Lövey-Varga Éva: Tapló Napló - „Bunkó Bocsi” meg a többiek

Lövey-Varga Éva

Tapló Napló

„Bunkó Bocsi” meg a többiek

Mondja az ember, hogy mindig szépen, ahogyan csak ő szeretné, hogy mások bánjanak vele. De mit tegyen vajon, ha éppen a mások jócskán túlmentek már valamennyi határon, és nem lehet tolerálni azt, amit tettek? Hogy juttassa kifejezésre, hogy megértésre találjon azok fejében is, akik esetleg csöndes, toleráns, mindent meg lehet tenni vele emberek képzelték és gondolták világ életében, olyannak, aki a légynek sem ártana, soha nem bánt senkit és semmit. Mit szól a világ, hogyha módszert és viselkedést vált, és hogyan fog változni vele?

Vajon ő maga hogyan is fogja érezni magát ebben a szerepben, ha azt magánemberként, vagy ha munkahelyi, esetleg kísérletező tudósként kezdi „viselni”?

Nos, számos eset van, amit példaként felsorolhat az ember a hétköznapok dömpingjében, valamint az ünnepnapok bűvkörében is. Csak néhány példát megemlít az ember, ezekből, már kétséget ébreszt saját magában, és minden jóérzésű és rosszérzésű emberben is.

Az elmúlt időszakban nem csak több szakmában, de szakmai céllal kísérletezni kezdtem. Nos, miben is? Talán a kommunikációban (szóbeli, írásbeli), a színpadi élőtechnikában, az orvostanban, a környezetvédelemben, és egyáltalában mindenben. Hogy miért is? Mert már lassan nagyon nehéz megfogható és jó példát találni, amely mind az erkölcs, mind az etika határainak megfelel. Mind pedig a józan észnek.

Talán, ilyen esetekben már nem csak az egyéni érdeket nézi az ember… Nincs miért csak egyéni érdeket nézni, akkor sem, ha esetleg valamiben személyesen érintett, vagy mások gondjai súlyozzák a vállát, görbítik a gerince íveit. Lehetne szónokolni, videós előadásban elmondani, le lehet írni, elő lehet adni, lehet filmet rendezni… De valahogy mégsem jut el mindez a nézőig, olvasóig, hallgatóig.

Vajon, miért is nem?

Az ok is sokrétű: nem csak személyfüggő.

Számos példaként említhetnénk például az U…..F / S...S, vagy bármely k...l (…) szolgálatába állított gyereket, aki a 45 éves nőt (bár nem kéz ki annyinak) ugyanúgy szépen letegezve szólítja meg, hogy van-e esetleg ideje gyermekvédelemre? Kommunikálni tudni kell, és meg kell tanulni.

Bár, mondják, az ember a saját kárán tanul. Mármint, a szegényebb elmebeli tudással rendelkező. A jobbak mások hibáiból és a példákból, a múltból és a gondolatokból is tanulnak.

Ilyenkor minimum két kérdés merül fel egy emberben, kétféle gondolat…

Az első: hogy vak a gyerek, neveletlen. Nem tud különbséget tenni, és nem egészen ép az elméje.

A második: szándékosan lejáratja a céget, vagy szándékosan zaklat valakit.

A többi csak ezek mögé sorakozik fel.

Csak két példa mindennapi életünkből, amit az egyetemen is elmondhatnánk, meg más területen, az oktatásban és a munkahelyeken is.

No, most hogy is reagál az, akinek esetleg meghalt a gyermeke, többek között miattuk, az adatcseréik miatt?

A másik kérdés, hogy reagál az, aki éppen a munkavégzéséhez kapott pályázatot megnyerve a pénzt nem kapta meg tőlük, akármely segélyszervezetől van szó, stb. ?

Hogy reagál az, aki az ilyen olvasni és értelmezni, vagy esetleg viselkedni nem tudó miatt elszenvedett egy egészségügyi adatcserét, a 4 EKG szívhangból csak egy maradt a testében, a többi kámforrá vált, és máig elő nem került, vagy esetleg a lakását, az egész élete munkáját is bottal ütheti, a szociális munkásaikkal való közös csalás miatt, és már a 4-ik másik korban levő, ugyanolyan korú gyereket találja meg, aki ugyanúgy néz ki mint a többi, s  aki csillogó szemmel ránézve megismeri, hogy anyu vagy esetleg apu, és elrángatják tőle, amikor az közeledni akar hozzá?

No, mit is nevezünk hát segítségnek?

No, ha büntetésből úgy reagál, hogy „bunkó bocsi...”, de éppen előbb mentsd meg a gyermekem, és utána segítek.. De a megmentéshez pénz kell… A pénzt csak tőled kérhetem, mert te vagy rászorulva, de mivel rá vagy szorulva, nincs pénzed… Hát, akkor ki is a bunkó?

Az, aki végre annyi kín után megfelelő érzést mutatva reagál és elküldi a melegebb égtájakra a kéregetőt?

Hát, igen.. A világ rendje elég bonyolult. Az segítene, de nem tud, de az a másik nem tudhatja, nem értheti, mit élt meg, min ment keresztül mások miatt, és el sem tudja gondolni, nem képes rá, mert ő maga is csak éppen felnőtt, esetleg nem egy 10 évesen zseni gyerek volt, hanem egy kicsit nehézségekkel küzdő másik, akik beállították őt oda, mert nem alkalmas másra..

Az vigyorogva reagál.. nagyképűen-. Akkor hogyan is tovább?

S mi van a zsenivel, akinek 18 éves korára a diplomáit eltüntetik, hogy csak 18 éves korban lehet érettségizni? :)

Ez nem különb annál, hogy 1.5 méterre a laboratórium bejáratánál áll a dohányzó hölgy, füstöt szívva, minden előírást mellőzve, és hiába szól rá a beteg, vagy láthatóan, hiába kerüli az érkező 3 méterre el, megy át a másik oldalra, stb… már ha tudna, mert az ajtó a bejárattal csak 2 méter… vagy kevesebb.. a járda szélessége meg nincs két méter.

Aztán, utána beáll dohányozni a másik ajtóba, vagy a lakóház ajtajába, hogy a gyerek, a viselős nő, és mások is hadd szívják, amit ők nem akarnak, mert éppen soha nem dohányoztak. Aztán kiderül, a kis bankos éppen drogot szív, mert jól keres, és ki a fenét érdekli, ha ő jól akarja ott érezni magát, és éppen … Na, igen.. folytathatnánk a végtelenségig.

A környezetvédelmet szajkozó emberektől, cégektől, akik utána a lakóház zár udvarára eresztik ki az illatanyagokkal terhelt elszívó végtermékeit, minden lekötés nélkül, hogy a harmadik, esetleg negyedik emeleten már csak egy oldalra nyíló lakások levegője azonnal minden készülő étel szagát (hagyma, pirospaprika, égett és sült húsok, stb..) átvéve önaromát árasszon még 9 órával utána is… Nem beszélve a száradó (tehát feleslegesen illatosított mosószerekkel mosott) ruha ezen új illatú aromaterápiájáról.

Na, igen. Bonyolult az élet, mondja az utcasarkon Lajos bácsi, meg Sárika néni is…

De nem kevésbé bonyolult Juliska néninek a városban, mint János bácsinak a horgásztó szomszédságában.

A kérdés pedig ugyananaz végig.. Az ember tanul, élete végégig. Ha képes, és ha akar. Amennyiben nem képes rá, nem tud elgondolni, képzelni, akkor végleg leáll, megsemmisül, elpusztul. Másokat is elpusztít. Érdemes ezt így, vagy úgy csinálni végig, és nem változtatni soha, semmin? Mit is tesz az olvasás, a szó az emberrel? Az írás? A gyakorlat?

A tanulság mindig ugyanaz marad….

A Naplóbejegyzés, és a fotó felhasználása, utánközlése vagy átdolgozása,  előadása csak a szerző engedélyével lehetséges