Lövey Varga Éva Botránykönyv részekben Telefonok, érintőkészülékek s gondolatok az oktatásról, munkákról

 Lövey Varga Éva

Botránykönyv részekben

Telefonok, érintőkészülékek s gondolatok az oktatásról, munkákról

Nem tudom, Te hogy vagy vele, kedves olvasó, de Én meglehetősen kellemetlenül jártam nem csupán a telefonos szolgáltatókkal, de magukkal a telefonkészülékekkel is.

Itt nem csak arra gondolok, hogy lassan a kilencvenes évek közepén általánossá válva a kétezredik évre országos hálózat épült ki két-három szolgáltatóval. Akkor is a jobb, márkásabb, nívósabb telefont választotta az ember. A Nokia a Pannon és a Vodafone kellően megterhelte a pénztárcát, még kártyás alapon is, a távollevő nehezen talált fülkéket, sorba kellett állni, és sorolhatnánk. Pár év alatt változott a helyzet. Kellemetlenné vált a kollégiumban a kijelölt cigifüstös telefonfülkében mások előtt telefonálni, az egyházi egyetem szabályzata a középiskolai kollégiumokhoz hasonlított.

Emlékszem, Lídia nővér Piliscsabán alig engedett be a Boldog Gizella Kollégiumba, amikor vasárnaponként este 11-re vagy utána ért be a vonatom, amikor az ország másik feléből otthonról utaztam vissza. Nos, emiatt aztán havonta ha egyszer haza tudtam menni. Olykor egyedül töltöttem a Szentestét, az Újévet az egész kollégiumban.

Pár évvel utána már Sárváron az első fizetésből a vágyott ezüstlánc mellé futotta a telefonkészülékre is, ha spórolósan is.

Persze, megint nem a két-három szakmában dolgozott az ember, a környezetvédelmi közalkalmazotti fizetés nem érte el a havi lakásbérleti díj szintjét, még a plusz juttatást biztosító nyelvvizsgadíjjal, a munkásszállókra bekerülni lehetetlen és kellemetlen volt, sok cuccal úgyszólván reménytelen, és csöppet sem biztonságos. Ahogy a bérletekben sem.

Aztán, mellette a rég vágyott publikálás, az összefogni vágyott alkotói gárdák, a szellemi műhelyek, az újrainduló, állandó készülést biztosító informatikai munka a képzésekkel, állandó, nagyköltségű telefonálást igényelt. Interjúk, utazások, amit a munkakeresőnek pénz nélkül is finanszírozni kellett, a három fordulóval, akár az ország másik részén is.

Persze a 95-ös környezetvédelmi törvény módosításnál nem vették figyelembe azt, hogy neked az összes törvényt az iskolában egy hónap alatt újra kell tanulnod a környezetvédelmi vizsgára, minden tankönyv és kiadvány nélkül, stb., stb. De, ez is megvolt. Problémákkal is, mások mellett, ütköző felvételikkel is.

Milyen jó lett volna, ha valóban tervek szerint naplót ír az ember, s nem eufemisztikus irodalmi bejegyzéseket rögzít.

Erről jut eszembe a párhuzamos Kossuthos egyetemi oktatás, Borbély Szilárd, B. Papp Andrea, Szikszainé Nagy Irma, Bitskey Tibor és mások, többek közt Szirák Péter és mások óráival.

Mennyi rohanás, telefonos egyeztetés, eltűnt kulcscsomó és személyi, s mennyi más probléma színezte a kártyás telefonok számláit, ... de még diákmunkára sem vesznek fel, mert az órákról nem hiányozhatok. Pultos csajnak meg nem leszek jó absztinensen... No, a támogatási rendszerekből kizárva elérkezett a számlás telefonok állítólagos olcsóbb világa, amikor is még többet kezdtél fizetni a semmiért. S szinte egyik határon sem volt vonalad, mindig átállt az ukrán, szlovák, román, osztrák, cseh, vagy a délszláv vonalak bármelyikére a készülék...s a helyzet ma sem változott.

Mikor kimentél környezetvédelmisként a hianyzó mozgást pótolva a hegyekbe, s a jelzéseket vesztve eltévedtél, térerő nélkül, s az állatkertből szabadult, mellmagasságodig érő vicsorgó farkassal szembetalálkoztál, s a Jóisten mentett meg a zsebben hordott bicska, meg a karaterúgás használatától. Szép kutyus volt, ugye? Persze térerő a tévéadó mellett nulla, segítség nincs...

Ja, s amikor a régészeti barangolások mellett, mindez harmincéven felül ismétlődik meg veled, hat telefon mellett. Internet, hálózat nincs. S a helyzet 25 év után is változatlan, ahol minden lakcímedre számlázva hatszoros számlákat számláz a szolgáltató, vagy a vonalas készüléket, tévét nem köti át, vagy máshova köti, s te majd csak a végrehajtás után értesülsz arról, hogy nem fizetik vissza, nem jelezted, holott tíz éven át három naponta írtad, telefonoztad a hibákat, vagy benn ültél az ügyfélszolgálaton...s nekik hiába jelezted.

Nos, érdekes lett ezáltal a munkád, tanulásod, meg a megrendelt számítógépek sora...

Nos, így már gondolkodhatunk a operációs rendszerek programhibáról, melyet minden ráépülő szoftver átvesz, s a hibákat személyi hibák is megtoldják.

Aztán gondolkodol, hogy milyen jó volt a kis méretű, futásnál kisnadrág zsebben lapuló telefon a nagyképernyős hova tegyem, hogy ne törjön telefonokkal szemben.

Nos, szép, videós. Drága telefonok, jó vagy hibás kamerákkal, hasznos aplikációkkal, telefonos vagy drónvezérlési lehetőséggel.

Nos, ha fáj az ujjad az érintőképernyőn íráskor, érzed az elektromos jeleket meg ütést a könyöködig, míg megírsz egy oldal szöveget...inkább eldobni szeretnéd, még akkor is, ha a készüléked billentyűzete a vírusoktól vagy technikai problémáktól tönkrement, s a gyártó bekéri, mert nem képes javítani, s nem érti. Két év múlva a félmillióssal is így jársz, már van min gondolkodni.

Hát, ilyen az élet. Miközben értékesítője, programozója is voltál, központban, személyesen, elgondolkodsz.

Mi is az a szerződés, hol, ki hozta a jogszabályt, s miért írtad az adatvédelem sértéssel tűzdelt szerződéseket alá...

Szükség törvényt bont, s fizeted a hibájukat.

De, hová, miből?

S ugyan, most hogyan tovább?

Az ujjad tovább zsibong a képernyőn. Rádsötétedett...

Szeged, 2021. Június 08.