Lövey-Varga Éva
Elmentél
Dr. Kiss Antalné Apátfalvi Éva dr.,
egykori osztályfőnököm emlékére
(Könnyező felhők ciklus)
Ki tudja, hány éve már,
Hogy utószor láttalak…
Ki tudja már, mily sokszor vártalak
Az ajtónál, a terem előtt,
Mint megannyi más diák,
Ki kezed alatt az évek során
Gyerekből lassan felnőtté vált…
Elmentek, elszaladtak az évek
Néhány pillanat alatt…
A középiskolába lépve
Azt hittem, leomlanak a falak.
Hittem, hogy más világban ébredek,
Más világba léphetek bele…
Szomorún kellett észrevennem,
Hogy sajnos minden csak mese…
Riadt valóságban éltem át,
Megannyi adatcserét.
S láttam mentegetőző arcodat,
Mintha titokban sejtenéd...
Elszállt az a pár év is...
S azóta megannyi rajta még!
Mégis a fájdalom ellenére:
Minden kis emlék ma meseszép.
Meséltem volna, de nem volt idő:
A csengő folyton csak csengetett...
A kezemben mindig csak könyv volt:
Megannyi, vaskos, rengeteg.
Az évek múltak, búcsúztunk;
Én tűztem melledre szalagot.
S mikor egyszer ketten beszéltünk,
Elmorzsoltál egy picinyke harmatot
Szemed sarkából, s titkosan
Örök öleléssel szorítottál:
Mintha csak megállítanád
Azt a megfoghatatlan vak időt,
Mire csöndben fátylat borítottál.
Összetörve, fájva indultam,
Mosollyal arcomon tovább.
Sejtettem, a búcsúzás örök,
Más és zsúfolt utakon jár.
Kezemben szorítottam csak
A kis fekete dobozt,
Elkapni még néhány mosolyt,
Hol az emlék megfogott.
Az élet remekelt nekünk
Híres „Bolondballagást”
Debrecen utcáin- jelmezesen-,
Felelevenítve a hagyományt.
Néhány találkozó, mi mindig,
Rendszeresen elmaradt.
Az élet írta terheit,
S a levélre válasz- más miatt-,
Sajnos már soha nem akadt.
Bátorság kellett, büszke dac
Megemelni a telefont.
A mély és búgó hang már más volt,
Munkám végére: a pont.
Minden segítség és elutasítás után
Csak szótlanul mentem tovább:
Tettem a dolgomat, mint mindig.
Azt, mire szüleim mellett
Társaiddal te is tanítottál.
Fájdalomtól meggyötörten ma is
Szótlanul búcsúzom:
Messzire int a távol,
Járj békével, végtelen utadon!
Szeged, 2020. június 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése