntartása. Ebben a folyamatban megállapított törvényszerűség a befolyási övezet közigazgatási övezetté való alakítása.
A szerző nézőpontja sok mindenre kiterjed, de kevésbé veszi figyelembe azt a tényt, hogy a hanyatlás folyamata csak a kiépítési, működési feltételek ismeretében boncolgatható. Tény, hogy a bukás okai között végtelen példát sorolhatunk fel. S ezek közül gyakori az olyan, mely mint birodalom szervező tényező,  ugyanakkor szerepet játszhat a pusztulási folyamat siettetésében is. Itt említem meg a homogenizálás szándékával alkalmazott deportálásokat, melyek következtében Asszíria a „népek olvasztótégelyévé” változott. (Ennek ellenére a nyelvi egység arámiul valósult meg)- De ide sorolhatjuk a gazdasági fejlődést, a kereskedelmet, a satellit-államok szövetségét, a territoriális eredetű feszültségeket is. A kis szövetségek ellen eleinte hatékony védekező birodalom a végső ostrom (i.e. 614) után mégis elbukik. S ez előre csupán a birodalom határáról volt érzékelhető, mert az igazi veszélyt a rendszer eresztéke jelentette. A megmentés elve kizárt volt, hiszen más szellemiségű nevelésre a birodalom nem adott módot, lehetőséget.
Szerintem az író művével tökéletesen eléri célját. Nemcsak felkelti az ókori kelet története iránt érdeklődők figyelmét, hanem továbbgondolásra is módot nyújt, új elemzésekre, kutatásokra ösztönöz.

2011. június 30., csütörtök

L. Varga Éva: Asszír hadtörténet - Haditechnika és utánpótlás /szemináriumi dolgozat / (Vargyas Péter emlékére is)

Asszír hadtörténet
-Haditechnika és utánpótlás -
Készítette: Varga Éva

magyar nyelv és irodalom - történelem szak,  I. évfolyam
1996-97
tanár:  Prof. Dr.   Vargyas Péter
szemináriumi dolgozat




  1. Tukulti-apal-Eššarra (Kr.e.1115-1077) tudatosan, lépésről lépésre tágította Asszíria határait. Muški, Urartu, a Taurus, a Földközi-tenger partvidéke egyaránt szenvedett hadjárataitól. Valójában ekkor az ország közigazgatási területe nem volt nagy, hiszen ezek a hadjáratok nem hódító, hanem zsákmányszerző jellegűek voltak. A hadsereg katonai erejét megsokszorozta azáltal, hogy hadsereg-reformot vitt véghez. A Kr.e. 9. században Asszíria látványos és jövedelmező katonai győzelmeket aratott. A század két nagy királya közül II. Aššur-našir-apli (883-859) már uralkodása elején véghez vitte hadseregreformját. Mintegy tízszeresére növelte a harci fegyvernem erejét,. Egy harci szekér személyzete a harcosból, a hajtóból, és általában a pajzstartóból állt. Megszervezte az asszír lovasságot (mely elsősorban hegyvidéken jutott szerephez), és különböző rendeltetésű műszaki alakulatokat hozott létre. Ilyenek például az utász, szállító, folyami szállító, aknaásó, hadigépeket kezelő műszaki alakulatok. Uralkodása idején jelent meg a zsákmány, mint Asszíria döntő jövedelmi forrása.
A harckpcsival felszerelt és műszaki egységekkel megerősített asszír hadsereg i. e. 859-ben Daligu észak-szír város ostrománál páncélkocsikat, hordozható verőkosokat és ostromgépeket is bevetett. Különleges jelentőségük volt a hadmérnököknek. Az ókori fegyvermesterek a rugalmasság kihasználásával fejlesztették tovább az íjat és a nyilat, az ember legrégibb messze hordó fegyverét számszeríjjá, az egyszerű parittyát gép dárdavetővé, a számszeríjat és a dárdavetőt pedig az első hajítógépekké, katapultává, ballisztává, … . Ezen fegyverek működése a kőkorban használt torziós csapdán alapult. Legfontosabb alkotóelemük az ún. húrköteg, mely állati inakból és lószőrből sodort kötél volt. Emelővel vagy motollával feszítették meg. A kifeszített kötélbe erősített fadarab hatalmas erővel szorult s középső léchez. A hajító és az ostromgépeket egyaránt fából építették, és fémverettel erősítették meg.”1
    1. Aššur-naszír-aplit (K.r. e. 884-858) az asszír királyok közül hódításainak megszilárdítására irányuló szervezőképessége és céltudatossága emelte ki. Kegyetlensége, brutalitása többszörösen túltett az asszír hadviselési szokásokon. Az akaratával szembeszállók lázadóknak minősültek, és csak teljes fizikai megsemmisítés lehetett a sorsuk. Változatos és látványos elrettentési módokat alkalmazott. Megvakíttatta a foglyokat, orrukat, fülüket, végtagjaikat levágatta, elevenen nyúzatta meg és égette meg őket, másokat karóba húzatott vagy lefejeztetett. Azoknak a fejét, akik elestek a harcban, halomba rakatta. Mindez a terület alávetésére, megtartására irányuló pszichológiai hadviselés, és nem öncélú brutalitás volt.
A temérdek életben maradt katonát foglyul ejtettem; az egyik részüknek karját vagy ujjait vágattam le, másik részüknek az orrát, fülét... . Sok katonának kitoltam a szemét. Egy halmot rakattam a testekből, egyet a fejekből. A fejeket a város körül karóra szúrtam.” - írja feliratában.
Átszervezte a hadsereget, a harci szekerek mellett lovasságot szervezett, s ennek fontos szerepe volt a meglepetésszerű támadásban, a felderítésben. Technikai korszerűsítés is történt. Hatásosabb faltörő szerkezetek, ostromtornyok kerültek be a harcba. A hadjáratok eredményességét azonban nem utolsó sorban az utánpótlás tökéletes megszervezése biztosította. Tushát újjáépítette, és az északi irányú katonai vállalkozások kiindulópontjává tette. A stratégiai településeken nagy mennyiségű élelmiszert és fegyvert halmozott fel, s ezáltal rövidítette az utánpótlási vonalat.
    1. Šulmanu-ašaridu (Kr.e. 858-824) uralkodása alatt a legerősebb ellenfelet Észak-Szíria jelentette. A legfontosabb csatát 853-ban az Orontes mentén lévő Quarquar város mellett vívták. A lakosság erőszakos áttelepítése pedig tovább folyt.
A zsákmány növekedésének hiánya a Kr.e. 8. században belső válságot idézett elő. Ekkor jutott trónra egy katonai lázadás során a hadsereg vezetőjeként III. Tukulti-apal-Ešarra (Kr.e. 745-727). Az első években a hadjáratokon kívül belső reformokat is végrehajtott. Ezek közül számunkra a katonai újítások a fontosak. Elit csapatokat, ún. királyi gárdát (kisir šarruti) szervezett, ez képezte az állandó hadsereg magját. Új fegyvereket vezetett be (hatküllőjű harci szekér helyett nyolcküllőjűt; az íjjászoknál nagy méretű védőpajzsot, újfajta ostromgépeket. Döntő gépeket biztosított a haditechnikának, általános mozgósítást rendelt el, és már hadifoglyokat is nagy mértékben sorozott be a hadseregébe. A hadsereg hatékonyságát , biztonságát és mozgását kiterjedt kémszervezettel biztosította. A városok ostromát új eszközök és különálló utászegységek hadrendbe állításával tette könnyebbé.
    1. Sarrukín (Kr.e. 721-705) szintén hadvezérként lépett a trónra. Fia és utóda Šin-ahhe-eriba (Kr.e.704-681) az anyagi kultúra fejlesztésén kívül minden eddiginél brutálisabb terrort vezetett be.
A poliocentrikus vagy várostromlási hadműveletek célja az ellenséges város bevétele volt. Ehhez általában mindig használták a két legfontosabb haditechnikai eszközt, az osromtornyot (akkádul: dimtu) és a faltörő kost (jásibu). E berendezéseket valószínűleg Mári városában készíthették. A torony alsó részében rejtőztek, és feladatuk volt a faltörő kos irányítása. Kisegítő eszközként szerepelt az ostromlétra. Nemegyszer alagutakat, aknákat vájtak az ellenséges vár oldalába, szükség esetén pedig mesterséges töltést emeltek. Valószínűleg alkalmaztak pirotechnikai fogásokat. Ennek bizonyítéka a Szihemi fémburok végű lándzsalelet, melybe olajos kanócot tehettek majd meggyújthatták. Erődítményeiket is gyorsan építhették fel.
Az állandó asszír hadsereg törzsét az íjászgyalogság és a lovasság alkotta. De beletartoztak az írnokok, tolmácsok, hírszerzők, jósok is. Szükség esetén behívás útján egészítették ki a sereget. A fegyver helyett gyakran vetették be a diplomáciát és a propagandát. A foglyul ejtet ellenséges uralkodókat a király harci szekerébe fogták a diadalmenetben. Néha a nyakukba kötötték a vesztes fél egyik harcosának levágott fejét, gúny tárgyává tették őket. Elrettentésül az életben maradt foglyok végtagjait, orrukat, fülüket levágták, szemüket kiszúrták, nyelvüket kivágták, karóba húzták, vagy pedig elevenen megnyúzták őket.
A hadsereg alapvető szervezeti egysége az 500-2000 katonából álló kiszir (osztag), mely ötvenedekre (kisru), az ötvened pedig tizedekre tagozódott. Több kiszir emukát (erőt) alkotott. Az asszír hadsereg támadó fegyverei vasból, védekező fegyverei bronzból készültek. A nehéz gyalogság lemezes páncélt és hegyes végű sisakot viselt, melynek már tarkó és halántékvédő része is volt. Pajzzsal, kopjával, rövid karddal, tőrrel, vasfejű buzogánnyal voltak felfegyverkezve. A könnyű gyalogság íjászokra, parittyásokra, dárdavetőkre oszlott; páncélt nem viseltek, néha sisakot sem. Külön pajzshordozóik voltak. A műszaki alakulatok kitűnően értettek a hídveréshez, a földhányással körülvett, keresztutcás táborok építéséhez, ostromsáncok emeléséhez, faltörő kosok és egyéb ostromgépek kezeléséhez.
A háború sajátos tartalma a harc, a hadművelet és az ütközet. A központi irányultságot itt az ellenség haditechnikájának, főerőinek megsemmisítése, az ellenállás teljes megszüntetése jelenti. A harc fő eszközeként így megemlíthetjük az ellenlökést (tűz és roham); a hadműveletet mint manővert és az ellencsapást; az ütközetet – mint támadó és védelmi hadműveletet. A harcoló csapatok mindig arra törekszenek, hogy előnyös helyzetbe kerüljenek ellenfeleikkel szemben, és őket kedvezőtlen körülmények közé szorítsák. Ez a csapatokkal, tűzzel, technikával való helyes manőverezéssel érhető el- A manőverezés leghatásosabb eredménye az ellenség bekerítése. A győzelmet azonban meg is kell szilárdítani. Ez lendületes mesteri üldözéssel történik. Formája frontális, szárnyüldözés és párhuzamos üldözés lehet. A harctevékenység szakképzett embereket, erkölcsi, politikai, harci anyagi és technikai biztosítást kíván. A harcbiztosítás fajtái közül ki kell emelni a felderítést, a csapatok közvetlen biztosítását, és a technikai biztosítást. A harcoló hadsereg utánpótlását és anyagi technikai ellátását a hátországi bázisoktól a frontbázisokig és onnan a szállítóeszközök összes fajtájával biztosítjuk. Ellenkező irányba folyik a sebesültek, fölös eszközök szállítása. A csapatok adott hadműveleti csoportosításának ellátását és hátraszállítását biztosító útvonalak alkotják a közlekedési hálózatot.
A harctevékenység két alapformája a támadás és a védelem. Kedvezőtlen viszonyok esetén az átcsoportosítás érdekében a döntő harc elodázására alkalmazzák a visszavonulást.
Az asszírok a gyakorlatban mindezt tökéletesen megvalósították. A főhadiszállást főváros központi erődítménye jelentette. Minden évben újévkor a király itt tartott ellenőrző vizsgálatot, melynek során felmérte a hadseregét és a felszerelését. A hadjárat általában tavasszal indult, és a téli esőzések megkezdődésével zárult. A kivonuláskor a hadsereg előtt jártak a zászlósok, akiket a papok és a jósok kísértek, valamint a király, testőrei kíséretében. Őket követte a hadszekeresek , lovasok, gyalogosok és szerszámvivők hadteste, valamint a különböző területekről csatlakozók csoportja. A hadsereg minden ellátmányt magával vitt, tulajdonképpen zsákmányolással tartotta fenn önmagát. A felderítést hivatásos kémek végezték. Feladatuk az volt, hogy részletes adatokkal szolgáljanak az ellenség kül- és belpolitikai helyzetéről. Jelentést tettek a belső ellentétekről, katonai rendszabályokról, védelmi létesítményekről, élelmiszer-tartalékokról, a csapatok harcképességéről, utakról, átkelőhelyekről. A felderítő szolgálat élén a legtekintélyesebb államférfi, általában a trónörökös állt. Jó hadiutak biztosították a az összeköttetést a központtal. Az erődítési technika szintén magas fokú volt. Falakkal, bástyákkal védett, állandó, erődszerű ovális vagy négyszögletű táborokat építettek. Sáncokat, töltéseket alkalmaztak támadásnál és védekezésnél egyaránt. Az ostromgépek szállításához gyors és pontos munkára volt szükség. A folyókon való átkelés bardukokkal is történhetett ( a kecskebőrökből készült csónakok leírásával találkozhatunk Hérodotosznál), de a fából készült pontonhidakat is gyakran alkalmazták. A műszaki alakulatok bármilyen területen utat biztosítottak a vonulók számára. A várerőd-ostrom alapfeladata a falon való résnyitás volt. A kapuk betörésére ún. taranokat alkalmaztak. A faváz elülső részén levő kis toronyban íjászok tartózkodtak. Ütőerejét a láncra akasztott, fémvonattal készített gerenda adta. A védők csak a taran eltörésével, harapófogós fölrántásával, esetleg gyújtólövedékkel védekezhettek ellene. A mozdítható ostromtornyokról fáklyát, gyújtónyilat lőttek a védőkre. A falak lerombolására aknafolyosóikat, földhányásokat készítettek, gyakran alkalmaztak ostromlétrákat, és hajítógépeket. Ismerték a kiéheztetés technikáját, és gyakran alkalmazták is. Elzárták a védőket a kutaktól, vízlelő helyektől. Közben zsákmányszerzés reményében dúltak, fosztogattak. Az ellenszegülők mindig a legkegyetlenebbül bűnhődtek.
Tulajdonképpen az asszírok vetették meg az igazi haditechnika és hadművészet alapjait, a további fejlődés alapjául szolgáltak módszereik.

Felhasznált irodalom:
The Cambridge Ancient History, Cambridge
Razin: A hadművészet ókori klasszikusai, Budapest, 1963.
Hahn I. - Kákosy L. - Komoróczy G.: Az ókori Kelet történet, Budapest 1989.
Kalla Gábor: Mezopotamiai uralkodók, Budapest, 1993.
Klíma J.: Mezopotámia, Budapest 1983.
Oppenheim A. L.: Az ókori Mezopotámia, Budapest 1982.
Postage: Az első birodalmak, Budapest 1985.
Francev, J. P.: Világtörténet I. kötet, Budapest 1967.
Hermann Heinz Wille: A szakócától a dinamóig, Kossuth Könyvkiadó 1988.




1Hermann Heinz Wille: Az ókor leleményes mechanikusai In: A szakócától a dinamóig, Kossuth Könyvkiadó 1988., 91.o.

2011. június 27., hétfő

Nonprofit szervezetet keresek projektpályázat támogatójának!

Nonprofit szervezet (nem egyházi - kizárás! ) támogatását kérném a Tollforgató Irodalmi Lap, Történelmi és Művészeti Lap Vodafone Angyal 2011 projektpályázatához!

Idő
2011. június 20., 15:00 - június 30., 23:30

Helyszín
Vodafone - Tollforgató Irodalmi, Történelmi, Művészeti Lap projekt - szavazz rá!

Készítette

More Info
http://apps.facebook.com/foallasuangyal/?showproject=314

Kérlek, szavazz az én projektemre! A Tollforgató Irodalmi, Történelmi, Művészeti Lapra, a művészek érdekében is! Köszönöm, ha tetszik, és megtisztelsz vele! Hadd legyek én a Vodafone Angyala 2011 -ben! Sajnos csak most láttam a lehetőséget! Alig maradt időm!

Csatlakozz itt:


http://apps.facebook.com/foallasuangyal/?showproject=314

és szavazz rám! Tollforgató Irodalmi , Történelmi , Művészeti Lap projekt!



Ilyenek a lapok!

https://sites.google.com/site/tollforgatoirodalmilap/

https://sites.google.com/site/tollforgatotoertenelmilap/

https://sites.google.com/site/tollforgatomuveszetilap/

http://tollforgatotoertenelmilap.blogspot.com/

http://tollforgatoirodalmilap.blogspot.com/

http://tollforgatokreativitas.blogspot.com/

2011. június 7., kedd

Bíborvirág: Tapló Napló - A Pázmány utóhatása - 2011. június 07.

Hm.. elmentem nagy hezitálás után a  PPKE bulijára.. Nem tagadom, kicsit megbántam, hogy egy -két órát ott töltöttem, azok után,hogy nem iszom, alig beszélgettem (és akkor is csak rosszakat hallottam, és nem emlékszenek, összekevernek a mai napig valakikvel) , és  ahogy Kükedi Tamás mint szociológus antiszociális módon levelezget velem, és eltávolította a Pázmány csoportból a Pázmányra vonatkozó blogomat, a munkatárskeresést, hogy megtaláljam a volt Pázmányos barátokat, akiknek munkát tudnék esetleg majd adni.. Sőt, még a volt Pázmányos Visy prof. javaslatát is eltávolította...  Na, erről ennyit.. Megjelent a másik Varga Éva, akivel folyton összekeverte a tanulmányi az adataimat!  hehe.. A kiadványuk meg az én önauditálási anyagomat közölte.. Hm.. a lopás nem mindig jó, gyerekek.. Ami bele van rejtve az írásokba, visszajut a tulajhoz :) Jó az a nemzetközi szerzői jog...Azt hiszem, egyre mérgesebb vagyok.. Az a kis szótlan angyal már a múlté.. Köszönjétek az egykori rektoroknak.. meg a magyar jogi gárdának.. Ami a szívemen, az a számon - igazság, etika .. átalakult angyalka...


Na, jó.. akkor Pázmányosok kizárva a munkatársi gárdából.. Változás nyilvános bocsánatkérések után esetleg.. Addig is jó mulatást...Ja, de azért remélem, nem az olyan emberek maradtak meg a PPKE díszeként és híreként.. Ahhoz túl jó tanárok voltak ott, és túl jó építészek...

Pár bunkó, haszontalan egyetemi alak miatt még a tanárokat is elkerültem több mint egy évtizedig.. Hm.. De az a domináns kép.. Az emberi elme védekezik a rossz ellen..

2011. június 6., hétfő

Lövey- Varga Éva: A nagyszentmiklósi aranykincs (1996-97)



A nagyszentmiklósi aranykincs
László Gyula-Rácz István:
A nagyszentmiklósi aranykincs című könyve alapján
Varga Éva
I. évfolyam
magyar nyelv és irodalom - történelem szak
1996-97. tanév
tanár: prof. Dr. Visy Zsolt  
A nagyszentmiklósi aranykincs
László Gyula- Rácz István: A nagyszentmiklósi aranykincs című könyve alapján


A 23 aranyedényből álló nagyszentmiklósi aranykincs 1799-ban került elő a Bánát területén1. Ma Bécsben őrzik, a Kunsthisorisches Museumban.
Az Alföld egykor „Sziget”-nek nevezett délnyugati részét néha még ma is vadvizek övezik. Feltételezések szerint a nádas szigetén hevenyészett erődítményt emelhettek, s a kincset menekülés közben rejthették az árokba. Felmerült az a lehetőség is, hogy a szőlő alá forgatás nyomát viselné a kincs környezete.
1799. július 3-án kb. fél láb mélyen Vuin Neru szerb parasztgazda talált rá, s megközelítőleg 80 cm mélységben megtalálta a többit is. Az edények a dagesztáni -kaukázusi szokás szerint a nagytól a kicsiig sorakoztak a föld alá rejtve. Az akták szerint a kincs eléggé kalandos módon jutott el a lelőhelyétől Bécsig. Görög, bécsi kereskedők kezén vándorolva Boráros polgármester szedte össze az egyes darabokat Pesten.
A helyszíni vizsgálatokat 1799. szeptember 10-én Csapó főszolgabíró végezte el, szeptember 18-án pedig már a császári -királyi régiségtár igazgatója, Neumann abbé intézkedett az aranykincs ügyében. A vizsgálatok szerint a kincsből egy s más eltűnt, s így a 23 aranyedény 9924,98 g színarany súllyal került Bécsbe. Az 1799. augusztus 3-i leltárba 24 aranytárgyat vettek fel. A 24. számú aranyrúd beolvasztásból keletkezett.
A kihallgatási jegyzőkönyvek szerint az egyik bikafejes csésze szarvai beolvasztásra kerültek, a találók pedig a 4 korsó fülét2 törték le. A hiányok keletkezésére vonatkozóan fel kell tennünk azt a lehetőséget is, hogy a korsófüleket szelencefedeleket letörhették. A kincs azonban még így sem lenne teljes, mert a feleség vallomása szerint a kisebb tárgyak egy részét megtartották, vagy beolvasztották.
Hamarosan elterjedt a szóbeszéd is. E szerint a kincs egy része volt egy, a falubirtokos Nákó báró által a bezdini kolostornak ajándékozott értékes kereszt is. Ez azonban sehogy sem illik az együttesbe, s az igazságot valójában nem tudjuk kideríteni. Valószínű azonban, hogy a kincset elrejtő életét vesztette az őt ért támadásokban, hiszen nem ásta ki, s a kincs megmaradt a későbbi évszázadokra.
A kincs megtalálása után szinte azonnal megindultak a kutatások. Ezek általában három nagyon fontos kérdést vetettek és vetnek fel ma is:
  1. Mikorra keltezhető a kincs keletkezése?
  2. Milyen nép kincseként hozták létre?
  3. Mit jelentenek a rajta lévő ábrázolások?
A legtöbbet azonban a kincsen levő feliratokkal foglalkoztak. A keltezés több tényező függvénye volt. Alapját a kincs görög betűinek alakja jelentette, valamint az, hogy az indás, poncolt hátterű díszítések párját a hazai griffes-indás díszű veretek közt, és némely honfoglalás kori leleten is megtalálhatjuk. Ezen kívül ismertek még hasonló díszgombok is, melyek morva területről származnak.
A feliratok alapján a görög írástörténet keltezése biztosabb. Az egykorú okmányok, pénzek és más vésett feliratok alapján a kincs a IX-X. századra keltezhető. De a griffes-indás művészi körrel való kapcsolat már sokkal bizonytalanabb alapot jelent3. Ez a griffes-indás csoport késő avar kori. A késő avarkort történeti dátummal, Nagy Károly hadjárataival (800-as évek) zárták a kutatók. De ezek a hadjáratok nem jelentették az avarság fennmaradásának végét.
A keltezés kérdése felvetette a népi hovatartozást is. Hampel4 hun-gepida származtatását az avar- bolgár követte, majd 1-2 próbálkozás szláv kincsnek próbálta minősíteni. A legutóbbi feltételezés5 László Gyuláé. Szerinte ez a fejedelmi asztali készlet a magyar fejedelmek vagy éppenséggel az első magyar királyok ötvöseinek remeke. Az eddigi „egy kor egy műhely” szerinti származtatással szemben sokkal árnyaltabb nézetek jöttek létre.
A kutatás történetének első szakaszát Hampel József fellépéséig számíthatjuk. Az első irodalom körébe pedig az akták, levéltárak, hatóságok feljegyzéseit sorolhatjuk6. A kincsről 1801-ben Schoenwisner István7 is beszámolt. Ezután 50 éves hallgatás következett, majd 1847-ben Jerney János emlékezett meg a kincsről. Még ebben az évben jelent meg a „Csészék és edények, arany a X. századból...8” című tanulmány, mely a kincs korát már helyes irányban kereste. Az első kutatástörténeti szakaszt Josef Calasanza Arneth9 művével zárhatjuk. Három kötetes gyűjteményleltárát 1850-ben tette közzé10, s ebben helyesen a X. századra helyezi a kincs két fejedelmét11.
Az 1866- os év újabb lépést jelentett a kutatás területén. Elkezdődött a kincs rovásírásának megfejtése. Francz Dietrich rúna12-szemlélete sokáig Hampelre is hatással volt. A második korszak Hampel munkásságával vette kezdetét. Tőle származik a kincs számozása. Már ő is két asztali készletnek tartotta a kincset. Úgy gondolta, hogy a felirat két fejedelmének birtokában lehetett. Számozása szerint az egyik készletbe az 1-12. és 22-23. számú edények tartoztak, s a 13., 14., 19., 20., 21. számú darabokat a másik készlethez sorolta. 1905-ben Nagy Géza felismerését elfogadva vetette el a gepida származtatást, s ettől kezdve a kincset a VII-IX. századra datálva avar-bolgárnak tartotta. Felvetette azt a gondolatot, mely szerint a kincs egyes darabjai különböző helyeken készültek volna. Néhány megfigyelése a mai napig érvényes és aktuális. Ilyen például az, hogy a 21. számú csésze görög betűi között felismert aláhúzott „B”-t először Baszileosz császár (867-886) kherszonai veretén alkalmazta, s erre a IX. század előtt nincs példa a bizánci feliratokon. Ezzel szemben a 9-10. csésze kezdetleges görög betűvetését a keleten teret vesztő görög nyelvűség korára13 keltezte, s ezt az egész kincsre vonatkoztatta. Figyelmének a középpontjában a 2. és a 7. korsó14 állt. Az 1. és a 6. számú többkaréjos szájának előzményeit is antiknak vette, de inkább közvetett, szkítákon keresztüli hatásnak. A korsóformára utalásnál a görög örökségen kívül felvetette a pannoniai füles korsókat is. A kincs kapcsolatait a keleti, perzsa-szasszanida, és a nyugati gót művészet párhuzamaiban látta. Máig érvényes megállapítása, hogy a „második asztali készlet” pálcikákból kibomló palmettás díszítésére nincs példa sem az antik, sem a dél-oroszországi művészetben. A kincs zománcai alapján egy Pontus környéki zománcműves központot feltételezett, észrevette az antik világhoz vezető szálakat.
Nagy Géza15 Hampel után lett az Archeológiai Értesítő szerkesztője. Fontos észrevétele volt, hogy a 21. számú csésze görög betűkkel írott, török nyelvű felirat. A Boila nevet méltóságnévnek tekintette, s az erdélyi Bolya helynevek alapján feltételezte, hogy a felirat fejedelmei VIII-IX. századi bolgárok. Ő is látta, hogy a kincs egyik nagy műveltség körébe sem sorolható.
A magyar kutatás legfontosabb követelményei a századfordulóig leszögeződtek, s a XX: század első két évtizedében újabb eredményeket eredményeket és vitákat az osztrák kutatás hozott. A keresztény műveltség antik világból történő egyenes vonalú származtatását elvetve Josef Strzygowski16 a steppe szerepét kezdte hangsúlyozni az európai műveltség kibontakozásában. Megállapította, hogy a nagyszentmiklósi kincshez az albán kincs korsója áll a legközelebb.
A nagyszentmiklósi kincs és a hazai griffes-indás műveltség kidolgozására törekedett. Munkájához az albán kincs azonos veretei szolgáltattak alapot. A kapcsolatokat Mezopotámia-Armenia-Kaukázus felé, másrészt Belső-Ázsia, és a Távol-Kelet felé kereste. Könyve vitairat volt Alois Riegl felfogásával szemben, aki a perzsa -antik elemek keveredése mellett azt hangsúlyozta, hogy a későbbi darabokban kizárólag a keleti elemek jutnak uralomra. Riegl elfogadta Hampel számozását, és az általa felvetett két asztali készlet gondolatát is.
1915-ben Supka Géza kétségbe vonta, hogy a 2. és 7.s z. korsó ábrázolása Ganümédész elrablásának története lenne. A történetet az indiai Garuda-ábrázolásokhoz kapcsolta, s később a jelenetet a Nimród -monda segítségével próbálta értelmezni17. Rámutatott arra, hogy a kincs rejtélyének megfejtését Ázsiában kell keresni18. A rovásírást türk körbe vezette vissza, s a két készletet női és férfi tulajdonként jelölte meg.
Paul Reinecke szerint a kincs valamiféleképpen a bolgárok V: századi előretöréséhez kapcsolható (Erdély és a Tiszántúl elfoglalása). Vitába szállt H. Mötefinddel, aki a kelyhek nyugati párhuzamai alapján XII. századinak tartotta a kincset.
1937-ben Schüller Hilda19 a kincs növényi mintáit vizsgálta. Ő az egyszerűbbtől a gazdagabb, a geometriától a növényi dísz felé haladást jelölte meg fejlődési elvként ( gallérok korongos díszei, a gallérok alól lecsüngő növénykoszorú, illetve az üres és a poncolt háttér alapján). A kincset a VII. század közepétől a 800-as évekig keltezte.
A kincs értékelésében Horváth Tibor20 hozott lényegesen újat. A griffes-indás nép sírjaiban található edényekkel kereste a kincs edényformáinak kapcsolatait. A kincs 2. számú korsójának párját meg is találta főleg a Kundombi temető egyik sírjának festett korsójában (korongos, festett díszítmény). A pálcikás mintájú prestováci és mátészalkai lelettel egyeztette a kincset, és meglepő eredményre jutott. Megállapította, hogy a nagyszentmiklósi kincs Magyarország területén készült, s a tőle keletre lévő párhuzamok tőlük kiinduló hatásra keletkeztek. Ezt a kijelentést a kerámiával és az öntött bronzokkal való kapcsolatra alapozta. Ekkor a késő avar kor végső dátumaként a 800-as éveket jelölték meg, s ezek a jelenségek túlmutattak a dátumon.
Eredményeit Fettich Nándor vitte tovább. A steppén elterjedt hellenisztikus ábrázolásokat vizsgálata. A késő avar művészetben Dionüszosz, Héraklész, a Néreidák, Niké és mások alakját vizsgálta. A dionüszoszi körbe tartozó félig állat, félig ember formájú macskafüles alakot ismerte fel a nagyszentmiklósi kincs 2. és 7. számú korsóján. A '30-as évek közepén kapcsolódott be a kutatásba a bolgár tudomány is, idősebb Fehér Géza, majd Nicola Mavrodinov munkájával. Camilla Trever munkásságával pedig a szovjet kutatás is részt vett a munkálatokban, M. C. Pokroviski is csatlakozott hozzájuk. A kutatók egy része a kincset a bolgárokkal hozta kapcsolatba. Arra alapoztak, hogy a IX. század elejétől egészen Árpád magyarjainak honfoglalásáig bolgár kézen volt a Maros – Tisza szeglete.
Idősebb Fehér Géza21 a kincsről 1940-ben és 1950-ben írt részletesen, s már az első művében a bolgár származás mellett szólt.
Állásfoglalását azzal magyarázta, hogy a kincs lelőhelye 804 óta bolgár kézen volt és a magyar honfoglalás után a bolgár kultúrkörbe vonódott a nagyszámú magyar lakosság. Érvelésének fontos eleme volt az a megállapítása, hogy az edények egy része csak a kereszténység felvétele után készülhetett, hiszen a kincs egyes darabjain görög feliratokat találhatunk. Némelyik darab pedig a keleti egyház művészetének jegyeit viseli magán. A X. sz. közepe táján pedig a területen blgár egyházi monostor működött. Mindebből arra következtetett, hogy a X. sz.-ban magyarok által alapított bolgár kolostor kincseihez tartozik a lelet, melyet a kulturális – politikai kapcsolatokból érthetően a bolgár ötvösök dolgoztak ki.
Második dolgozatában a 9-10. számú csésze görög feliratairól írt. Az ő megállapítása szerint az eddig 4-5. századinak gondolt írásforma a görög egyháznak a régi írást visszahozni óhajtó 9-10. századi törekvése. A kincs rendeltetésére vonatkozóan kijelentette, hogy a csészék „nem lehettek keresztelő csészék, mert a keleti egyházban a keresztelés vízbe való alámerítéssel történt”. Szerinte a nagyszentmiklósi csészék szenteltvíz merítésére és ivásra szolgáltak (utalt a mai ortodox egyházra is). A többi edényt magántulajdonnak mondja, melyeket a gazdájuk az övre csatolva hordott.
Az ő munkáját folytatta Nicola Mavrodinov22. A „Bulgáriában készült” kincseket készítés- és stílusbeli különbségeik alapján több csoportra osztotta, egy-egy műhelynek és korszaknak megfelelően. A 2. számú csoportjába sorolta az 1,. 2., 5. és 6. korsót. Feltételezte, hogy az állatfejes ivócsanak is ebben a műhelyben, de kissé később készült. Talán a mester fiai készíthették a 2. számú rokon korsókkal együtt (13-17., 19-21.). A 7-es számú korsó körének (8., 11., 12.) készítési területét valamely Duna menti antik városban jelölte meg (Silistra, Vidin). A 9. és 10. ivócsészét is ehhez a műhelyhez sorolta, és 17. sz. rhytont perzsa származásúnak tartotta. Erről azonban a bulgáriai későbbi keletkezést is feltételezte. Nagyszentmiklós környékét jelöli meg a 3-4-es korsó körének készülési helyeként. Az ide tartozó 18-as ivócsanakban a fővárosi ötvösök munkájának utánzását látta. Thomsenhez hasonlóan azt tartotta, hogy a kincset 896-ban, a magyar honfoglalási hadak elől ásták el.
A legkorábbi darabok idejét 650-re, a legkésőbbieket pedig a 800-as évek elejére teszi. Érdekes megállapítása volt, hogy a morva mentegombok mestereit a nagyszentmiklósi kör örököseinek tekintette. Még nem számolt a magyar kutatásnak azzal az álláspontjával, amely szerint a griffes-indás művészet még fennállt a magyar honfoglalás idején. Ő is egyetért a lelet két részre tagoltságával, a VIII. sz.-i Duna-menti fémművességhez kapcsolja a kincset, de nem foglal állást sem avar, sem bolgár eredete mellett.
1973-ban Vékony Gábor a két görög feliratos csésze szövegének feloldása közben az egész kincsre vonatkozó megállapításokat tett. A 9-10. sz. csésze egyházi használatának lehetőségét a Tisza- Maros vidék urára, Ajtonyra hivatkozva elveti. Az aláhúzott B alapján a kincs egyes darabjainak időbeli határát 820 utánra, a felső határt pedig az általa 1014-1015-re keltezett, Ajtony elleni hadjáratra teszi.
1970-1972-ben Dienes István két tanulmányában foglalkozott a nagyszentmiklósi aranykinccsel. Ő hozta elsőnek kapcsolatba a 2. asztali készlet 4 korsóját a mongol kánok udvarának 4 -féle italával23. Megállapította, hogy a poncok használata, illetve a poncolt díszítések különbözősége alapján a kincs két részre tagolódik:
a) poncolt vagy karcolt rovásírásos
b) írás nélküli.
Az avar-honfoglalás kori ötvösséggel rokon jellegzetességek adják a rovásírásos csoport egységét. A rovásírás nélküli csoportban pedig a 7. sz. korsó lábának vésése-poncolása a kincs együvé kerülésének idejéből való lehet24. Ebben a csoportban a 8., 15.-16.sz. darabokon kívül egyiken sincs állat-vagy emberábrázolás, a másik csoport gazdag díszítésével szemben. A két csoport használati szempontból is zárt egységet alkot.
Rovásírásos csoport tagjai:
3., 4., 5., 6. sz. korsók
11-12. és 22-23. sz. ivóedények
8.sz. csemegés találka
7.sz. csemegés tálka
7.sz. Ivókürt
A leletet a 9., 10.sz. övön hordott omphalos csésze és a 15., 16.sz. nyeles tálkák egészítik ki.
Az írás nélküli csoportba tartozik:
1., 2., 7.sz. Korsók
12., 14., 18.sz. állatfejes ivócsanakok
20-21. sz. omphalos csészék
19.sz. csemegés szilke
Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy mindkét csoport egy-egy kisebb asztali készletnek felel meg.
A második csoport Irán és Bizánc határterületének jellegét viseli magán. Ezt bizonyítják Mavrodinovnak a kaukázusi zománcról tett megállapításait: ezek szerint a keresztes, omphalos csésze, a csemegés szilke és a két, állatfejes ivócsanak zománca nem egyezik meg a klasszikus bizánci rekesz-zománccal. A kutatás állása szerint Dienes István leszögezi, hogy a kincs alapvetően tehát két részre tagolódik:
    1. egy avar-bolgár-magyar
    2. és egy bizánci-iráni-kaukázusi vonulatúra.
Mavrodinov állításával25 szemben Dienes István bizonyította, hogy a száraik közt ékkel díszített keresztek mintái a Szent Istvántól III. Béláig tartó éremképek. A pénzek verőtöveinek a vésnökei a középkor e szakaszában a királyi udvar vésnökei voltak. A kincs és pénzeink keresztjei ugyanazzal a ponctechnikával készültek. A korsók készítési idejét pontosabban is meghatározhatjuk, hiszen István király pénzein a REGIA CIVITAS felirat C-jét a kincs egyik rovásjegyével, és nem és nem a latin C-vel írták. De ugyanez a rovásjegy szerepel a STEPHANUS REX P-je helyett is. A siglás kereszt, és a C, illetve P helyett alkalmazott rovásjegy csak I. István és I. Endre pénzein található meg együtt, valamint a nagyszentmiklósi kincs rovásjegyein. A siglás kereszt pedig királyi jelkép! Az avar fejedelmi ötvösműhelyek hagyománya átsugárzik a korai magyar időkbe, s így a vésett díszű avar övveretek időrendjét is újra át kell vizsgálni.
A kincset igazából egyetlen „nagy” déli műveltséghez sem kapcsolhatjuk, annak ellenére, hogy a mezopotámiai, a hellenisztikus a szasszanida, kínai vagy bizánci műveltségi hatás érződik benne. A kincset szoros szálak fűzik a késői avar idők fémművességéhez, a morva gombok díszítményeihez, és a honfoglaló magyarok poncolt-domborított művességéhez. A keltezés felső határát a STEPHANUS REX pénzekkel való egyezések adják, s ez az 1000.körüli időket jelenti. Az avar, a bolgár, és a magyar nép kincseként jöhet számításba.
László Gyula felismerése szerint a kincs készítésénél mindhárom környezet dominált.
A kincs a kutatások szerint valóban kincs volt, és nem sírlelet. Abban eltérnek a vélemények, hogy utolsó tulajdonosa valóban egy fejedelem és asszonya volt-e, vagy pedig valamelyik templom, monostor, kincseit rejtették el. A kincs fejedelmi mivoltára helyezi a hangsúlyt, hogy az ivókürt fejedelmi jelvény.
A rovásírás nélküli asztali készlet a fejedelemasszony asztali készlete lehetett. László Gyula a népvándorlás-kori sírleletek vizsgálatánál észrevette, hogy a fejedelmek ékességei aranyban és kőberakásban gazdagok, és főként elvont minta-háló borítja őket. De a fejedelemasszonyok sírjain és kincsein, és a gazdagabb nők sírjaiban talált tárgyak állatábrázolásokkal teltek. Ő ezt a nők életében fontos szerepet betöltő keleti anyaistennők kultuszával magyarázta26. Talán bizonyítást jelent erre az, hogy a tépei, szentbábonyi, bócsai kagáni és vezérsírok szinte minimális állatábrázolásúak voltak, de Cibakházán – az egyetlen női méltóságviselő sírjában – dús állatábrázolást találunk.
A „fejedelemasszony” asztali készletébe az 1., 2., 7.sz. Korsó, a 13.-14., 18.sz. állatfejes ivócsanak, a 20-21. sz. omphalos csésze, és a 19. sz. csemegés szilke tartozik.
A 2.sz. Korsó 22 cm magas, 1,44 liter űrtartalmú, 18 karátos aranyból készült, és 608 gramm súlyú. Egyetlen lemezből forrasztották, s a mintákat a háttér visszakalapálásával alakították ki. Meg kell jegyezni, hogy a griff és a dámvad küzdelménél a mester nem fejezte be az alap visszakalapálását. Szájperemét külön forrasztották fel, a fogó számára elkészített lemezt ebbe vágták bele. Indadíszítésnél a következő levélcsomó szára mindig átbújik a visszafelé hajó kettős levél szára alatt. A nyakgyűrű körvirágait körök és az őket metsző félkörök játékos metszésével hozták létre. A nyakgallér alapját enyhén hornyolt, alul háromszögekre metszett „csatornasor” alkotja alkotja, melynek háromszögei alá körkörös poncot ütöttek, levélsor képzetét keltve.
A korsó testét 4 nagy korong tagolja. Ezeket a korongokat egy felül, és egy alul futó hullámvonal összefonódásával képezték ki, s így kisebb korongok fűzik össze a nagyobbakat. A korongszalag pereme gyöngyözött kiképzésű, belső felületén pedig pikkelyminta fut körbe. A négy korong ábrázolásainál a mester elvetette a klasszikus szabályokat27, s a tér hátsó részei is ugyanolyan erővel domborodnak ki. A mai napig vita tárgyát képezi, hogy feltételeznünk kell-e a 4 dombormű között valamiféle kapcsolatot, azaz a képek egy történet jelenetei -e, vagy a mester szeszélyének, képzelőerejének termékei.












A négy egymás után következő jelenetábrázolás:
  • győztesként megtérő páncélos lovas fejedelem.
  • egy griff leteper egy dámvadat
  • emberfejes, szárnyas oroszlánon vadászó fejedelem
  • és végül az égberagadási jelenet, mely a 7.sz.-i korsón megtalálható.
    A 21 karátos aranyból készült edény 23 centiméter magasságú, 733 gramm súlyú, űrtartalma pontosan 1 liter. A vaskos lábon lévő vésett-poncolt mintázat kivételével a díszítések nagy része a háttér visszakalapálásával emelkedik ki. A fogóját tojássor alakú idomokból alakították ki, és csak utólag forrasztották fel a korsóra. Két oldalán sas által égbe ragadott fiatal, a másik két korongban pedig két-két meselényen lovagló vadember látható. A jelenetek értelmezésekor le kell szűkítenünk a kört a kincs keletkezési területére.
A sas a Közel-Kelet első nagy művelődéseiben már központi szerepet töltött be, mint a Nap madara. Ugyancsak így szerepel a klasszikus műveltségekben is. Az antik idők, mint lélekmadarat (pszükhomposzt) tartják számon, aki a holtak lelkét a Napba viszi, hiszen az a lelkek hazája. A nagyszentmiklósi kincsen a sasmadár kétszeresére nőtt hatalmas lény, a karmai közt tartott emberhez viszonyítva. Vagyis fordítva: a karmai közt tartott ember igen kicsi hozzá képest. A sas méretei beleillenek a többi három korong méretrendjébe, de az ember jóval kisebb a korongok többi embereinél. A keresztény időkből is sok ábrázolását ismerjük annak a hitnek, mely szerint a halott lelke kicsiny ember formájában száll az égbe. Felvethetjük a kérdést, vajon a sasmadár nem lékekvivő-e? A szerző másik felvetése, hogy a sas és a nő nem a párzás jelét mutatja-e? A feltevés tanulságából levonva megállapította, hogy a nagyszentmiklósi sasos jelenet őseit Keleten, és a nyugatra átáramlott keleti világban kell keresni. Azt, hogy Ganümedész Anahita vagy Garund mítoszáról van-e szó, nem tudjuk egyértelműen eldönteni, mert egyik mellett sem szólnak döntő érvek. A keleti világvallásokra való támaszkodás nem hoz megoldást. A néphitet és nyugati változatait veti fel a szerző.
A sas leszállásakor már inkább használja kormányzásra a farktollait. A korsók tulajdonosai nagyon jól ismerték a betanított ragadozómadarak természetét. Lejegyzi a szerző, hogy a hím párzáskor is szétteríti farktollait.
A finn Uno harva által az altáji népek hitvilágáról gazdag anyagot állított össze gyűjteményében.
Berze Nagy János – a magyar mesekutatás tudósa: burját és más szokások szerint a sast megsebezni sem szabad; a meddő asszonyok hozzá fordulnak segítségért, mert tartózkodási helye a világfa, ahol meg nem született gyermekek lelkei várakoznak. A sast alvilágból a felvilágba tartó útján a hősnek etetnie kell, s ezek szerint automatikusan eszünkbe juthat a 7.számú korsó etetési jelenete.
A 2. és 7. számú korsó sasos jelenetének környezete eltérő, vagyis a 2. számú korsón hiányzik a közvetlen környezetnek, a talajnak az ábrázolása. Ez ellentétben áll a 7.számú korsó ábrázolásával, ahol a jelenetek két szőlőtőke között játszódnak le. A feltevések a koronás oroszlánt a Védához kapcsolják. M. V. Pokrovski feltevése szerint az emberfejes oroszlánon lovagló prémruhás ember széttárt karjai közt egy pártázatos szalagot tart. Áldozati szertartás lenne? Hasonlóak a pravoszláv papoknál fordulnak elő.
2. számú korsó:
A győztes fejedelem kengyel nélkül üli meg a lovát, ami már önmagában ellentét, hiszen ekkor már a steppén mindenki kengyellel lovagolt.
    1. A kincs népe nem ismerte a kengyelt, de az embertani, állattani, növénytani megfigyelések szerint ez a nép a steppe népe.
    2. A mester „perzsa módra” ültette lóra a fejedelmet. Egyéb mozzanatok nem perzsa jellegűek.
    3. Olyan mítosz lehetett az ábrázolt mítosz, melynek keletkezésekor a kengyel még ismeretlen volt. Ha ez a feltevés helyes, a páncélos lovast is ki kell emelnünk a közvetlen földi valóságból.
Az 1. számú korsó







A 36 centiméter magas füles korsó 22 karátos aranyból készült, 2149 gramm súlyú és 4,4 liter űrtartalmú. A füle letörött, egykor széles alapzatú domborított mintás, felfelé elkeskenyedő része eredetileg is a korsóhoz tartozott. A száj peremére forrasztott gyöngyözött huzal mentén forrasztás csak a gömbszeletes szájnál és a talpaknál figyelhető meg. Mavrodinov szerint öt részből forrasztották össze. A két asztali készletre bontás kiindulópontja a rovásírás. Űrtartalma az 1 literrel szemben 4,4 liter. Talán a kisebb korsók megtöltésére szolgálhatott, váratlan a női készletben.



A 13-14.számú bikafejes ivócsanak





A két ivócsanak egyaránt 11 centiméter magasságú, 12,2 centiméter hosszú. A 13. számú tömege 283 g, a 14. számú pedig 284 gramm súlyú. A 13. számú ivócsanak térfogata 2dl, a 14. számúé 1,9 dl. Nautilus csigát utánzó forma, karmai ragadozóra vallanak, s ugyanígy a fogai is. Fülei és szarvai bikára emlékeztetnek- A szerző részletezi a forrasztást, és megemlíti, hogy a „homokszemesre” poncolt háttér valószínűleg zománcos díszítés alapját képezte. A két ivócsanak közül a 13. számú fejnének mintázata gazdagabb.



A 18. számú ivócsanak
A méretei a következők:
10,6 cm magas, a hossza 16,2 cm a 13-14. sz. ivócsanakhoz hasonlóan 22 karátos aranyból készült, 483 gramm súlyú, és a térfogata 3,3 dl. Két darabból, az ivócsanakból és a fejből forrasztották össze. A szeme helyén üvegpaszta lehetett, szétálló fülei között most csak két letört szarvának hely látható.
A 19. számú szilke



Az 5,7 cm magasságú szilke 217,5 g tömegű, 22 karátos aranyból készült. Térfogata 2,3 dl. Hat korngjában hippocamusok (tengeri szörnyek) láthatók, a korongok közötti közökben több színű (fehér, kék) üvegpaszta-berakások díszíthették. A pálcikák között pedig bíbor (sötétvörös és kék). A zománc rekeszeit alkotó mintahálót külön készíthették el, és forrasztották rá az alapra. Eredetileg fogantyúja volt, ennek most csak a töve látható. Minden valószínűség szerint fedele is lehetett, de mára ez már csupán emlék, valószínűleg elveszett. Ennél a szilkénél találkozhatunk először a pálcikás palmettákkal! (Bíborból kiemelkedő aranyvonalak.)
Az ötvös munkája részletes, gazdag ábrázolásokat jelent – amit valószínűleg nem készített volna így, ha ő maga nem hisz az ábrázolt állatokban.

A 20. számú lapos (omphalos) csésze
A csésze átmérője 12 cm, a mélysége 2,2 cm. A tömege 179 g, s a 22 karátos aranyból készült edény 2,2 dl űrtartalmú. A csésze közepén gazdag keretben ábrázolt griffalak található. Fontos megjegyezni, hogy honfoglalás kori tarsolylemezeink munkamódjával készült aranyedényről van szó, amelyre csatot szereltek, és árkádos díszítésű csatkarikát. Az árkádos díszítés a késő avar, kazár, magyar díszítésekhez hasonló. A csészét valószínűleg a tenyerükbe, ujjaik közé fogták. Az ötvöse több darabból forraszthatta össze. Külön került bele a közepe, és külön a keresztező szalag. A minták elülső rajzát poncokkal utánadolgozták. A szegély és a középső korong díszítése kéregöntéssel készülhetett.
A 21. számú omphalos csésze





A 21. számú csésze átmérője 12 cm, a tömege 212,1 gramm. Az űrtartalma 2,1 dl, s maga az edény szintén 22 karátos aranyból készült. Török nyelvű, görög betűs felirata alapján „Boila csészének” is nevezik. Jellemző rá, hogy a betűk szárát háromszöges poncütések zárják. A csésze közepén a felirat keretében áttört mívű, egykor zománcos keret található. Az előző korong helyébe utólag forrasztották bele. Pálcikás palmettás minta díszíti, az oldalára pedig a magyar fegyverövek csatjához hasonló csatot forrasztottak. A csésze griffes domborművek fonákja csak nagyjából követi az elülső oldalt. Ezek alapján itt is kéregöntvényre gyanakodhatunk. A Kárpát-medencében a X. században ezt a munkamódot csak Árpád magyarjai ismerhették! Az egyes darabok nem egyszerre, hanem egy megrendelő kívánságára készültek.
A rovásírásos fejedelmi asztali készlet
Minden darabjában van rovásírás, illetve két pár esetében csak az egyiken (11-12.számú és 9-10. számú).



A 3.számú korsó
A 3. számú korsó magassága 21 cm, tömege 656 g. Az edény 19,5 karátos aranyból készült, palástjának anyaga néhol kivékonyodott, átszakadt. Térfogata pontosan 1 litert tesz ki. Fülét utólag forrasztották rá. Anyaga vörösréz, és antik tojássort mintáz. A palást díszítésére a kígyóvonalas, összekapcsolt tagozás jellemző, a kereszt szárai közötti poncütésekkel. A kígyóvonal egymásba hurkolt, láncszemes szalagból áll. A láncszemek átfűzésének korongjaiban kis kereszteket láthatunk, melyek az avar kori vezérleletekre jellemzőek. (Ilyen például az igari szíjvég, vagy a jutasi sírlelet anyaga.)
A szájperemre vésett, poncolt hátterű indás dísz került, melyet utólag forrasztottak az edényre. Így került rá a talp is, és az edény nyaka is.
A 4. számú korsó



A 4. számú korsó 23,6 cm magasságú, és sajnos hiányzik a szája. A tömege mindössze 631 grammot tesz ki... Térfogata 1,22 liter, alapanyaga pedig 19,5 karátos arany. Vörösrézből készült fülét utólag forrasztották rá. Ez hatlapúra sarkított tojástagokból áll, s a lapjait vessző-pontvessző díszek alkotják. Ilyen díszítéseket találhatunk az avar kori préselt vereteken is. A fogójára finom aranylemezt préseltek bevonatként.
A korsó díszítése megegyezik a 3. számú korsó díszítésével. A kígyóvonalas szalagok belső mezejébe írt keresztek, és a rovásírás jele azonos a STEPHANUS REX pénzeinek azonos jegyeivel. Mindez akkoriban a királyi hatalom és tulajdon jele volt. A 3-4. számú korsó keresztjeinek és a 21. számú opmhalos csésze török nyelvű, görög betűs feliratának poncolása majdnem ugyanolyan módon történt. Ezek után feltehetjük a kérdést: egykorú lenne a STEPHANUS REX pénzekkel? Ez ugyanis a X-IX. Század fordulójára keltezné a kincs átalakításának korát.
Az Árpádok udvarában kétnyelvűség uralkodott. A magyar mellett a török nyelv járta. Ezek szerint így már nem lenne ellentmondás!


A 6. számú korsó



A 6-os számú korsó magassága 23,5 cm, a tömege pedig 956 gramm. A 21 karátos edény 1,25 liter térfogatú. Antik tojássort mintázó fülét aranylemezzel vonták be, és csak utólagosan forrasztották rá. Lábazata lapokra bontott kúpfelület, melyet vésett, poncolt, domború tagozat emel ki. Palástján kígyózó szalagminta fut végig. Levélszegélyeire honfoglalás kori magyar ötvösmunkákból ismert irdalt szegélyszalag jellemző. Feltehetőleg 5 részből forrasztották össze:
  • gyöngyözött szegély, szájnyílás, nyak, palást, talp.
A fenekén bekarcolt rovásírás található. Az első csoporthoz hasonlóan jellemző rá az indák átbújtatása.
A 8. számú csemegés szilke
A 8. számú csemegés szilke talán ivócsésze lehetett valamikor. A hossza 17,7 centimétert tesz ki, mélysége 3 centiméter. A füle 12,3 cm, a szélessége 3,1 cm. A 2,6 dl térfogatú edény 22 karátos aranyból készült. A fogóján lévő lyuk alapján arra következtethetünk, hogy övre függesztve viselhették. Ez is ivóedény volta mellett szól.
A fogót a rovásírás elkészülte után forrasztották rá. Ez két lapból áll:
  • az alsó lap vésett, poncolt hátterű;
  • a felső lap pedig állatalakos
    A tálka peremén huzalfonalból készült fenyőághoz hasonló minta fut végig. A hornyolás úgy látszik, hogy csak a fejedelmi készlet ötvöseinek gyakorlatához tartozott. Rovásírásos szövegét a keresztekkel együtt előbb bekarcolhatták. A rövid szöveg minden valószínűség szerint nem tölthette ki a rendelkezésre álló szalagot, éppen ezért aztán szépen elosztva, mélyponcolással készült el a felirat.
A 9-10. számú görög feliratos lapos csészék



A 9. számú lapos csésze átmérője 14,7 cm, mélysége 3,4 cm. A súlya 287 gramm, és 22 karátos aranyból készült. Az űrtartalma 4,3 dl.
A 10. számú csésze 14,6 cm átmérőjű, a mélysége 3,2 cm. Szintén 22 karátos aranyból készült, de a térfogata már 4,2 dl, a súlya pedig 305 gramm.
Mindkét csészét 3 részből forrasztották össze:
    1. indás perem
    2. gömbszelet alakú csésze, melyet sugárszerűen beütött vonalak tagolnak
    3. indás körgyűrű, és a beléje forrasztott keresztes lemez
      A görög feliratot, a keresztet, és a rovásjeleket ívelt ponccal verték bele az aranyba. Az indás szalag elmosódása kéregöntésre vall. A görög feliratos korongot utólag forrasztották bele, a felirat helyén eredetileg valami más lehetett. A csészék csatja alapján levonható következtetésünk a következő lehet: ez a két csésze ún. gemellio28 volt. Alakjának sugaras vonaldísze hornyolt díszítés előkészítése is lehetne, de ezt a később készített rovás megcáfolja. Így marad az a feltevés, hogy az előzőleg valami másból, most a keresztből kiáramló sugárzás.
      A 11. és a 12. számú pohárka
A 11. számú pohárka hossza 4,7 cm, a tömbege 74 g. Az 1,2 dl térfogatú edényke 19 karátos aranyból készült. A 12. számú pohárka hossza 4,7 cm, a súlya 70,8 g, és a másokhoz hasonlóan 1,2 dl a térfogata. A másikkal ellentétben ez a pohár már 20 karátos aranyból készült. Mindkét edény füle hiányzik, csak egy tágabb karika két forrasztási felülete maradt ránk. A szájára kettős, az aljára egyszeres gyöngyözött szegélyt forrasztottak. A gyöngysor gömböcskéinek közepén poncütéseket láthatunk. A poharak alját külön lemezből forrasztották fel.
A 15. és a 16 .számú nyeles tálacska



Antik formája miatt paternának nevezik ezt a formát. A tálacskák hossza nyelestől 16,2 és 15,9 cm. Mélységük eltérő, 1,6 cm, és 1,8 cm. A súlyuk 103 g és 104 g, mind a kettő 21 karátos, űrtartalmuk 0,7 dl. A közepükben oroszlánfejű tengeri szörny (hippocampus) van – antik örökségként. A középső lemezt külön domborították, és utólag forrasztották a tálkába. A középső részéből sugárszerű csatornás vájatok futnak. A peremet pálcikás palmetták sora díszíti. Hullámos nyelük szintén palmettás megformálású, gazdag díszítésű. Mindkettőt több részből forrasztották össze. S ami ezen kívül még nagyon lényeges, az, hogy rovásírás van rajtuk.
A 17. számú ivókürt





A rhyton felső felének hossza 14,2 cm, az alsóé 13,6 cm. A szokatlanul csak 12 karátos aranyból készült ivókürt 1,2 dl térfogatú. Két külön aranykúpból forrasztották, s a szájba vételre való, a végén levő gömbön belül van még egy rezgőlemez, amelyen szintén lyuk van. Minden bizonnyal eredetileg kürt volt, melyet alkalmanként használtak csak ivásra. Fontos megjegyezni, hogy az ivókürt az avar fejedelmi sírokban mint méltóságjelvény szerepelt. A kincsben ez az egyetlen elem, melynek nem az asztalon volt a szerepe, hanem méltóságjelvény volt. Két sor rekesz díszíti, melyekben valószínűleg üvegpaszta vagy zománcdísz lehetett. Általános vélemény szerint a kincs a készlet régi, sőt a legrégibb darabja.

Az aranykincs feliratai
A kincsben háromféle felirattal találkozunk:
      1. görög betűs, görög nyelvű felirat (9-10. számú csésze)
      2. görög betűs, török nyelvű felirat (21. számú)
      3. rovásírás, - amely a fejedelmi készlet majdnem mindegyikén megtalálható
      1. Görög betűs, görög nyelvű felirat
        A görög betűs, görög nyelvű feliratoknál érdemes idéznünk Hampel József nyilatkozatát:
        „ Az írás határozatlan jellegű görög Capital és Cursiv betűkből áll. A határozatlanság annyira megyen, hogy a hatszor előforduló A betűnek hat különböző alakja van; az O betű négyszer fordul elő, és mind a négy esetben más és más az idoma, az Ü-nek kétféle alakja van s í.t.”29
        A következtetése szerint a feliratokat író egyén nem tanulhatta meg a görög alphabetum közhasználatban lévő formáit. Hampel észrevette, hogy Krisztus -monogrammal kezdődik a felirat, s a végén aprózódó, bizonytalan betűk vannak. Ezeknek a feloldása máig lehetetlen, különféle olvasatai vannak. A vizsgálatok szerint a felirat csak később került a csészére, forrasztás útján. Feltételezik, hogy ez a művelet már itt a Kárpát-medencében történt meg. A görög betűk szárain pedig ugyanazok a poncütések szerepelnek, mint a rovás betűin. Felmerül bennünk az a feltételezés, mely szerint a görög és a rovásírásos feliratokat ugyanaz a mester készítette volna. Ez a lehetőség is fennáll, hiszen a X. századi Magyarországon volt görög okleveles gyakorlat. A felirat olvasatát két részre lehet bontani;
        egy nagy betűs szövegre, és egy kiegészítésre. Minden valószínűség szerint a felirat már készen volt, amikor a megrendelő javaslatára és kifejezett kívánságára be kellett toldani egy szövegrészt.
      2. Görög betűs, török nyelvű felirat.
        A görög betűs, török nyelvű feliratok betűinek végén már háromszöges poncütéseket találunk. Valószínűleg már más mester kezének a munkái. A feliratok olvasatai közel állnak egymáshoz, így a következtetések már biztosabb alapokra helyezhetők. A legtöbb vitát a nevek váltották, és váltják ki: méltóságnevek, helynevek, vagy családnevek szerepét töltik -e be?
      3. Rovásírás
        Rovásírásos feliratok találhatók a 3., 4., 5., 6., 8., 9., 10., 11., 15., 16., 22., 23., számú edényen. A rovásjegyek megfejtésével sokan foglalkoznak. Megkísérelték különböző rúna- és rovásjegyek, sőt az egyiptomi hieroglifák hangértékeivel is egybevetni. Voltak olyanok is, akik a székely rovásíráson keresztül magyar nyelvű feliratokat olvastak ki belőlük. De ezek a KÍSÉRLETEK nem vezettek eredményre. A jelek hangértékének járható útját a következtetések jelentették. 1932-ben jelent meg Németh Gyula „ A nagyszentmiklósi kincs feliratai” című értekezése, melyben a feliratok megfejtésének menetéről számol be. Arra alapozik, hogy Nagyszentmiklós környékén besenyő telepek voltak, és hogy a ba besenyőktől tudjuk, hogy sok arany- és ezüstedényük volt, s így a szövegek a valószínűsítések szerint besenyő nyelvű feliratok.
        A rovások megfejtését Csallány Dezső már új alapokra helyezve kísérelte meg. Ezt az alapot az jelentette, hogy a feliratok a belső-ázsiai türk rovásírással tartanak rokonságot.
        Visszatért a betűalakok hangértékeivel való kísérletezéshez. A figyelmét sajnos téves útra terelte, hogy erőteljesen görög írású, török nyelvű feliratra támaszkodott. A feliratok megfejtése eddig valójában nem is sikerült.
        Az elemző egybevetések eredményei a következők:
        - a rovásírásos edényekre legalább 4 alkalommal kerülhettek fel a rajtuk levő feliratokat
        - a karcolásokat is legalább két alkalommal kt kéz készíthette ( biztos és bizonytalan vonalvezetés)
        Ennek ellenére a karcolások is azt mutatják, hogy a kincs környezetében sokan tudtak írni.
        A kutatások rengeteg eltérő véleményt hoztak a felszínre. A rovásjegyek hangértékének felderítésében az egyes rovásírásos leletek töltik be az elsődleges vezető szerepet. Az avar rovásírásos edény és tárgyfeliratok jelkészletének folyamatos – de, egy-egy újabb lelettel csak lassabban gyarapodó - összevetése talán eredményre vezet majd bennünket. Ezekről a feliratokról Harmatta János is értekezik. Úgy érzem azonban, hogy kevésbé szerencsésen választottam meg a tanulmányokat, és a kincs László Gyula által történő egyeztetése és ismertetése sem meríti ki a lehetőségeket és az elvárásokat. Az edényfeliratok, avar rovásos emlékek között tartalmi-tipológiai rokonság figyelhető meg.
        A türk rovásírásos edényfeliratok vizsgálata alapján tartalmi szempontból 3 típust különböztethetünk meg:
    1. a tulajdonos feliratokat
    2. az ajándékozási feliratokat
    3. jókívánságot vagy valamilyen mondást tartalmazó feliratokat
    4. műhely feliratokat
      Az általam felhasznált írások kevésbé rendszerezetten szemlélik a rovásjegyek értékeinek összehasonlítását. Hiányoltam László Gyula rövid lélegzetű összefoglalásából az eddig megállapított hangértékek rendszerezett összefoglalását. Ám példáival nagyszerűen rámutat arra, hogy az írások olvasata mennyire szubjektív, mennyire változatos lehet. Könyvének megjelenése óta rengeteg új eredmény született a kutatások területén. Így rettentően nehéz egy valóban reálisnak tűnő, a lényegesebb dolgokat figyelembe vevő véleményt kialakítani.
      Harmatta János két tanulmánya ismerteti a fontosabbnak tartott, avar kori edény- és tárgyfeliratokat. Megemlíti a kunágotai kora avarkori fejedelmi leletét, a Talas-i 2-es számú feliratot, a budapesti, Tihanyi -téren feltárt középavar temető két ezüst kelyhének feliratát, a Kiskőrös – Vágóhíd-i középavar temető és a tótipusztai középavar lelet ezüst edényének feliratát is. Mindez természetesen az egyes betűjelek hangértékének függvényében történik. Ad egy rovásjegyeket összefoglaló táblázatot is, de alaposabb magyarázatot nem fűz hozzá. Talán csak nekem idegen ez a fajta ismertetési mód. Érdekes lenne, ha a tárgyfeliratok is szerepet kapnának egy összevető jellegű tanulmányban- az edényfeliratok mellett. Harmatta János ezekről a feliratokról is az előzőkhöz hasonló ismertetést ad. (Említi a jánoshidai csont tűtartót, a burgerlandi orsógomb rovását, stb.)
      A feliratok és a nagyszentmiklósi kincs értelmezése láthatóan nagyon nagy tájékozottságot és ismeretet igényel. A rovásjelek megfejtése pedig óriási haladást jelentene a múlt megismerése érdekében.
      Az általam választott két tanulmány:
HARMATTA JÁNOS: Avar rovásírásos tárgyfeliratok. in.: Antik tanulmányok 1984-85. 57-72.o.
HARMATTA JÁNOS: Avar rovásírásos edényfeliratok. in.: Antik tanulmányok 1984-85., 272-284.o.
Megj.: Valójában a tanulmányokkal nem igazán kaptam választ a kérdéseimre, így felhasználni sem nagyon tudtam őket.

1Nagyszentmiklós ma: Sinnicoulau Mare, Románia
2Aranylemezekkel borított ezüst- vagy rézrudak, melyeket részben lehántottak.
3A kinccsel rokon övveretek alapján: szarmata – hun kor. Ez a III-CII. Századra utalt volna.
4Hampel József a pesti egyetem magántanára, a Nemzeti Múzeum osztályvezető igazgatója, az Archeológiai Értesítő szerkesztője, kiváló középkori ötvösségszakértő.
5Az adott mű szerint.
6A bécsi ÉREMTANI ÉS RÉGÉSZETI GYŰJTEMÉNY (k.k. Münz- und Antikenkabinet).
7A pesti egyetem akkori tudós régésze.
8Magyar Hajdan és Jelen, 1847.
9A bécsi Császári Érem- és Régiséggyűjtemény igazgatója.
10László Gyula szerint részletes, jó kincsleírás.
11Boila és Butaol
12Ó-germán rovásírás, illetve ennek az írásnak a betűjele.
13Ez a IV-V. századot jelentette
14Az ábrázolása szerinte Ganümédész égberagadási jelenete
15Történész, településtörténész, nyelvész
16Bécsi egyetemi tanár
17A 7. korsó „gázlómadaras életképét” megtalálta az ajantai barlangok festményein
18Az ok a török nyelvű felirat volt.
19A tipológiai iskola híve
20Megfigyeléseit az üllői és a kiskőrösi temető feldolgozása során szélesítette ki.
21Mint bizantológus és régész kapcsolódott be a bolgár tudományos életbe.
22„Archeologia Hungarica” XXIX. kötet
23Willelmus Ruruquis (ferences barát) 1255-ös útja alapján: Mengü kán: bor, karakumisz (erjesztett kancatej), bal (mézital), raszun (rizs-sör)
24Poncolt háttér, felületbe vésett indadísz...
25A 3., 4. korsó poncolt díszítésében a Karoling pénzverés mintáit vélte felfedezni.
26Ábrázolásaikon mindenütt állatképekkel vették őket körül (víz, föld, levegő állatai)
27Klasszikus szabályok: a formák domborodásának arányos csökkentése
28iker-csésze
29Az idézet a László Gyula -Rácz István : A nagyszentmiklósi aranykincs c. könyvének 165. oldalán szerepel.