Lövey Varga Éva
Botránykönyv részekben & Seuso_Mindent Bele
Kezdődött: Valahol a határszélen... 1. rész
Befejezetlen munkát nem hagyunk. Sok egykori, engem már tizenévesként is tanító egyetemi tanárom elmondta egykor, s úgy is igyekezett élni, tanítani. Furcsa mód jól tudták; nem mindenki kizárólag az életkor szabályozta iskolarendszer szerint tud és képes tanulni. Vannak fejlettebb emberek, akik az egyetemi szintet már tizenéves korukra, s nem öt-hat év, hanem egy év alatt teljesítik. De, akkor is megkérdezi az ember: az orvos, az irodakukac vagy a bíró ezt miért képtelen felfogni, annyi munka tanulás után is? Soroljuk?
A határszélen nőttem fel, s az ország déli részére, majd az ország szívébe, aztán a szívéből először nyugatra, majd vissza, s onnan a déli részek nyugati, s utána újra keleti részébe kerültem. Úgyszólván majd mindenütt járhattam....volna...
Határszélről határszélre járva valahol a történelemmel, régészettel mégis határoktól messze jártam, kultúrák, népek kohójában, szerte a mai határokon kívül és belül.
Ha nem akarnék színjeles magyar nyelvi dolgozatnak megfelelően fogalmazni és írni, talán az elődök, a jogászok és az ősi magyar nyelv káromkodásszótárait kellene használnom. Ha egykor valamikor gyerekként nem programoztam volna be alapból az alapprogramokba egy titkos szűrőt, mely egy játékon alapult, s melyet tudatlanul más programozók, jogdíjat sosem fizetve érte ( azaz szinte lopással) bele nem programoztak volna a programjaikba. Ha nem a Rubik-elméletekre gondolna az ember a Neumann-elméletek mellett, esetleg mások anyagai is eszébe jutnának.
Mielőtt tovább menne az ember, lassan már mérgesen a láthatóan elmebeteg orvosok által fedezett hivatalnoki csalások ismertetései felé, vegyészként is nagyot kell nyelnie a programhibák okozta kavarásokból. Mielőtt a karaktercserékből létrejövő gázok, porok, vegyületek, esetleg elegyek, vagy keverékek, stb. véglegesen ki nem ütik, mint a kétszer akkora boxoló az alultáplált, genetikai betegségben szenvedő, védekezést vagy támadást soha nem tanuló ellenfelet.
Nos, még mindig nem értünk a kezdetére meg a végére. A nosztalgia-járatok valahol a múlt füstjében pöfékelnek, s olykor, mikor kitisztul a levegő, lerobbanva rostokolnak egy mellékvágányon, kitekintgetve a jövő felé.
"Gáz van, babám!"
Kimondani bár lehetetlen, de tenni kell érte. Mint a galamb a zöld ággal csőrében, mikor egykor a híres bárkába visszarepült, vagy mikor a robbanás után felégett területen mégis kihajtott a növényzet, s a fák hegyén a fészkekben éhes csőrök nyíladoztak.
Az idő megy. Nem is csak megy, olykor repül, száguld, szélsebesen tovarebben, eredményeket követelve vagy eldobva. Rikoltva, harsogva a múlt hangjait, felvételeit, s egykori álmait: a látott utakat, városokat, embereket, tájakat.
Historia est magistra vitae. Non scholae, sed vitae discimus. Repetitio est mater studiorum. Cogito ergo sum.
Hangzanak ma is a mondatok az ókortól napjainkig, az iskola padjában és azon kívül is. Az egykor hivatali nyelvként használt latin ma már az egyetemi katedrákon is különlegesnek számít, s egyre kevesebben kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy tanulják, használják vagy taníthassák.
Nem beszélve kortársairól, vagy akár korábbi, párhuzamosan használt, kihalt kortársairól, az ógörögről, az óasszírról, az óperzsáról, az ősi egyiptomi nyelvről, írásokról.
Határok voltak, vannak, lesznek. Alakultak, változtak, s ma is változnak. A területek, szokások és hagyományok átjárhatók. Választhatók. Élnek, míg tanulják, tanítják, átörökítik azokat.
S vajon, miért nehéz is ezt valójában sokaknak megérteni. Eltelnek időszakok, s újra kell őket tanulni, megfejteni, kikódolni; mert betiltják, eltüntetik, stb.
Mert ilyen a világ. Ilyen akar lenni. S az idő, a történelem, noha látszólag nem áll, röpül, s körbe sosem jár, mégis, valahogy periódikusan ismétlődik...
Szeged, 2022. február 21. 22:46
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése