Pécsi Varga Éva: Harangok és emlékezet
Patay Pali bácsi szavai jutottak eszembe... Újraolvastam a régi harangok című könyvét átrágva, emlékezve.
Lassan egy évtizede az egyetemen fémes előadásra készültem, az első perctől kezdve a szakdolgozatokhoz, kutatásokhoz, fokozatokhoz; egy félév után azonnal végzősként a korábbi tanulmányok miatt. Megkerestem régi tanáromat...
Jól esett beszélgetni, igaz, csak online tehettem meg. Pali bácsi azt írta, szívesen érezné újra a nyíregyházi akácok illatát... Vettem a tollat és a gépet, írtam I. Eszternek... Oldjuk meg, oldják meg valahogy. Pali bácsi onnan újra tevékenyen részt vett mindenben. Jól esett.
Sokat dolgoztam, hatalmas anyagok keletkeztek, századrésze sem hangzott el az egyetemen, egyetemeken. Most lenne időm újra, ha nem taszítana, nem lökne vissza folyton más irányba a tudat, hogy mennyire visszaéltek, és az, hogy vajon melyik költöztető, lakástulaj, vagy vendég lépett le a kevés közül a bérletből a hatalmas anyaggal, vagy ki volt az ellenőr a vonaton, aki az én táskámmal szállította le a srácot, mert a két hasonló táska közül az enyém került a lábához, és az enyémben nem az ő jegye volt benne.
Szerencsétlenek... Hiába kerestem igazgatósági, vasúti rokonokkal, barátokkal sem találtam meg egyetlen eltűnt táskát sem. A Keletiben, Nyugatiban leadott csomagmegőrzős, vagy a padról mellettem felkapta egy pasi és elrohant vele esetekkel. Csak a jegyzeteim voltak benne, a nyomtatott szakdolgozati anyag, védetlenül. Nem sokat érhetett vele, mert azóta is visszavonható a témában más által írt minden anyag...
Pech. A professzoroknak is, akadémikusoknak, meg a bírósági elnököknek is.
Most pár percet rágódtam a tanár úr kötetén. Forgattam a szavakat, mondatokat. Gondolkodtam, mennyi minden történt. Vele meg lehetett volna beszélni. Mennyi munkája hiányzik belőle, s milyen szomorú az eltűnő anyagok használhatatlansága.
A zenei anyagokhoz is használtam a kötetet.
Rómer munkáit használva önkéntelenül összekapcsolódnak az évek, tanárok, egyetemek, munkák. Ő is ebből indult ki.
Tisztelettel és csodálattal írt róla... Nagyszerűen tömörítette össze az anyagokat. A pesti egyetem professzora hajdan ugyanúgy járta a Bakonyt, mint én gyerekként a határt, a Tisza-partját, az utakat. Több tíz km-eket téve meg gyalog, buszok nélkül. Mire a busz indult, addigra hazaszaporáztam lépteimet az éjfélre a határra beérő vonattól, mert, hát a buszvezető lányát alig-alig vitték haza, holott ő idegeneket is felvett útközben, kocsival is, ha látta caplatásukat. Talán jól jártam vele. Edzett lettem. Főleg a csővázas hátizsák húszkilós könyvállományával, amikor a vastag fatalpú bőrszandálban kellett bejárnom az utat. Addig megtanultam az anyagokat, diktafon funkciót használva.
Persze, találkoztam farkassal is, elszabadult állatokkal az utakon...A sötétben gyakran mintha kísért volna valami. A bicska a régész, környezetvédelmis zsebéből sose hiányzott... Inkább faragásra használtam, mint védekezésre a Jiu Jitsu után is. Persze a barna után hamar megvolt a fekete öv. Aki tanított, filmezni is tanított. Valahogy mégis kihullottam az emlékezetéből részlegesen, bár, hagyományőrző volt, akkor fiatal filmes a művelődési központban. Mellesleg önvédelmi oktató. Életemben egyszer használtam komolyan veszélyben, amikor az egyik cigány fiú (nem roma, mert a roma csak egy ága a cigányságnak - s ezt hibásan alkalmazzák) aki visszamaradt, az iskola igazgatójára támadt az irodában. Alig voltam 12 éves.. S a másik alkalommal a három fejjel magasabb nevelőintézeti srácot az ingnyakánál fogva felemeltem a falra, hogy lábai egy félméterrel a tanterem padlója felett volt. No, onnantól aztán nem igazán mert szemétkedni velem egyik kéretlen udvarló, vagy diák sem. Pedig még nem is voltam mérges eléggé, nagyon nagy türelmem volt már akkor is. Szó ami szó, ha egy nőt illetlenül piszkálnak, mindig is megvolt az ára. Ma már más világot élünk, de a tinik azóta sem másak.
Viszont medve, farkas, hiúz mellett kevesen mentek úgy el, ahogy én, hogy az állat meghunnyászkodva tovább állt, az első vicsorgások után.
Ilyen s ehhez hasonló sztorikkal a Bakonytól a Pilisen át Zemplénig, Sárvárig meg Sopronig mindig összefutottam. Ma már nem biztos, hogy ok nélkül, kedvtelésből egyedül barangolhatnék mezőkön, erdőkön át, utakon. Sajnálom, hogy ezt mások soha nem élhették meg, nem élhetik meg.
Láttam sok haragot határon innen, határokon túl.
Ízlelgettem már tiniként a nyelvek sokszínűségét, a kódokat, jelrendszereket. Nem csak az átlagos matek vagy fizika tudással. Sokáig nem beszéltem, nem beszélhettem utána. Aztán ... Nem volt kinek, kiknek. Amikor évtizedek után használni kezdtem, oly sok minden eltűnt a Városligetben, a hivatalokban, az Akadémián, Országházban, vizsgáknál és tanfolyamoknál.
Mindig bíztam benne, hogy egyszer majd előkerül, valaki elém áll a levéltáros kollegák, régi tanárok közül. Szerencsémre Gebei tanár úr dolgozataimat visszaadta, két éve csak, hogy nem tudok eltűnt dolgaimról. Sejtettem, valaki képtelen valakiktől megkülönböztetni. Hiába szóltam.
Most itt állok, ülök, helyezkedek, rágódva az anyagokon. Megérett, átértékelt adatokkal, tudással, sok leírandó dologgal.
Rómer Flóris idejében kihalni kezdő harangöntési hagyományt nem is tudom, milyen sikerrel járt papírra vetni a professzornak. Mindenesetre máig nem láttam a dokumentációt.
Azért is írtam le mindezt, hátha valaki mégis felfigyel rá, és egykori tanárok, kollegák mégis elkezdenek a munka mellett a hagyatékokban is keresgélni, vagy elérhetővé teszik a könyv világában élő kollegáim, megfelelve a kihívásoknak...
Nem titkolom reményeimet, hogy a gyerekek körében is felcsillan az érdeklődés, esetleg maga a foglalkozás is újraéled... Nem csupán hagyományőrzés szinten.
Esetleg a folyók, tavak a fémkeresős kollegák figyelmét felkeltik, vagy a polgármesterek elkezdik a kútfeltárásokat. Sok pénz, veszély, nagy szakértelem. Merész régész vállalkozás, mozgékonyságot, tudást és hozzáértést igényel. Gyakorlat nélkül kicsi az esély, de vannak szerencsés, tehetséges emberek. Lehetőség kell.
Kellett volna...
Nos hát...legyen ez elég ma csillogtatásnak, harangok játékának... Hisz tiltással, tiltás nélkül, de mindig lesznek, szólnak a harangok...
S talán a folytatásban majd kicsit megnézhetjük a szakmai anyagokat is.
Szeged, 2021. Április 08. 21: 34
