Gondolatok - gondolatok - gondolatok

Írni kellene, ... írni. Tervezed évek óta. Mégsem azt teszed. Durcásan ülsz a gép felett.
Nem csak a gép és a kép mondja el ami történt. A hallgatásod is. Hogy nem akartál és nem akarsz változtatni.  Ami leírt, az utána kereshető, megnézhető, ellenőrizhető. Ha nem voltál hajlandó, más intézkedett helyetted. Más? Igen, más. A mások mindig mások. Mindig más az ismeretük, amit nem élt meg, azt nem tudja. Amit te éltél meg és nem volt ott, azt sem tudja. Szerinted hogy fog dönteni, és hogy döntött? Akár tanárként, akár szeretőként, akár partnerként, akár barátként, akár hitvesként, akár barátnőként, vagy akár szakemberként. Az emlékek ritkák. Megszépülnek, eltemetődnek. Hogy mennyire használod az agyad adott funkcióit, és mennyire vagy hajlandó, rajtad áll. Nem azon, aki balesetet okoz, nem azon, aki rád támad az iskolában, az egyetemen, az utcán, az orvosi rendelőben. Nem azon, aki összekeveri a kormányhivatalban az adataidat, és te nem szólsz, hogy nem az neved, a születési adatod, a gyermeked, a férjed., a vallásod, a vércsoportod, nem az az orvosod, .. hogy más a neved szerinti másik ember, és nem ott volt a tanúd sem, ahol ők állítják. Az élet megy.. A gondolatok száguldanak. A végén már milliók helyett kell megoldani a hibákat, amit csináltál, mert nem tudod, hogy két hasonló nő két különböző életkorral máshol volt, mint te gondolod, és más után tájékozódtál, nem őket kérdezted.. és az élet megy..

S a végén elszalasztottad akit szerettél és aki szeretett, akivel boldog lettél volna, és aki neked és érted dolgozott és élt. S ő egyedül valahol a végtelenben másként csavarog, másra gondol és másért küzd. És az idő elmegy...akár orvos vagy, akár jogász, akár vegyész... Az idő megy.. és az életet visszaadni nem lehet.