Lövey-Varga Éva
Hiány a végtelenben
(Egy másik világ ciklus)
Hiányod lassan betölti az Ég...
Az idő múlik, nem áll meg még
Kérésre sem, szenvtelenül repül...
Majd lassan őszülő fejünkre települ.
Sír, ha akarod vagy kacag rajtad…
S néha úgy tűnik, égeti a talpad.
Nem áll meg mégsem, hiába kéred,
Fiatalon, idősen, csak égeti a véred.
Kapkodsz utána, ezrével hajszolod.
A lelked közben mindig hangolod
Álmaid felé, vagy a múltba gyúlva,
Hol ezt, hol azt a régi nótát fújva…
Nem áll meg, s te sajnos észre sem veszed,
Hogy hol és mikor, honnan kémleled az eget!
Élve és csalódva, reménykedve éppen…
Vagy lángba borulva, a világ közepében!
Sírsz, kacagsz: döngeted a falat,
Hajszolva terveid, és az emléket,
Mi összetörve marad utánuk, utána.
Majd, ha egyedül vagy, bort töltesz kupádba.
Néha csupán, vagy folyamatosan:
Megérezvén, hogy íze, zamata van,
Lélekkel művelt föld termette szépen,
Hol a Nap ragyogott, odafönn, az égen!
Mértékkel gyógyszer, ókori a múltja…
S közben felsejlik az idő mély kútja,
Előtted is, térben… hiánya a mának
Mi lett volna akkor, ha jövőbe látnak?
Hogy veled volt egykor, s most nyoma sincsen…
Egyedül rágódsz most, mindenféle kincsen…
Hiányát lassan betölti az Ég,
Majd egyszer tiedet is, ha a végtelenbe mégy!
Szeged, 2020. július 2.
A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése