(Lövey-Varga Éva)
Ellenreformáció a 17. századi Magyarországon 1648-ig
(Szemináriumi dolgozat)
vezető tanár: Hargittay Emil
A dolgozat utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.
RÉSZLET
" Az összefoglalóan reformációnak nevezett mozgalom 1517. október 31-én indult azzal, hogy Martin Luther (1483-1546) Ágoston-rendi szerzetes kifüggesztette a vittembergi ( Szászország) vártemplom kapujára azóta fogalommá vált 95 pontját."1
Eredetileg a X. Leó pápa (1913-1521) által kibocsátott búcsúcédulákkal űzött visszaélések elleni tiltakozás volt. Az uralkodók pedig olyan érvet kerestek, amelyekre támaszkodva az országuk egyházszervezete feletti pápai felügyeletet korlátozhatják. Luther így III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelemben kitűnő pártfogóra talált. A reformáció azonban már az indulás pillanatában túllépet a kívánatos határokon: különböző irányzatai jöttek létre:
- anabaptisták (újrakeresztelők)
- lutheránus (ágostai)
- ún. svájci reformáció (Ulrich Zwingli)
a) Zürich – Heinrich Bullinger
b) Genf – Jean Cauvin (helvét vagy szakramentárius)
- antitrinitarizmus (szentháromság-tagadás) ma: unitárius.
Anglia külön utakon járt. Itt a reformáció felülről, az uralkodói rendelet segítségével győzedelmeskedett! VIII. Henrik 1531-ben önmagát nyilvánította az egyház vezetőjének, feloszlatta a szerzetesrendeket, lefoglalta az egyházi vagyont. A egyház megreformálását a canerbury érsek, Thomas Cranmer hajtotta végre. Az úgynevezett anglikán egyházszervezet hitelveiben a lutheránus, szervezeti felépítésében a katolikus egyházszervezethez állt közel.
A reformáció eredménye az egyházszakadás és a protestáns egyházak egymással történő vetélkedése lett, de sehol sem sikerült a katolicizmus felé kerekednie. III. Pál (1534-1549) pápa az egyházi államban is bevezette az 1542-ben létrehozott inkcizíciót, a Sanctum Officiumot. Róma idejében felfedezte, hogy egy olyan szervezetre van szüksége, mely minőségileg is képes felvenni a harcot az újítókkal szemben. Ez a szervezet a Loyolai Ignác által 1540-ben megalakított Societas Jesu, Jézus Társaság lett.
„Elsősorban a jezsuita rend terjesztette el a barokk egyházi művészet és a látványos hegyházi megmozdulások (körmenetek, húsvéti szentsírok, színpadias megoldások) szokását is.”2
1545.december 13-án III. Pál megnyitotta trentói (tridenti) egyetemes zsinatot. Úgy gondolta, hogy a keresztény világ nézeteltéréseit még ki lehet küszöbölni. A zsinat a reformátor-elképzeléseknek megfelelően a papság elsődleges feladatává a szolgálatot, a lelki gondozást nyilvánította. Megtiltotta, hogy egy püspök több egyházmegyét felügyeljen, a főpapokat kötelezte, hogy egyházmegyéjükben tartózkodjanak, előírta, hogy a papságuk munkáját és erkölcseit folyamatosan ellenőrizzék. Elrendelte, hogy a színvonalas utánpótlás biztosítására papneveldéket, szemináriumokat állítsanak fel. A zsinat 1563-ban történő befejezésével „visszavonhatatlanná vált a keresztény világon belüli meghasonlás”.3
A reformáció hazánkban is nagyon korán kezdett terjedni, Ebben többféle ok játszott szerepet. Ide sorolhatjuk, hogy a főpapság elvilágiasodott, és csak félig-meddig élt egyházi hitvallásának, s az újplatonikus színezetű olasz humanizmus és a német erazmizmus vallási közönyt terjesztett. A hitújítás elterjedéséhez a királyi udvar magatartása is hozzájárult, hiszen rokonszenvezett az eszmékkel. A külföldön járt kereskedők és tanulók is segítették a új eszmék terjedését ismereteikkel, könyveikkel. Elsősorban az ország németek lakta területein terjedt el, hiszen fenntartották a kapcsolatokat az anyaországgal.
A lutheranizmus leginkább a Szászföldön erősödött meg, a magyarság szellemében a gyűlölt német uralommal azonosult. A köznemesség az 1523.évi budai országgyűlésen fej- és jószágvesztés büntetésével sújtotta az eretnek lutheránusokat, az 1525. évi rákosi országgyűlés már az eretnekek középkori máglyahalálát mondta ki! Ennek ellenére a törvények nem léptek hatályba, hiszen ezek a rendelkezések közvetlenül a királyi udvart érintették volna. Így az 1526-os áprilisi országgyűlés el is törölte ezeket.
A lutheri tanukhoz csatlakozó hazai teológusok nagyobb része ferencesek közül került ki. Dévai Bíró Mátyás pl. krakkói tanulmányai elvégzése után lépett a rendbe, utána Luther és Melanchton tanait hallgatta Wittenbergben. Hazatérve Kassán hirdette az új hitet.
A mohácsi csatában két érsek és öt püspök vesztette el az életét. A kettős királyválasztással (1526-1540 Szapolyai János 1526-1564 I. Ferdinánd) megbomlott az ország egysége, és a pártharcok váltak dominálóvá. Ezzel meggyengült a törökökkel és a protestantizmussal szembeni ellenállás is. Az 1528-as váradi egyezmény ellenére az ország egyesítése sikertelen volt, s 1541-ben az ország 3 részre szakadt. 1551-ben Martinuzzi Fráter György (János Zsigmond erdélyi fejedelem gyámja) megpróbálta Erdélyt egyesíteni a királyi Magyarországgal - sikertelenül-, s így a bécsi udvar kettős politikája miatt hozzájárult kivégzéséhez. Ezek az egyesítési kísérletek a törököket újabb támadásra ösztönözték, melynek következtében ismét újabb területek kerültek török birtokba.
A török hódoltsági területek egyházi hierarchiája összeomlott, hiszen a püspökök a Habsburg király híveiként egyáltalán nem maradhattak egyházmegyéikben! Így például nem tartózkodott ott a kinevezett kalocsai érsek, a csanádi, pécsi, boszniai, djakovári, szerémi, belgrádi, és a szendrői püspök sem. Mindezek ellenére az egyházmegyés papság helyén maradt, de az utánpótlás hiánya számuk csökkenéséhez vezetett. A katolikusokat leginkább a törökök által megtűrt, a szegedi és a gyöngyösi kolostorokban élő ferences szerzetesek gondozták. A lélekmentés feladatába a XVII. század elejétől a jezsuiták is bekapcsolódhattak. Munkájukat nehezítette, hogy a törökök a protestánsokban a Habsburgok ellenfeleit látták, éppen ezért inkább őket támogatták határozottan.
1Magyarok Európában II.,90.oldal.
2Ua., 95.oldal.
3Ua., 96.oldal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése