Lövey Varga Éva: KUTATÁSOK, KAPCSOLATOK - KOMMUNIKÁCIÓS VIZSGÁLATOK, SZAKÉRTŐI MÉRÉSEK (Életsablonok, Tapló Napló)

KUTATÁSOK, KAPCSOLATOK - KOMMUNIKÁCIÓS VIZSGÁLATOK, SZAKÉRTŐI MÉRÉSEK (Életsablonok, Tapló Napló)

Események és összefüggés részletek - fejlődések és kutatások, elmaradások és hamisítások, jóvátételek és elmaradások.


Nagyon érdekes folyamatoknak vagyok tanúja az elmúlt 10 év alatt, amióta a lapok szerkesztésével más célokat is kitűztem magam elé az oktatásban és a kutatásokban.

A Tapló Napló oldalain annak idején már 1986 körül megpróbáltam gyerekként leírni azt, amit magam körül láttam és tapasztaltam az oktatásban, a képességfelmérésekben, a tanulásokban, és a munkákban, a kommunikációkban a diákok, a diákok és a tanárok, és a külvilág, a szülők között, valamint a családokban. A szerkesztői munkának, Szabó Magda zsenialitásának köszönhetően már 7 évesen sok mindent megtanultam. Móricz Virágnak, és neki is igaza lett, bár soha nem mondtam el senkinek. Aki tudott róla, az tudott, aki emlékszik, az emlékszik. Szokta ilyenkor mondani az ember, hogy minden megéri a próbálkozást, ha valami igazán eredményhez vezet, és kimozdítja a pácienst, a másik oldalt az adott helyről, ahonnan évtizedeken keresztül nem tudott kimozdulni, vagy ahonnan soha nem fejlődött. 

Az ember a képességeit kihasználja, már gyerekként is. A legjobb tanárok után a legjobb írók, költők kezére kerülve szó nélkül tanult az ember, megfigyelt, vigyázott... Nézte a társakat, tevékenységeket. Míg ő megcsinálta a 45 perces dolgozatot a középiskola alatt is 5 perc alatt, és csöndben végig kellett ülnie az időt, és nem lehetett, csak 30 perc után kimenni, látta azt, ki mit tesz, meg mit nem, és hogyan viselkedik a tanár, mit csinál és mit nem tesz meg. 

Minden relatív. A szerkesztői munka a médiás filmes és színpadi képzések után elég nagy megpróbálást jelent, ha tudja az ember, hogy a többi oldalon a tanárai és a vele végzettek vannak, akik vagy kibuktak a vizsgán, vagy becserélték őket, vagy pedig sosem tudtak egy szót szólni sem órán.

Aztán az elméletekből jogi és orvos, majd rendőrségi és nyomozási gyakorlat lesz, szakértői munkákkal, és eltűnt anyagokkal. Minden relatív, és ami nem igazolható egyesek szerint, az is igazolható, De a logika mellett az élet is egy magas játszma. 

Az, hogy az ember nem azt produkálja egy elnyomott állapotban, mikor zaklatják, vagy éppen a fogorvosa elrontja  foghúzást, beltöri és nincs szájsebészet vagy ellátás napokig és lázban majdnem szívinfartust kap 4 nap alatt, mire sorra kerül és akkorra már állkapocsprobléma is kialalkul.. csöppet sem máshova sorolandó. 

Leírni mindent egyben úgysem lehet, akkor sem, ha programozóként az ember a DOS-ra ablakokat terezett egykor és a program ma már más neve alatt fut. 

Számos eset és visszaélés van, amivel felnő, ami előtt ha nem is szeretne, szemet kell hunynia. 

Nem rámolja tele a világot azzal, hogy ezen az egyetemen ez meg ez végzett velem vagy ez meg ez tanított, hanem azt nyújtja, ami ... 

Na, igen.. Az orvosi gyakorlat is mást mutat. Most már ideje lenne mindent ráncba szedve kiadni.. Ekkorára már egykori költőin java része élete fő művével túl volt a megjelenéseken és az életén is.   József Attila, már korábban, Radnói ebben a korban hunyt el, és nem természetesen.

Az ember néha belegondol, hogy az ilyenektől akart mentesülni azzal, hogy a képességei és tehetsége ellenére nem akart közzé tenni semmit, vagy szándékosan kísérletezett az írásokkal.

A kísérlet bevált. Nem fogják fel az orvosok, tanárok és szakemberek, irodalmárok és nyelvészek, hogy a költő nem saját életéből merít. Nem a saját gondjait írja le, vagy veti papírra, nem csak a saját gondolatait képes leírni és megfogalmazni, és használni, hanem minden stilisztikai tényezőt és nyelvi egységet egységes gondolkodásban bármit el tud játszani, le tud írni, ami tőle független volt. és soha semmi köze nem volt hozzá. 

Az egymás rágalmazását végző írók, költők, a politikailag vádaskodó művészek, a magukat művésznek mondó, de másokat poltikai eljárásokkal fenyegető elmbetegek, akik tanárként gyűjtik be más ötleteit és alkotásait és évekkel utána kiadják, ez mostani világunk életéhez ugyanúgy hozzátartozik, mint a két világháborút, a felkeléseket, a szabadságharcokat megelőző időszakokhoz.

Sokan nem merik és nem írják le. Nem tanítanak nekik irodalmat, gépen és a Poet.hu oldalán szabott rímekkel akarnak verset, prózát írni, de tehetségtelenek. Csak akarnak. A mondatok nem állnak össze szöveggé, a szakadozott szöveg sem áll össze a fejükben, nem képesek képekben és logikusan gondolkodni, nem szöveget alkotnak, csak híressé akarnak válni.

Aztán ők lesznek vezetők egy irodalmi intézetnél, és mindenkit elpusztítanak a kócos ötleteikkel, a korlátolt és tudatlan, és hozzá nem értő gondolataikkal, a sablonokkal, amit előhúznak, amibe a kockát gömbbe akarják szorítani, a büntetlent a bűnbe taszítani, a gyermeket felnőtté tenni és a felnőttet gyerekké. 

Szörnyű gondok ezek.

Az egyetemi tanárnak annak idején a becserélt dolgozatokat észre kellett volna venni. A kollegiumokban mindenütt loptak. A lopott anyagot ha valaki előre beadta, attól még nem lett az övé., de a tanár az eredeti, tehetséges szerzőt aki 98%-os dolgozattal, meg 94%-os teljesítménnyel bekerült, elkergette, majdnem öngyilkosságba taszította, és másnak a dolgozatát elfogadva a neki kedveskedő, vagy akár szexuálisan imponáló másikat helyezte előtérbe. Aztán 20 év múlva, aki elment és más területeken dolgozott és végzett, megtalálja a saját dolgozatát a másik disszertációjában. 

Vajon nem a tanár hülye-e? Aki nem tudja az egyéniségeket és képességekeet megkülönböztetni, vagy nem éppen a titkárnőjével együtt lopott -e, hogy a  másikat valami kényszer vagy fizetés hatására elősegítse a haldásában, hogy majd 10 év vagy 20 év alatt mindenki elfelejti azt a másikat. Vagy nem nagymama vagy nagyapa vette kölcsön az elbérletből a dolgozatot, olvasgatva, nem tudva, hogy védett az anyag, hogy majd az unokájáak jó lesz.. az elhagyott vagy félig kész példány..

Ilyen az élet. Ezt csak az etika teszi mássá, ami vele született, és fejelszthető, és nem azonos az erkölccsel, amit a szótáraink hibásan egymással definiáltak. Pedig a két szó nem véletlenül született meg, más jelentéssel és tartalommal és más fogalmi körben.

Ez aztán vége-hossza menet.... Mindig lesz új, mindig lesz olyan, ami törvényhozásban kibukó, alacsony társadalmi rendet megfogalmazó, lopott táskából dolgozó...

Azt hiszi, hogy valami, amit elvégzett, amire kapott egy kettest, feljogosítja arra, hogy a nála 90-szer nagyobb és jobb képességűt tönkretegye, vagy megvádolja..

Vádol az is, aki védekezik, de az érvel is, és bizonyít is.

A különbség csak a megértésben van... Einsteinen is röhögött a világ, mígnem egyszer elismerte..

Ahogy röhög a világ a kormányzón, a királynőn, a paraszton is.. Minden relatív..

Aztán rájön, hogy én gyógyítok, a másik öl és tele a temető mellette, és nem fogja fel, hogy a szavak fegyverként működnek és nem kell ide a bronzkori tőr, a honfoglalás kori nyíl, vagy éppen a XXI. századi gázrakéta, atombomba és hidrogén töltet.

Mert az emberi elme öngyógyító .. és ha másiknak rosszat tesz, becsavarodik, de nem is bír leállni, és hónapokon keresztül írogat és zaklatja a másikat, de nem utat mutató levelekkel, hanem rágalmakkal és hülyeségekkel, logikátlan, következetlen mondatokkal, amelyekben az informatikai hibák éppúgy nem javíthatók, mint éppen a lereagált kísérleti anyag a laborban.

Az élet meg elszánt felettük és csak abból állnak ki, hogy lopnak és harcolnak.. és mellettük mindenki megsérül...

Ezt a szöveget a Poet.hu oldala kicsit átírja és átírta, a vesszőhibák és a Google programozási hibák helyesírási javításai a programozási hibákkal nem csak a fordításokban nem működnek és jelennek meg, a lopott program javíthatlanságát jelzik!