2021. szeptember 30., csütörtök

Lövey Varga Éva "Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom." (József Attila)

 Lövey Varga Êva

Régész a pácban / Archeologist in the Lurch & Seuso_Mindent Bele  & Botránykönyv részekben


"Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom."

(József Attila)


Nem véletlenül kezdem a magyar és nyelvszakjaimmal ismételten irodalmi, történelmi, nyelvészeti idézetekkel, melyek talán mindenkit elgondolkodtatnak kicsit, s olykor néha megoldást is sugallnak az életre, a lépésekre. 


"...most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek."

József Attila


József Attila zsenialitását, elnyomottságát és szerepjátékait kevesen értették, s értik meg valójában ma is. Sokszor kellemetlenül nevetségesen hatnak a pszichológiai és pszichiátriai vizsgálatokról szóló elemzések, valóban betegeknek mondható emberek szájából. Főként a jogász által kialakított családi körülményt szemlélve, hiszen ugyanazon családból nősült gyámja először egyik, majd másik lánytestvérét vette el feleségül...

Nos, a szociológiai és pszichikai elemzéseket talán jobb félredobni, aligha viselkedett bárhol agresszíven, vagy beteges módon, az írásai semmilyen szinten nem ezt tükrözik.

A színészet pedig láthatóan közel volt a mindennapjaihoz, hiszen az íráshoz, a tanításhoz is kell...


A mondat, mely írásban hangzott el tőle, sokaknak lehet mondanivalója. Az érzéseit is remekbe öntő fiatalembert a családban is művészet, írók, jogászok, tanárok vették körül. Minden levél, életrajzi adat erről árulkodik. A kétes megközelítések ma is ismertek a szociális utakon. Ismervén az orvostörténetet, az akkori és mostani helyzetet, sokféle elgondolásunk lehet, a próbálkozó és kísérletező lélektani vizsgálatok területén is, ahol a befutás, a sikertörténet, a pénz éppoly fontos szerepet töltött be.

Nos, a történet hasonló, milliószor ismétlődő, tehetséges és kevésbé tehetséges emberek életében is, akik vele ellentétben ezekhez az adatokhoz, anyagokhoz falusi, tanyasi világban nem is jutottak hozzá. 

Kétségtelen, a zsenialitást látni és láttatni kell. Egyébként valóban olyanná válik, mintha nem létezne.

A fedő alá rejtett szépség is elvész...

Ezek a tehetségről szóló viták az élet minden területén megjelennek. Ahogyan a művészet, úgy az ipar, a műszaki, gazdasági, jogi, orvosi és más területek is megkívánják a tudást, a tehetséget, mind képző, mind képzett részéről. Főként az akaratot, szándékot. A gyakorlat, a tapasztalat minden irányban megkövetelt tényező lehet. A szintek változók. 

A sorokat ellopott művészeti tárgyakra ugyanúgy érthetjük, mint ahogyan régészeti leletekre. S tudjuk jól, nem csupán 1770-ig beszélünk régészetről, bár kétségtelen, sokan a törvényhozás kereteit is igyekszenek megváltoztatni, mint az alkalmazást is, hibás, rossz irányokban is.

A határokon is gyakran előfordul, hogy a vámos nem tudja felismerni a művészeti vagy más tárgy jellegét, s a vámtarifa szabályokat nem megfelelően alkalmazza... Gyakran maga a szabályzat is hibás, az adott tárgy nem besorolhatóvá válik.

Mert képzés nélkül vajon hogyan is tudná a nemesfém finomsági értékeit, a korokban használt, vagy egyedi jelzéseket, a kerámiák anyagát, festését, korszakolását, a magántulajdont? Mert hol is írja a szabályzat, az élet, hogy ingóságok értékét valaki is felbecsüli, felbecsülheti, ha a tulajdonos (fiatal vagy idős) elhalálozik, eltűnik? Az mindegy, hogy egyesek számára tűnik el, vagy sokak számára... Hogy tovább él, csak a balfék bíró összecseréli az adatokat a fullajtárjaival avagy fegyvernökeivel....Sorolhatnánk.

A szavak jelentése sokrétű... Hát, történetesen a hibák mellett a szándékot is feltételezi, hogy ki kit akar betegnek látni, beteggé tenni, ki hiszi el az állapotot, s ki akar változtatni... Tudjuk jól, hogy egy embernek bárki mondhat bármit, az csak akkor válik igazzá, amikor azt elhiszi, hinni akarja, s nem járja körül a választási lehetőségeket.


Mert ez az élet rendje...


Szeged, 2021. szeptember 30. 13:27




2021. szeptember 28., kedd

Lövey Varga Éva Botránykönyv részekben & Jog az Igazságért & Régész a pácban Ami valóban "kiüti a biztosítékot"

Lövey Varga Éva
Botránykönyv részekben & Jog az Igazságért & Régész a pácban
Ami valóban "kiüti a biztosítékot"


Folyton olyan szavakat, kifejezéseket használok, ami nehezen érthető, tehát egy átlagos érettségizetlen, gyerekkorú ember nem biztos, hogy kellő olvasottság vagy tapasztalat nélkül megfelelően érti.
Elérkeztem talán egy olyan pontra, ahol a történések és megszerzett információk a múltra vonatkozóan nem csupán a családi vagy végzettségi, de a jogpolitikai, szociálpolitikai, szociológiai valamint a honvédelmi és más adatokat is meg fogják változtatni, valamint nagyon sok cég adóhatósági valamint történeti adatait, nem csak a saját köreimben, de mindenütt, amerre jártam, amivel a tanulmányok, munkaviszonyok, egyéb adatok és kutatások során kapcsolatba kerültem.
Hallgatnom kell, kellett, mert az eskü mindig kötelezi azt, akinek le kell tenni, bármilyen esküről van szó. De ennek is vannak határai.
Amennyiben az eskü veszélybe kerül jogi személy, vagy joggyakornok, jogász, bíró stb. visszaélései miatt, közérdekből akkor is közé kell tenni, ha semmilyen bejelentésre nem reagál hatóság, képviselet, főként, ha a jogsértések száma már meghaladja az 500 - 1000 körüli esetet, és a bejelentések után eltelik 5-10 év, s az eljárások homlokegyenest ellenkezőjét tartalmazzák annak, amit kellene.
A falnál, vagy a mélyben kellene kezdeni, s nem általánosan beszélni a dolgokról, mert az idő megy. Elment, nagyon gyorsan, egy évtized is, úgy, hogy pont az a professzor keverte az embert másokkal össze, aki bizalmat és védelmet kapott.
Ennek egyik oka betegsége is lehet, de az is, hogy a körötte levő emberek korruptak és hazugok, vagy éppen megfenyegették, megvezették. Ez egy a 45 professzor közül. Ha ez ismétlődik minden esetnél, ahogy ismétlődött, hálózatos bűncselekményekről beszélünk, főleg ha alkotások, bizonyítékok, iratok és tanúk tűnnek el, halnak meg.
Nos, ma a pillanatnyi gondolatok mellett vissza kell térni a szerkesztéshez, a honlapok hibajelzéseihez, aminél a Kibervédelem nem nyomozása, vagy pont az eltüntetett adatok, amelyeket talán éppen ők loptak, utalnak bűnpártolásra..
Szóval már valóban dühöngene mindenki a helyemben, ha értené, vagy belehalt volna..
De, ennek még nincs vége, ha több bíróság csal, és azt bántalmazza, akitől loptak.

Szeged, 2021. szeptember 28.



Lövey Varga Éva Seuso_Mindent Bele & Jog az Igazságért & Botránykönyv részekben Mobilok és programok - Ujjlenyomat és biztonság



Lövey Varga Éva
Seuso_Mindent Bele & Jog az Igazságért & Botránykönyv részekben
Mobilok és programok - Ujjlenyomat és biztonság

Ki ne járt volna úgy, hogy sokat utazva vagy 20 év után a legkedvesebb telefonját ellopják? Vagy akár bármelyiket. Mondjuk a buta szaktársai az egyetemen az óra végeztével a szünetre otthagyott mobilt a padról elviszik, szó nélkül, mikor évfolyamot cserélő óra van, de ő marad, mert több szakos, több évfolyamos, esetleg már régen tanár...
Szerintem jobb, ha nem bosszantom a részletekkel az olvasót, bár kétségkívül jobban járnék, ha lesittelnék a biztonsági őr szolgálat bizonyos tagjait a bölcsészettudományi, jogi, közgazdaságtudományi, természettudományi és orvosi kar, államigazgatási karok bizonyos egyetemi tanáraival, vagy tanársegédeivel, professzoraival, a lopások és fedezésük miatt, beleértve az el nem járó, vagy visszaélő kormányhivatalnokokkal, vagy éppen a csaló végrehajtókkal.
Mert hát ahhoz, hogy vétlen embereknek mindenét eltüntessék, hogy nyomozati anyagok eltűnjenek, hivatali visszaélésekkel, sajnos olyan helyzet is kell.
Nos, hát az asztalon hagyott, töltőre rakott mobil a táskák mellett csak tanár és óracserére vár, s míg kimész a teremből a mosdóba, már kukutyinból ordibál a szőke nő melletted, hogy X.Y. Varga Éva otthagyta a mobilját, de mikor mondod, hogy a tied, a F/oszpod szájú liba nem hogy nem adja a kezedbe, mikor mondod neki a neved, hanem elrohan...
Aztán keresheted a hatszázezres készülékcsoportod, mikor a biztonsági őrhöz odamész a portára, akinek a rendre felügyelni kellene, vagy akár a tanszéki kacsára, aki ott hápog a professzor mellett, mindhiába...A liba liba, a kacsa meg kacsa marad, akinek éppen olyan tyúkesze van, mint a sarki gyöngytyúknak, aki a fenekét riszálva ül be a ...
Hagyjuk... A nyolcas szintű biztonsági őr lánya meg utánad hozza az egyik telefont darabokban...
Nos hát...Gondolom, elég célozni a baranyai város egyetemének biztonsági rendszerére, ahol kiszuperált rendőr a nyugdíjas napjait tölti, vagy a régészeti és történészi, meg a könyvtári etikára...Remélhetőleg adatvédelmi okokból egyik kollega sem fog rám ugrani, miközben sárkány helyett drónt eregetek, amit a mobilokkal később elloptak...vagyis eregetnék, ha éppen nem a szegeden ülnék, miközben az üllői állomáson áll a vonat, vagy...Remélem a szavak jelentéseivel is sokan bírnak...
De sajnos újabb visszaélő értesítések és papírok érkeznek azóta is ... Tele hibával, eljárási és logikai, értelmi zavaros megfogalmazásokkal, valótlan témákkal és bírói és egyéb nevekkel. Igen, hát ez a Gödöllő ma már kezd az egyik leghírhedtebb város lenni, nem csak műemlékvédelmi, de bírói visszaélési szempontok szerint is.
Szóval, nem érdemes adatokat kihagyni, ötven azonos nevű embert összekeverni a gyerekvédelmis nyomozó bírónak vagy a szociális hivatalnak, mert 18 éven felül nem igazán gyerekvédelmi törvényekről beszélünk, s hamar mentelmi jog felmentésekkel, s büntetőjogi eljárás indítással járhat, ha a kollegáját hasonló végzettségű, de sokkal tanultabb nővel keveri össze a gödöllői bíróságon...akár a szegedi vagy pécsi törvényszéken...
Nos.. térjünk vissza a következményekhez...
A lopott szoftver mellett az igazi hibája a hibás programozás...nos...; Az egész a 80-as évektől egy nagy ... Gondolom nem kell a rímkovácsokat tanítani..
A lényeg, hogy lopott szoftverből gyártották .. akkor hibás lesz, mert aki ráprogramoz, nem érti, s a jogvédelmét sem fogja érteni.
Így hát méltán óbégatok a legújabb telefon mellett, hogy az érintés csípi az ujjam, az elektromos jel meg az ujjlenyomat olvasóval megváltoztatta az ujjlenyomatom rajzolatát, s nem ismeri fel. Vagy netán mêgis a program változik, s leszedi az ujjlenyomatot? Mert hát évtizedes szidás kevés volt a kibervédelmisnek meg kormányhivatalnoknak, hogy nem tud 8900 Megabyte anyagot elolvasni hangosan, egy nap alatt, hogy mindenre emlékezzen...Szerintem még Arany János A hegedű című versét sem tudná visszamondani a felolvasónak... Nem elolvasva 500 giga anyagot 35 nyelven...kb ha 50 oldalt elolvasna hangosan, felfogná.. s akkor nem ugrálna hamisan a bírója meg ügyvédje..egyszer próbálná ki valaki. Megbízásnál visszamondatni és elolvastatni egy könyvnyi anyagot vele .. mire emlékszik első hallásra... Mennyi felkészülési idő kell neki..
Nos...tehát az adatok megváltoznak..ez talán a túlszabályozott adatvédelmünk?
Azt hiszem, igen...
S az a fránya mobilérintő ugyanúgy csípi az idegszálakat az ujjbegyen, mint az áram...
S bizsereg az ujjad, hogy ne írhass..


Szeged, 2021. szeptember 25. 00:41




Lövey Varga Éva Botránykönyv részekben & Jog az Igazságért Szoktatás és oktatás



Lövey Varga Éva
Botránykönyv részekben & Jog az Igazságért
Szoktatás és oktatás


Hol volt, hol nem volt... Vagy akár élt egyszer...Esetleg ... Folytathatnám.
De mégsem a mesék irodalmi, nyelvészeti világáról ejtenék szót, hanem inkább az élet mesevilágáról, vagy akár a jogi világ behunyt szemmel történő álmodozásairól, esetlegesen delíriumos álmairól.
Iskolatörténetre talán a pár soros bejegyzésekből mégse futná, ennek ellenére valóban meg kell jegyezni, hogy sok nézőpontos, évszázados problémákról beszélgethetnénk.
Nos, a mostani adatvédelmi szabályozások miatt részben talán nem is lehet neveket említeni, ha leírunk valamit, ami történik: kezd nevetségessé válni ez a világ, tehetségtelen jogászokkal és bírókkal, akik olyan mértékben szabályozzák túl az életet, hogy minden perc valamilyen módon vagy jogszabályhoz, vagy joghézaghoz kötődjön, s ne maradjon a természetes életből fikarcnyi nyom sem a valóságból.
Akár akarja az ember, akár nem, a bíróság és a titkárok, bírósági fogalmazók képzési csálásai után az eljárásba vitt vizsgák miatt vagy helyett a végén talán a Legfelsőbb Bíróság, a Kúria beadványai is kevesek, vagy a Köztársasági Elnök felé tett jelzés, megkeresés, mivel a rendszeres okirathamisítással járó nyomozati adatvédelmi cserék, személyek összekeverései, a telefonszámokkal, lakcímekkel, helyrajzi számokkal való visszaélésekhez társuló bankszámla és más adatokkal való Microsoft, Goggle, Facebook és egyéb programvisszaélések tömeges büntető, polgári vagy szerzői jogi eljárásokhoz vezetnek, mígnem azt veszi észre az ember, hogy nincs törvény, vagy rendelet, amit a munkavégzésének akadályozása miatt be ne kellene adnia az egészségügyileg eleve alkalmatlan bíró által amúgy is hamisan generált eljárásokra, zaklatásokra.
Így hát egészen extrém módon egyre inkább a Pázmány-féle barokk-körmondatok fognak eluralkodni fogalmazványaiban, írásaiban... Esetleg akadnak olyanok, akik nem értik meg az utalásokat, az iróniát az írásokban, nem pontosan azt értik amit a szerző leír, mivel a kommunikáció tényezői sokrétűek, s emberek vagyunk, különféle szándékokkal műveltségekkel, igényekkel, célokkal. Sok mindent választhatunk és választunk, sok helyen vagyunk jelen, s ismét végtelen számú okot és következményt sorolhatnék az élet számos területéről.
A tanulás már a fogantatással elkezdődik. Vannak, akik képesek visszaemlékezni, vannak, akik nem. Hogy egyes biológusok, genetikusok azt hiszik, hogy csak a teljes szervrendszer kiformálódásával költözik valódi tudat, lélek az emberbe, vagy kizárólag amellett foglalnak állást, hogy a megszületés pillanatától kezdődik valami, az ismételten relatív lehet: függ a saját képességektől, szocializálódásoktól. Tudjuk jól, hogy nem csak vallási, de fizikai ismeretektől is függ a harmadik féle elképzelés: mi szerint a halhatatlan lélek választ testet, s vándorol beláthatatlan időn át, istenek, Isten, teremtő vagy teremtők akarata, elképzelései szerint. Kár lenne ismételni a neveléstörténeti vagy pszichológiai, filozófiai könyvek tömegét, hiszen ennek nem csak karakterizált vagy tárhely problémái lennének, s oly nehéz átadni az olvasónak azt a szellemi és életgyakorlatot, tapasztalatot, melyet olvasással, beszélgetésekkel, fellépésekkel, konferálásokkal, videózással - s akár beépülten magas, s tovább fejlesztett etikai szinttel, - megszerzett az ember. Nos, emberek vagyunk: nem mások akarata adja a képességeinket, s legkevésbé nem mások akarata szabályozza.
A szokások kialakulását nem csak a szociológia, pszichológia, orvostan, filozófia vagy biológia tanulmányozza, a néprajznak, a történelemnek, a statisztikának vagy a politológiának is éppen úgy szerves részét képezi.
Így az oktatást sem lehet elkülöníteni a családtól, az egyes szakmáktól, azon területektől, melyek az emberi élet tényezőit valóban alkotják, és kiszolgálják.
Naponta tanítja a szülő, nagyszülő, a testvér is a kisebbet, hogyan kell a hangokat képezni, kimondani, a ceruzát, az evőeszközt megfogni, milyen ételek, növények, húsok, ásványok fogyaszthatók, használhatók. S ez a folyamat egy életen, életeken át tart, ahogyan a világ is változik velünk. A tanításoknak különféle terei, iskolái alakultak ki már az ókorban, s talán korábban is. Mégis, ennek ellenére az iskolarendszerek kialakulását valahogy a mindig a középkorra igyekszenek redukálni, vagy inkább lokizálni a különféle oktatási rendszerek. Valljuk be, egyik sem jó megoldás, ismervén a keleti, mezopotámiai, kínai és akár az amerikai vagy aszutráliai civilizációkat, naptári és időszámítási rendszereket is.
Fogas kérdés mindegyik, s a népi tapasztalat, mely a mindennapi tevékenységekkel, hagyományokkal ivódik bele mindenki tudásába leginkább, a kőpattintásoktól a fazekas műhelyeken, pékségeken, fonókon át a mai modern gyárak közösségi életéig úgyszólván nélkülözhetetlen. Egy ember, egy élőlény élete végéig minden nappal, perccel tanul. Amikor erre már nem hajlandó, nem képes, akkor bekövetkezik a biológiai, fizikai halál állapota. S ha sokan nem is hisznek abban, hogy a lélek tovább él, képes elmúlt életekre, eseményekre, tapasztalatokra visszaemlékezni, akkor is tudjuk, hogy a lélek távozása mára már többfajta készülékkel mérhetővé vált. S ennél magasabb rendű ismeretet talán ma már a csillagászat, az űrhajózás biztosít csak.


Szeged, 2021. szeptember 26. 11:13



Lövey Varga Éva Tollforgató Online Lapcsoport & Botránykönyv részekben Online laptörténet avagy mit kezdjek a jogtalan helyzetekkel és eljárókkal? 1. Vegyes Hirdető & Tollforgató Irodalmi Lap



Lövey Varga Éva
Tollforgató Online Lapcsoport & Botránykönyv részekben
Online laptörténet avagy mit kezdjek a jogtalan helyzetekkel és eljárókkal? 1.
Vegyes Hirdető & Tollforgató Irodalmi Lap

Talán a sok általam látott, észrevett, érzékelt félreértés miatt ideje lenne rendet tenni, a bírók, jogászok és különféle cégek több évtizedes hibái miatt.
A szótlanságomnak nem csupán személyes, magán jellegű okai voltak eddig. Mindennek a lehetőségektől függően több oka is van.
Az alapokot röviden tehát így lehetne megfogalmazni, ismertetni...
Természetesen az ember soha nem gondolta, hogy létrehoz egy blogot, egy honlapot, és azt bármikor valaki bármilyen csalással a szerzői jog által biztosított jogszabályok ellenére el tudja tulajdonítani.
Főleg nem akkor, ha az egy több szakmával is védett adatbázisrendszerré növi ki magát, vagy éppen egy olyan közösséggé, amely bizonyos szempontból közös, vagy hasonló jellegű tevékenységet folytat.
Ugye, talán hibáztathatnám magamat, hogy nem vállaltam fel bizonyos dolgokat, hanem elég magas szintű etikai szabályok szerint kezdtem el újra más formában működni, mások számára talán akár tízéves kieséssel is.
Ami persze sosem volt kiesés, csak az életem nem minden része publikus, ahogyan minden politikusnak, jogásznak, médiásnak is van magánélete vagy munkahelyi, esetleg közélete.
Ezek nagy részét is törvények szabályozzák, amelyek nem minden esetben határoznak meg mindent, akkor sem, ha a társadalom normáját képviselik. Olykor csak pontatlan fogalmakkal lehet leírni egy-egy élethelyzetet.
Az események, a politikai, kultúrpolitikai helyzet viszont indokolttá teszi azt, hogy a háttérből, a névazonosságok okozta félreértésdömpingből kötelességszerűen kilépjek, rendet téve visszaélők és visszaéléspártolók, valamint a visszaéléseket bizonyos szinten és szinteken elszenvedők között. Természetesen sokan nem értik és nem veszik észre, hogy tájékozatlanságuk, pontatlanságaik és félreértéseik révén milyen mértékű hátrányokat, károkat okozhatnak és okoznak, s ezek kiket milyen mértékben érintenek.
A laptörténetet korábban szerettem volna a Wikipedia oldalain megszerkeszteni, közzétenni, de a programok nem megfelelő üzemeltetése és nyilvántartásai elég sok gondhoz, adateltűnésekhez vezettek, ami természetesen azzal járt, hogy az ember visszafogta magát, a munkáját, s minden jogot fenntartva egy önálló irányban kezdett el tevékenykedni.
Ahogy a bejegyzés elején indokoltam, sajnos a kialakult jogi-közéleti helyzet mára nemzetközileg is kezelhetetlenné, valóságtipróvá vált.
Az ilyen helyzetet kár lenne bíróság előtt, további félreértéseket produkáló helyzetekkel kezelni. Talán egyszerűbb az adatok naplószerű, bejegyzésszerű ismertetése, a fotók, videók és egyéb alkotások közzététele.
Egyesek szerint nem vállaltam az arcomat, mások szerint túl sok minden publikus az életemből. "Ki mint él, úgy ítél" - tartja az egyik szállóige, mely talán mára közmondássá vált.
Az egyik probléma talán az élettel kapcsolatosan a névadásokban és nyilvántartásokban gyökerezik, hisz oly sok Varga Éva, Varga László, Kovács László, Szabó László, stb. létezik Magyarországon, s az, hogy nem éppen Laslie Tailor a neve, az csak azon múlik, melyik nyelven írjuk le.
Hogy kiül az ember dolgozni a teraszra, ha gépel, ír, vagy nem az ásó nyelét fogja éppen régészként, esetleg nem spatula vagy kaparó van a kezeiben, vagy nem tudja kidugni az orrát a lombikok világából a szabad levegőre, részben pénzen, s jórészt elhatározásokon múlik.
A korábban megszűnt baranyai Tollforgató hagyományát szerettem volna folytatni, amikor 1996-ban a katolikus egyetem magyar-történelem-latin-görög és kommunikáció képzésén folytattam a tanulmányaimat.
Hogy mit írt az élet, csupán mára vált világossá, a munkákból adódó további feladatokból, elmondható és el nem mondható munkákból, feladatokból, célokból, eredményekből és eredménytelenségekből.
Olykor viszont a megértés és változás, változtatás érdekében az el nem mondhatót nyilvánossá kell tenni, közérdekűvé kell válnia, akár szeretnénk azt, akár nem.
Ez egyesek számára előnyös, mások számára ugyanúgy hátrányos lehet, s természetesen az emberi viselkedések, minták folytán olykor viccek, iróna, akár támadások célpontjaivá válhat, amelyeket és amiket egyaránt nehéz lehet kezelni, de néha jócskán ésszerűbb, mint oktalan eljárásokba bonyolódni, mások komoly problémái elől elvenni a lehetőséget a megoldásra.
Főként akkor, ha ugyanazok az esetek majd 9-13 szakmában szembesítik ugyanazon ember kezében és életében a problémákat és megoldásaikat, különben csak további félreértéseket, hadjáratokat és problémákat szülnek.
Valamikor informatikai-matematikai tanulmányokkal, versenyekkel folytattam kisgyerekként az ének-zene, magyar tagozatot, s újra meg újra visszatért az ember hozzá, a szakmák és eszközeik, tematikáik révén.
Amikor már a negyedik, ötödik informatikai területen szerzett végzettségen is túl voltam, s a saját alkotások közlései mellett nem voltam hajlandó kiadókhoz, vagy folyóiratokhoz fordulni, meghatározó okok miatt sem, egy közösségi publikációs felület visszaélései miatt saját oldalakat kezdtem nyitni, s önfoglalkoztatásba kezdtem.
Régen volt. A munkaviszonyok melletti munkát az éjjel-nappal végzett munka, tanulás vette át. A kétezres évek közepére több önálló honlappal rendelkeztem újra, de láttam, tudtam a működési és jogi problémáit is.
Sajnos azt is, hogy minél jobban lekötötte magát az ember, annál több ismerőst szerzett vissza és egyben veszített is el.
Ilyen az élet, mondhatnánk... De ennyivel talán nem érdemes elintézni.
Titkosítások mindig is voltak, lesznek is.
A kérdés csak az, hogy ki mikor milyen okból szegi meg ezeket, s mikor illik és kötelező a titkosítási idő lejárta előtt feloldani azokat, az élet és életek védelmében.


Szeged, 2021. szeptember 25. 16:18




Lövey Varga Éva Botránykönyv részekben & Jog az Igazságért Becsapás, átvágás, kihasználás? 1.



Lövey Varga Éva

Botránykönyv részekben & Jog az Igazságért
Becsapás, átvágás, kihasználás? 1.

 
A Móra Ferenc Múzeum elé vágytam, a napsütésre... A lépcsőn ülve szerettem volna leírni befejezésként néhány gondolatot, néhány szót a sok munka közül. Hiszen ragyog a Nap, jó az idő, ez a szép nap meleget adott a fáradt, megpihenő, vagy inkább munkára vágyó lelkeknek.
Közben befejezve a cikket, a képet megszerkesztve feltöltöttem a közösségi oldalra. Gondolkodván a megoldásokon is, sajnos mindhiába. S hogy, hogy nem, még súlyosabb kérdésbe botlottam a Neten, az Irodalom Futár kérdéseként.
Nem szoktam válaszolni, de talán érintettség és útkeresés miatt inkább kivételt tettem, ezen egy alkalommal. S egyben megígértem, én is elmesélem a jogsértéses, botránykönyvekbe illő eseteket, de nem kommentárokként, hanem inkább a saját oldalakon. Tisztában vagyok a jogosultságokkal és jogkövetkezményekkel is, ha minden esetet vagy lehetőséget én sem tudok számításba venni, akkor is.
Viszont adatvédelmi okokból ismételten nem írhatok ki mindent, neveket, cégneveket... Közérdekből viszont minden fontos.
A kérdés úgy szólt, hogy becsaptak-e valaha, kihasználtak-e, esetleg ténylegesen átvágtak-e a munkahelyeden valamikor?
Kibővíteném a kérdéseket, a válaszokat, rengeteg tapasztalatommal, esetekkel, példákkal, idő szűkében a megoldásokra nézve.
Mert ugye, mindig minden perc számít, hiszen élnünk kell mindig, mindenhol.
Az életvédelmi törvényekről meg szabályozásokról pedig talán ne is beszéljünk... Vagyis azokra is könyveket, disszertációkat szánhatnánk.
Nos, maradjunk annyiban, a fejedelmi többes szám, vagy az írói szubjektivitás és objektivitás is fontos, s egy író többet mond mindig a saját esetnél.
Így hát mindig pórul jár, aki nem naplóbejegyzést értelmezve kimondottan mindig mindent a szerző által konkrétan gondolt, megélt eseményeknek feltételez. Különösen bajba sodorhat egy jogászt, egy bírót, akár egy nyomozót is az ilyen hozzáállás, megközelítés.
A kérdésre tehát eldöntöttem, segítem a pedagógiai, gyógypedagógiai munkát, az orvosit és a jogit annyiban, hogy naplószerűen és szakmailag is leírok majd dolgokat, eseteket a közeljövőben.
Értem ezalatt a velem történt eseteket, és a másoktól hallott, ismertetett dolgokat is: egyaránt.
Most viszont kezdetként hagyok időt a gondolkodásra minden ismerősnek, a szakmáim belieknek ugyanúgy, mint az olvasóknak, ismeretleneknek.
Talán ők is elgondolkodnak kissé a velük történteken, a társadalmi dolgokon, és más közérdekű megoldásokon is.


Szeged, 2021. szeptember 26. 18:30



Lövey Varga Éva Családkutatás-Sokk & Régész a pácban Lövey/ Lővei / Lövei / Leőwey / Leövey családfa és kapcsolódásai 1. Hol és hogy kezdődött?



Lövey Varga Éva
Családkutatás-Sokk & Régész a pácban

Lövey/ Lővei / Lövei / Leőwey / Leövey családfa és kapcsolódásai 1.
Hol és hogy kezdődött?

Varga Éva vagyok. A megkülönböztető családi neveket kötelességem volt a név és szakma, tevékenységazonosságok miatt felvenni.
Sajnos ezekkel is jogilag visszaélnek maguk a jogászok is.
Sokan ismernek, sokan nem. Még többen hiszik, hogy ismernek, holott soha nem beszéltek velem, s amit tudnak, az közel sem tőlem származó információ.
Bemutatkozásra most talán nincs is elég idő, eltűnt honlapokkal, adatokkal, komoly társadalmi problémákkal, de a honlapjaim, a köteteim szolgáltatnak adatokat. Hogy mi nyilvános, mi nem, mindig a közösségtől is függ.
Valamikor gyerekként kezdtem kutatni a családfát, amikor óvodában rajzolni kellett, s feltűnően szebb, s jobb rajzokat készítettem mindenkinél. Hogy hogyan? Később talán elmondom.
Azon kívül, hogy alig kilenc hónaposan, egy évesen már járkáltam, beszélgetni kezdtem, a ceruza is jól forgott a kezemben, s élve a lehetőséggel, meg anya hugicámmal való bajlódásaival, élvezettel rajzolgattam tele a mesekönyveken kívül a ceruzákkal és tollakkal az anyukám diplomamunkáit, meg a főiskolai könyveit is, nem csak a homoktortákat, vagy a járdaszegélyeket, játszótér kaviccsal borított földjét, akár olykor kicsit toporzékolva, ha vizsgára kellett utaznia, vagy nem volt mellettem. Nem sokáig, hisz az első pár alkalom után gyorsan megtanultam, hogy könyvbe nem, üres lapra viszont rajzikálhatunk.
De ha anyukám mellettem is volt később óvónőként, mindig átmentem a nagyokhoz tanulni, s otthagytam a csoportokat, majd utána jó párszor mások helyett is, így a testvérem helyett is megcsináltam a kis feladatlapokat, rajzokat, már kiscsoportos, középsős korban ráírván a nevemet is a lapra... Majd amikor azt mondták, hogy ne megcsináljam helyettük, tanítsam őket, segíteni kezdtem.
Nos, én csak segíteni akartam, meg persze már akkor is tanítottam őket. Tanítani akartam, mint anyukáék, mint a kedves ismerős nénik, no, meg régészkedni. Játékot készíteni, megmutatni, hogyan kell csinálni a dolgokat.
Sokan voltak rajtam kívül is így, akik ma már alig emlékszenek a múltjukra, vagy később pedagógusként (óvónőként, tanítóként, tanárként) a gyerekekre, a gyerekre, akit tanítottak.
Persze az idegenek, ismerősök, barátok a temetéseken, esküvőkön, rendezvényeken, utcai vagy utazás közbeni összefutásoknál kérdezgették az embert, ismeri-e őket, megismeri-e?
A pedagógusok többsége szakspecializált volt, s az ma is. Többnyire az együtt végzettek régen jobban ismerték egymást, a családokat is. Nagyobb volt a kommunikációs lehetőségek száma, s sokkal közvetlenebb, mint a mai, rohanó világban, ahol a közösségi oldalak ellenére, az akár 24 órás munkaidő elveszi a közvetlen megismerési lehetőséget is. Most viszont nem erről írnék.
A családfakutatások többsége nagy szakértelmet igénylő foglalkozás, bár kedvtelésből sokan űzik.
Többnyire nincsenek tisztában a dolgokkal, a fogalmakkal, s ezeket komolyabban nem is tudják alkalmazni. Sokan azt hiszik, hogy a századokkal ezelőtti vagy korábban készült leszármazási táblákkal minden el van intézve, és kész. Mert a nevük, vagy a lakhelyük azonos valamivel, akkor onnan származnak, oda tartoznak. Aztán később mégis kiderülnek a cserék, a hibák, vétségek, a hasonlóságok.
Édesanyám révén Lövey vagyok, édesapám pedig Pécsi lány szülötteként (Pécsi Elza) jött világra, Varga Dezsővel kötött házasságának másodszülöttjeként. Ha részletezni akarom, akkor inkább kicsit várnom kell, hiszen éppen tegnap volt a hatodik éve, hogy édesapám elhunyt, komoly jogi problémák közepette, meglehetősen súlyos betegségben.
Éppen a két ágon előforduló súlyos betegségek miatt kombináltam vegyészeti, orvosi iránnyal a régészeti képzést, a hét évesen már tudatosult célt.
Hiszen ezek a betegségek ma súlyos népbetegségnek számítanak, gyökereit pedig már az ókorban felfedezhetjük.
Mindenesetre a probléma ma is megoldatlan, s én sem tudom, hogyan is kezdjek hozzá a történetek meséléséhez.
Legjobb, ha az én történetemmel kezdjük, s visszafelé haladunk az időben.

Szeged, 2021. szeptember 26. 21:46




Lövey Varga Éva Régész a Pácban / Archeologist in the Lurch & Botránykönyv részekben Kutatás és migráció



Lövey Varga Éva
Régész a Pácban / Archeologist in the Lurch & Botránykönyv részekben
Kutatás és migráció

Nem tudok aludni, nyugtalanná tett a helyzet, a fáradtság ellenére sem sikerül kikapcsolni, hiszen életekről van szó, s itt rendőrök, jogászok, bírák, bírósági titkárok kormányhivatalnokokkal karöltve hamisítottak egyetemeken, postákon, kancelláriai vagy könyvtári informatikusokkal, vagy éppen orvosokkal karöltve.
Többször szóltam már 2009-ben a meghekkelt email és honlaprendszerek miatt, a bejelentéseket nem csak az Adatvédelmi Biztosok, a rendőrség, a Kibervédelem, a vámosok sem kezelték.
Sőt, különleges élményekben volt részem, amikor a jogi karokon a volt tanárokhoz, szaktársakhoz fordultam. Mondanom sem kell, hogy előre láttam a buta tekinteteket, értetlenséget, a tudás vagy az akarat hiányát. S tudtam a képzettséghiányuk okozta meg nem értéseikről, a hanyagságaikról, a "rázzuk le, ne foglalkozzunk vele" -féle eltökéltségekről. Ha csupán magyarokról lenne szó, eszembe sem jutott volna leírni, de én japánoktól kezdve koreaikon keresztül a románokon át az amerikaiakig mindenkivel kapcsolatot tartva minden esetben szóltam, nem beszélve arról, hogy az ember akár öt percenként, vagy fél percenként is jelezte a hibákat a hivatalos bejelentésekkel, a szakmai, programfórumokon, s most is percenként látja, hogy a készülékek szoftvere nem a megadott funkciót hajtja végre, nem arra reagál. A kérdésem csak az lenne, hogy milyen robot az, amely ilyen hibákra épül, s lát el embereket, gyártási vagy más ellátási, biztonsági folyamatokat?
Aligha semmilyen. Készültségi fokban álló.
A kutató nem csak egy dologgal foglalkozik, kutatni meg nem csak az kutat, aki az MTA-ba más dolgozatait, iratait beadva bejut. Mert közvetlenül tudom, megéltem, láttam azt, hogy lopnak, hogy tőlem loptak, s hogy hiába szóltam.
Egyesek heccelni kezdtek más téren is: miért hiányzik a szexualitás történet a történeti anyagokból, esetleg magánéletre utaltak.
Nos, határok mindenütt vannak, voltak. Egy ember, egy nő életében ugyanúgy, mint a férfi életében.
Most olvastam, hogy Svájc is megszavazta a homo kultúrát.. csak azt nem tudom, meg értem, hogy vezető genetikus meg ország hogy írja le a csont vizsgálatakor, hogy az X kromoszómás mégis férfi, vagy nagy mellei és kis fallosza van?
Még a 2009-es toronykatasztrófák idején ironizáltam azzal, amit az ókor kultúrája is magában hordozott, hogy a bolondok jócskán kiszelektálódtak vele, és ki is haltak. Az összeszedett betegségeik viszont máig élnek és hatnak.
Amíg privát szférának tekinthető volt, vagy egyházi, vallási előírásokat betartottak, lehetett róla beszélni. Valószínűleg a Föld, a talaj érzi a változásokat, s elkezdett tombolni, isteni rezgésekre, mégis sokan igyekszenek ezt nem megérteni, felfogni.
Egykor a kutatások miatti ironizálás beérett, kidobja magából a tolvajokat, akik értelmi felfogóképességeik hiányában logikai bukfenceket hányva folyton hasra esnek, s belepusztulnak saját etikatlan elveikbe, magukkal vive számtalan más embert is. Mert jól tudjuk, hogy az állatvilágban is elpusztul az azonos nemű szexualitással bíró, vagy kényszeredetten nemet vált.
Az ember viszont egy életen belül sok más fajhoz hasonlóan nem képes nemét megváltoztatni. A technikai beavatkozás más, olykor szükségszerű, életbenmaradási feltétel, de nem adottság. Tanult dolog minden...nem ösztön, s Czeizel megállapítása ellenére sem genetikai kód. Mivel ő tanított, jól tudom, hogy őt is zsarolták... S voltak problémák az életében. Egykor felnéztem rá, de hamar rájöttem, hogy a viselkedése, etikatlansága bukását fogja okozni.
Valóban ez történt, de kevesen értik.
Az êletet is...s az Istent, az isteneket is a fizika, a csillagászat határain túl.
Azt, hogy az ember képzelete dominál, még kevesebben..
Még mindig nem tudom megérteni a buta embertömeget, amely tágas térből kis, túlzsúfolt térre igyekszik illegisan bejutni, ahol biztos pusztulás vár rá, s ami arról árulkodik, hogy sokkal butább attól az ősembertől is, aki évezredekkel, évmilliókkal előttünk élt. Pedig ma már sokkal fejlettebbnek számít!
Mindenesetre a jogszabályi s politikai csatározások közepette jól látszik, hogy kik voltak a hekkerek, kik lopták az anyagokat, s kik azok, akik nem értették, nem értik mit loptak, s valójában miről szóltak az anyagok. Mert nem csak a hekker, hekkerek, de a tanulatlan is más irányba változtatott!


Szeged, 2021. szeptember 27. 04: 30




2021. szeptember 25., szombat

LÖVEY VARGA ÉVA A térkép fogalma, ismérvei

 








LÖVEY VARGA ÉVA
A térkép fogalma, ismérvei


A térkép a földfelszín kisebb vagy nagyobb részletét kezelhető nagyságú lapokon vagy képernyőn arányosan kisebbítve mutatja be. A felszín hatalmas kiterjedésű és változatos, a rajta való tájékozódást a térkép használata nagymértékben megkönnyíti. Bármely területről is olvasunk jelentést, nem tudjuk úgy áttekinteni, mintha térképen szemléljük a jelenségeket.
A világ kulturális, gazdasági jelenségei társadalmi és politikai eseményei földrajzi helyekhez kapcsolódnak.
A térkép a földrajz oktatásának legsajátosabb és egyben nélkülözhetetlenebb eszköze.
A térkép használatához nem elég a térképen levő feliratok elolvasása, ismerni kell az ábrázolások módjait, az egyezményes jeleket, színeket és rövidítéseket.
A térkép eltérően a képtől nem bemutat, hanem elbeszél, a térképnek sajátos nyelve van
Definíció:
A térkép a felszínt mindig arányosan kicsinyítve ábrázolja. A kicsinyítés mértéke a méretarány, amely azt fejezi ki, hogy a térképen mért hossz hányadrésze a terepen mért távolság vízszintes vetületének.
Ez az arányszám egy térképen pontról pontra és egy adott pontban iránytól is függően változhat. Mivel a térkép rajzolásakor a görbült felszínt csak csak helytől és iránytól függő torzulásokkal lehet ábrázolni.
Ezért a kicsinyítés általános definíciója a következő:
méretarány (M) a térkép hosszan tartó vonalain mért távolságának és a valódi vízszintesre redukált távolságnak a hányadosa. A méretarányt tört alakban írjuk fel.
M=1/m vagy M= 1:m, ahol m a méretarányszám
Minél nagyobb egy térkép m értéke, annál kisebb lesz az M méretaránya. Ez természetesen fordítva is igaz. Így az 1: 20 000-es térkép nagyobb méretarányú, mint az 1: 40 000 -es.
A kicsinyítés mértékétől és a térkép rendeltetésétől függően egyes felszíni elemek elmaradnak vagy összevonódnak, mások pedig jelentőségüknek megfelelően kiemelve, hangsúlyozottan lesznek ábrázolva. Ez az összetett egyszerűsítési folyamata generalizálás (térképi általánosítás), Minél kisebb a térkép méretaránya, annál erősebb a generalizálódás mértéke.
A generalizálás lehet
Egyszerűsítés: a minimális méret alá süllyedő részleteket elhagyják, a jellemző kiugrásokra, töréspontokra és kiugrásokra egyszerűsödnek. Egyedülálló kis formákat is elhagynak.
Nagyobbítás
Eltoláa: amikor egyik jel a vele párhuzamosan futó helyét elfoglalhatja.
Összevonás: az egymáshoz közel eső formákat egyetlen formával helyettesítik.
Kiválasztás: sok egymás melletti forma közül csak a legjellegzetesebbeket hagyják meg.
Tipizálás: különböző minőséggel bíró elemeket összefoglaló csoportokba vonva, a rájuk leginkább jellemző jellel ábrázolják.
Hangsúlyozás: Hasonló tárgyak közül a legjellemzőbbeket, fontosabbakat erősen jelölik.
A felszíni elemek magyarázó ábrázolásakor a tárgy vagy jelenség térképi megjelenítése alaprajzszerűen egyezményes jellel, ún. térképjellel történik. A jel a felszín valamely elemének vagy elemcsoportjának elvonatkoztatott ábrázolása. A jel mindig eltér az elemek alaprajzától, rendszerint nagyobb, mint az ábrázolt elem méretarányos területe.
Az ábrázolást izovonalak és aláhúzások egészíthetik ki. Minden térképhez tartozik egy, a térképtartalmat szöveggel értelmező jelgyűjtemény

Jelek – kiterjedésük szerint:
pontszerű
vonalas
felületi jelek

Alakjuk szerint:
Képszerű jelek (a táry, annak jellegének, rendeltetésének sematizált leképezése, vagy egyszerűsített absztrakt ábrázolásai.
 
Mértani jelek: Szabályos alakú üres vagy kitöltött idomok. (nagyság, kitöltés, alak – mennyiségi változás kifejezése)
 
Számok, betűk, és aláhúzások: érthetőbb tartalomkifejezés, kedvezőbb összkép
Formajelek: A felszíni formakincs főbb jellegzetességeit mutatják be.

Térképek osztályozása:
Valós térképek – látható és kézzel tapintható
Virtuális vagy rejtett térkép – amelyen belül van képernyőtérkép
Elkészítés szerint a térképek két nagy csoportra oszthatók:
Felmérési ( felvételi) térképek
Levezetett (szerkesztett) térképek

Tartalmuk szerint:
Általános (felszínrajzi) térképek
Tematikus térképek

Az általános térképet méretarány szerint is lehet osztályozni
Földmérési alaptérkép – tulajdoni határok, ingatlan nyilvántartás
Topográfiai térképek – hű terepfelszín
Földrajz térkép – átfogó térkép nagy területről.
 
Térképszerű ábrázolások
ha a földfelszín ábrázolásakor egy is hiányzik, de a térbeli sajátságokat visszatükröző ábrázolásformáról van szó.

Térkép alapján szerkesztett térrajzok tartoznak ide szűkebb értelemben: panorámakép, perspektivikus és madártávlati kép, szelvény és tömbszelvény.
 
Tágabb értelemben a tájat nagyon leegyszerűsítve visszaadó térképvázlat, mentális térkép.
(fantáziatérkép, reklám célú térkép)

Térképszerű ábrázolások:
Térképvázlat
Fantáziatérkép
Panorámakép
Madártávlati, műholdtávlati képernyőn
Légi felvétel, űrfelvétel
Térhatású (anaglif) térképek
Dombortérkép
Földgöm, bolygóglóbusz, éggömb

A Föld elméleti alakja, közelítő felszínek
Különbséget teszünk a Föld fizikai alakja és annak közelítésére szolgáló elméleti alakok között.
A fizikai földalakon a kőzetburok és vízburok által meghatározott földalakot értjük, amely nem adható meg zárt matematikai formában.

Az elméleti földalak a Föld egészét vagy bizonyos részeit matematikai függvényekkel leíró modell, amely megfelelően tükrözi a Föld jellemzőit. A Földdel összefüggésben használt vonatkoztatási rendszerek (koordináta-rendszerek) alapfelületei.

Geodéziai és fizikai módszerek.



2021. szeptember 22., szerda

Lövey Varga Éva Csöndre vágyunk (Születésnapomra)

 

Lövey Varga Éva
Csöndre vágyunk
(Születésnapomra)

Csöndre vágyunk,
Apró jelre,
Melyben talán
Lüktet az élet.
Bár Keletről Nyugatra
Ment a Királyfi,
- véled.
S a királynő sír...
Avagy könnyei
Gyöngyeivel
Játszik az éjben...
Esetleg
Felnevet,
S virág bimbózik
Két szép szemében...

Az idő megy,
Száguld,
Vagy rád vár...
Mint egykor
A Balatonnál
A nádszál,
Vagy
Óceán partjain
A kagyló...
S emlékként
Mégsem marad más,
Csak tabló...
S végtelen sorokkal
Teleírt napló...

Szeged, 2021. szeptember 20. 23: 20





Lövey Varga Éva Hét évtized

 Lövey Varga Éva

Hét évtized


Letelt ez az év is

Éberen vigyázva

Görnyedve kínoktól

Ybl útján járva...


Béke kísérjen el

Oltsa szomjad

Legendás vize

Dicséretes tájnak

Omladékain a múltnak

Görögve a jövőbe várlak!



Szeged, 2021. szeptember 19. 16: 22






2021. szeptember 18., szombat

Lövey Varga Éva Régész a pácban / Archeologist in the Lurch & Internetrégész / Internetarcheologist Konferenciasorozat valódi zöldben: Énlaka-konferenciák VIII. - Székely népszokások

 

Lövey Varga Éva
Régész a pácban / Archeologist in the Lurch & Internetrégész / Internetarcheologist

Konferenciasorozat valódi zöldben:
Énlaka-konferenciák VIII. - Székely népszokások

Volt szerencsém nem eljutni oda, ahova mindig is szerettem volna. Akár, így is kezdhetném a napi összefoglalókat, szubjektíven, eltérve a kollegák szakmai, vagy akár kötelességtudatból tett megközelítéseitől.
Mindenesetre a kihagyhatatlant - tegnap és ma,- rajtam kívül is sokan hagyták ki azok alapján az online adásrészletek alapján, amelyekbe az élőadások során sikerült betekintenem.
Igyekeztem hát megosztani a linkeket egyetemi és lapcsoportjaimban, hogy minél több emberhez, oktatóhoz, diákhoz és érdeklődőhöz eljussanak. De sajnos így is gyér volt a nézettségszám. Pedig eljutni oda még komplikáltabb, s hosszabb időt is jelent. S mindezek ellenére felejthetetlen és örök élmény...
A lassan több, mint 12 éve zajló konferencia-sorozat az a rendezvény, amelynek illene megfelelően hangot adni, helyet biztosítani.
Lassan én is 12-16 éve kínlódom a segítségnyújtással, s mégsem látom eredményét - ahogyan azt a támogatottak sem érzik - , az elhangzott adatok alapján. Pedig igyekeztem minden volt tanáromat, szaktársamat, évfolyamtársamat, iskolámat, egyetememet ugyanúgy bevonni, mint a lapjaimba író szerzőket, alkotókat,  s olvasókat is. Kisiskolástól professzorokig, miniszterekig, államfőkig, akár sorolhatnám a teljes létező ranglistát is.
Kétségtelen, ezek a napok a kulturális örökségvédelmi napok is egyben... Nem véletlenül változtathatták meg az eredetileg a Néprajzi Társaság oldalain kiírt jelentkezésben megadott konferencia-időpontot. S nézzük el, az a programdömping, mely a napokban a rossz idő beállta előtt szervezésekkel rendelkezésre áll, mégis csupán kis töredék, hiszen ennek húszszorosa is szokott lenni...
Vajon mi az oka, hogy a neves támogatók ellenére nincs látogatottság, érdeklődés, a Tamási Áron által és az öröksége által is világhírre szert tett kicsiny településnek a hegyek között, a természet ölén?
Talán a medvék? Korántsem ez lehet az ok...
De, nem is ezt akartam itt taglalni, oly sok lenne mások után is a mondanivalóm. Mégis, az előttem elhangzó megjegyzések, összefoglalók annyi gondolatot ébreszthetnek, habár szó szerint is elhangozhattak az embert gyötrő kételyek, megjegyzések, kérdések...
Nos... Talán érdemes néhány szót elmondani hozzá a múltból... Talán mások is észbe, lélekbe kapnak, s forgatni kezdik majd a nyilat, íjat, fokost, baltát, kardot, buzogányt, s amit legjobban remélek: hogy kézbeveszik a tollat... Legalább egy csekk, egy számlaszám leírásáig, egy képeslap, egy dedikáció erejéig, ha előadásra nem is futja, vagy a tinta kifogy a tollbetétből. Ma már ingyen tudsz elektronikus képeslapot is küldeni, a régi fotókkal, mely az USA, Canada vagy Ausztria archiv fiókjaiban lapul, vagy a bolhapiacon csúszott bele a szekrényed deszkái közé.
Nos, mesélni akartam. Nem, nem csípős glossza, vagy akár naplójegyzet készül, s nem kis színes, vagy vezércikk...
Egy kis idő, tér nélküli utazás a jelenből a múltba, jövőbe...Azért, hogy érezd szív nélkül is, emlékezz emlékek nélkül is: s hogy láss, szemek nélkül, s hallhasd süketen, fülek nélkül...

Valamikor egy magyar kislány a határról a régészek és néprajzosok keze alatt testvérfalujába, Erdély szívébe utazott, kisiskolásként... Fellépve Szörényi rockoperájában, kísérve Sebestyén Mártát, egy híres magyar építész adta a másik kezére, mikor elcsuklott a hangja után a lépte is... A baleseteket erős akarata folytán heverte ki, a hiányzó hangszál, a törött láb, sérült gerinc huszonéves korára már fel sem tűnt senkinek, s a pár deciméter eltérés sem...
S közbe a veszett emlékek lüktettek minden klippen, minden kirándulásban, minden vizsgában...
S az isteni csoda megadatott, mindannyian ugyanoda vitték őt, a középiskolai ballagás előtt is ... A tarisznyához kapott faragott fenyőbot alakja kopjafa volt, s ma három másik kis tarisznyával valahol a Dunántúl kék hegyei közt szundít, poros könyvek társaságában...
A nyelvészekkel bejárta a környéket, s ugyanazokat a mohos köveket, fákat simogatta, s a néprajzi gyűjtések hangjait vitte a szél...
A régészt, az építészt, nyelvészt, a néprajzi kutatót s társaikat, a zenészeket rég eltemették ... Ott sétált a sorban, mely utolsó útjukra kísérte őket, csöndben, egyedül, s mégis nyugalomban, megnyugvásban... A kiterjesztett szárnyú sólyom a papírján s az üvegablakon ugyanúgy emlékeket  idézett, s összetörte a szikrákat, ahogy lassan mozaikok kockáiba öntötte az időt...
S a fiatalabb régészek lassan őszülni kezdtek, ahogy pergett a homok a homokórában...
Ma már megcsillan az ezüst szálakon a fény az ő fotóin is...

S vajon mi is történt valójában?
Az egykor el nem hitt római leletekhez került lassan régész is, s a találkozók lassan hivatalossá válva máig is zajlanak...
Sokan azt hiszik, hogy nincsenek visszajáró lelkek... Mit gondolsz?

Ezt te is így látod, ezt hiszed?
S te mit teszel, mit tettél, s mit fogsz tenni?

Szeged, 2021. 09. 18. 22: 18.















2021. szeptember 12., vasárnap

Mária Szent Neve (Mária-napra)

 Lövey Varga Éva

Mária Szent Neve

(Mária-napra)


Most ébred a hajnal ujja

Álmodozva, lázasan.

Rőt sötétje bomlik újra, 

Integetve, s párosan:

A szent napra virrad,


Nem pihen a munka-láz:

A lelkében szép kép villan,

Pirkadatkor magyaráz...

Riadt lelke megnyugvást vár,

A csillag szeme tündököl...


Éjek-éjén lélekvarázs 

Várja ajtókon belül.

Álomszép a vágy az arcán, 

Telve szíve hálával,

Óhatatlan térdre omlik,

Leborulván virággá vált vállával...


Szeged, 2021. szeptember 12. 06:06






Lövey -Varga Éva Régész a pácban / Archeologist in the Lurch - Botránykönyv részekben X-bolygó: a Nibiru

 

Lövey -Varga Éva
Régész a pácban / Archeologist in the Lurch - Botránykönyv részekben
X-bolygó: a Nibiru



Sok megoldatlan, megoldhatatlan dolog van a világban, legalábbis az mindig az marad, amit valaki nem akar megoldani, nem akar megtalálni, s az a valaki elhiszi azt, hogy nem is tudja megoldani egyedül, vagy másokkal, s nem fogja megtalálni. Mert az emberi elme működéséből következően amit eldöntesz az első pillanatban, az be is következik: kivéve, ha vissza tudsz térni a döntés pillanatához, s valóban hatékonyan meg tudod változtatni azt a döntésedet.
Talán röviden így lehetne megfogalmazni ezt a rengeteg megoldatlan ügyet, mind a régészetben, a nyomozásokban, biológiában, az emberi kapcsolatokban, s talán mondhatjuk; az egész életben.
A napokban több esetet felvetettem, amelyek nem csupán megoldatlanságuknál fogva kapcsolódnak össze.
Elsősorban ókorosnak tartom magamat, bár minden korszakot elvégeztem, és ki is bővítettem: mindenképpen mindegyiket szeretem, s gyakorlatilag is elválaszthatatlannak tartom ezeket is egymástól, ahogyan azt tanítom, mióta élek, hogy az élethez minden kell, amit lehet, tanuljon meg az ember, s ami csak jó neki, amit csak lehet, egyen meg, igyon meg, hogy a szervezet kiválogassa, ami számára szükséges.
Nem kell, de talán érdemes megfogadni a tanácsot.

Az ókort nem csak Kelettel és joggal, vagy Egyiptommal kezdtem, a görög-római világ gyerekkoromban fogott meg, s azóta sem ereszt. Ahogy áthatja minden kultúránkat, vallásainkat is, a mai napig.

Már gyerekkorban hallotta az ember a Nibiru rejtélyét, olvasta az irodalmi alkotásokat, a vallási könyveket, eposzokat, s látott minden más térképészeti, fizikai, matematikai mintát is.

Gondolom, sokak érdeklődését keltem fel a sorokkal, az összefüggések ábrázolásaival. Igyekszem itt is rövid lenni, vázlatot adni saját magamnak és másoknak is, s egyben lehetőséget adni a kutatásokra.

A Wikipedia jelentős mértékben ismerteti ezt a témát is, kiindulásként már bármely szak hallgatói, kutatói használhatják.

"A Nibiru egy bolygó a Naprendszerünkben, amelyet William Pickering és Percival Lowell matematikai számításai alapján valószínűsítettek. Miután e tudósok megvizsgálták az Uránusz és a Neptunusz mozgását, az elméleti értékektől való eltérések miatt azt feltételezték, hogy egy eddig ismeretlen, jelentős tömegű bolygó is található a Naprendszerben. A Naptól való feltételezett nagy távolsága miatt a bolygó Nap körüli keringési idejét több mint 3500 évre becsülték. A bolygó korábban a NASA weboldalán is [1] megjelent mint újonnan felfedezett bolygó, akkor kapta a Planet-X (a tizedik bolygó) elnevezést. 1992-ben Myles Standish amerikai csillagász azt fejtegette, hogy a bolygók pályájában talált eltérések csak az adott kor mérési eszközeinek pontatlanságából erednek: túlbecsülték a Neptunusz tömegét.[1] Még ma is folynak kutatások arra vonatkozóan, hogy a Naprendszerünkben vannak-e további bolygók.[2]"

A baj első látásra is feltűnő: nem igazán az ókori felfedezésekről szól a leírás bevezető része. Talán ettől lesz igazán érdekessé az egész. Nos, hogy miért vetettem fel a témát ilyen távlatokból, s mi-hol fog valójában egybeforrni, összekapcsolódni, az kicsit maradjon titok.

Ami feltűnő, hogy hol a X., hol a XI., hol pedig a XII. bolygóként szerepel a kutatásokban, leírásokban, s konkretizálva sehol semmi nincs a mai napig.
Pedig "Rend a lelke mindennek!" - tartja a mondásaink egyike.

A leírás a Wikipedia keretei közt ma így hangzik:
"
A Nibiru bolygó legendája

A Nibiru bolygó legendáját Zecharia Sitchin (1920-2010) orosz származású, az Egyesült Államokban élt újságíró és őstörténet kutató írta meg a világ számos nyelvére lefordított A tizenkettedik bolygó című könyvében. A könyvben a szerző kifejti, hogy a bolygó háromezer-hatszáz év alatt egy elnyújtott ellipszis alakú pályán kerüli meg a Naprendszerünk Napját oly módon, hogy a Naprendszerbe belépve a bolygók forgásirányával szemben halad. Sitchin könyveiben többször is kitér a Nibiru bolygóval kapcsolatos fejtegetéseire, melyeknek forrásául a sumer kultúra régészeti leleteire, ékírásos pecséthengerekre, nyelvi és csillagászati utalásokra hivatkozik. Sitchin munkásságát a tudomány egybehangzóan áltudománynak tartja. A Nibiru bolygó legendája élénken foglalkoztatja a világvége teóriák gyártóit, és így a feltételezett bolygó folyamatos találgatások és feltételezések tárgyává vált."

Nos, akkor hanyadik bolygó is lenne?

"A Nibiru akkád eredetű szó, Marduk főisten égi otthonát jelöli. Marduk főisten, miután megölte az anunnakikat (a legenda szerint ők az égből érkezett megszállók voltak), felköltözött égi otthonába, a Nibirura." - írja a szótár további magyarázatként.

Most nem mennék bele Mezopotámia történetébe, sőt a környékének vagy a későbbi birodalmak történetébe sem teljesen, de érdemes ezekkel tisztában lenni, a megfelelő földrajzi és térképészeti ismeretekkel, vagy akár a kultúr- és vallástörténettel a régészeti adatokon kívül.

Tudjuk jól, fejlett matematikai, csillagászati isnerettel rendelkezett az ókori Közel-Kelet is.

Nos, látjuk, sok adat és cikk keveredik, rendet tenni pedig bármily fejlett informatikai, csillagászati eszközeink vannak, egyre nehezebb, nehézkesebb.

Mielőtt még valaki belelovalná magát az elképzeléseibe, fokoznám a bizonytalanságot a Konteó Blog jegyzetein kívül más adatokkal is. Érdemes Szabó Árpád kötetein kívül a papiruszokat, pergameneket is elővenni, olvasgatni, nem beszélve a pecsétlőkről, különféle sírfeliratokról, építési feliratokról.

Nos, nézzük meg kicsit jobban a Konteo Blog leírását, mielőtt később jobban belemennék az ismertetésekbe.. ( Az eddigi leírások miatt megjegyzem, a történtek után az én életem is veszélyben lehet? Bízom benne, hogy más vagyok, mint az eddigiek, mint a mostaniak, s mint a következők, s ahogy eddig elértem céljaimat, talán kapok esélyt a többiekre is.)
Haladjunk hát kicsit...

A következő jegyzetre futotta a mai estén...

Tiboru említései, leírásai sorából elsőként az Ames Research Center megismerését javasolnám. Nem mindenki tudja, hogy mit is takar a szervezet neve. Később írok majd róla, adnék mindenkinek egy kis feladatot, utánajárási időt.

Fontos számunkra a fizikai képletek és matematikai anyagok ismerete, s tudni illik, hogy a  Csillagászati Egység a CSE rövidítés feloldása.
A Plutó innen a Konteo cikk alapján "Plútó 40CSE" bár, a bolygó neve, ahogy a latin isten is, ékezet nélkül írandó.

Ezen kívül a megértéshez érdemes ismerni a  következő szervezeteket, újságokat, stb...  is

IRAS Infrared Astronomical Satellite
Gerald Neugebauer
Propulision Laboratory

Az Astronomical Journal 1988. évi októberi számát érdemes lenne beszerezni hozzá.
Feltűnő, hogy a jelentősebb kutatók hirtelen mind gégerákban vagy más rákban, vagy hirtelen balesetben hunytak el... Értem ezalatt a többi kutatási terület kutatógárdáit is.
dr. Robert S. Harrington, US Naval Observatory
Tiboru finoman fogalmaz, amikor
Censura kifejezést használ a fogalmaknál, kutatásoknál? A sajat anyagaim, végzettségeim elcseréléseire, eltűnéseire is utalhatnék, de most inkább mellőzöm a kifejtéseket. Később úgyis sorra kerül. Jelenleg egy alapinformáció-sort kell összeszedni. Fontos még a
Research and science policy, és az, hogy
1992-ben  Robert Harrington négyes kategóriájú rádiótávcsővel tette felfedezését: - X bolygóról alkotott véleményt, új alapokon.
De 1993 jan. Gyors lefolyású nyelőcsőrákban ő is elhalálozik. Feltűnő, s az volt akkor is, hogy a NASA  lefoglalta jegyzeteit.
Tanítványa később hasonlóan jár, Thomas van Flandern a Bolygódinamika mesterévé válva -
Harrington egykori munkatársaként-
2009 gyors lefolyású torokrákban meghal.
Eugene Shoemaker am. asztrológus, a
NASA munkatársa, az Apolló program instruktora, 1997. áprilisában a
Hale-Bopp üstökös napközelpontját tanulmányozva rájött vmire.
Ausztráliából visszatérve akart róla írni, de furcsa módon 1997 nyarán autóbalesetben meghalt. Morbid, vagy nem, de a NASA egy marékkal a hamvaiból a Holdra juttatott. S egyedülálló emléket állított neki vele.
Tiboru utal egy szektára is:
Haven's Gate / A Menny Kapuja kaliforniai szekta, amelynek sora feltűnően kapcsolódik az esetekhez.
39-en öngyilkosok lettek 1997. márciusában.
Szerintük a Hale-Bopp üstökös űrhajó, amely a Nibiruról indult, s az emberi lelkekért jön.
Hardcore konteósok szerint a csoport vezetője, Marshall Applewhite műkedvelő csillagászként vmire rájött az X-bolygóval kapcsolatban, ezért neki is meg kellett halnia követőivel...
Említi még: Zahirja Szitcsin nevét is.
(Azerbajdzsán, zsidó, orosz anyanyelvű, Angliaban, Palesztinában, később Izraelben élt, utolsó 40 évét Amerikában töltötte).
Közgazdász, író, könyvkiadó, zsurnaliszta
Szóval X- bolygó tudós vezér...
Az X-bolygó i.e. 3761-ben, majd i.e. 161-ben volt a napközelpontján. Ennyit általában mindenki tud.
Mi volt 3761-ben? A világ és az ember teremtése.
Ekkor kezdődik a zsidó naptár - írja a Konteo Blog.
A másik Szitcsin-tétel:
A híres Humán Genom Projektet említi, amely szerint a harmincezerből 223 olyan gént találtak, amelynek nincs a tudomány által megkövetelt evolúciós előzménye a géncsaládfán.

Annunaki/Annunakik
Sokan tudják, tanulják: Az ókori Mezopotámia istenségei voltak.
Sumerok, akkádok, babiloniak... Mind említik, használják...Csak nem tudom, hozzám hasonló / avagy ennek töredékeivel rendelkező végzettségekkel bíró ember/ek valaha olvasták, vizsgálták -e?
A mitológia szerint a Nibiruról érkeztek, ők teremtették, nemesítették az emberi fajt.
Az annunakik magas, 2,5 - 3 méteres rokonszenves teremtmények, genetikailag közel állnak az emberhez, kiválóan tudnak párosodni, utódokat nemzeni velük- írja Tiboru.
A másik lehetőség, hogy jó öreg gyíkemberekről van szó: dogonok nommói, David Icke munkássága - akik időről-időre ma is meglátogatnak bennünket... Még érdekesebbé válik a helyzet a kifejezésekkel.

Alverzió: a gyíkemberek elsajátították az alakváltás képességét is.
A harmadik lehetőséget a kis zöld esetleg nagy szürke ufonauták jelentik, akik a Nibirut átmeneti szállásként használják, mivel távolabbról jöttek..
Tiboru folytatja:
A Nibiru az emberiség anyabolygója, ahonnan pár százezer vagy tízezer éve benépesítették a földet...s ez ellen
A Vatikán tiltakozik legjobban.  Érthető okok vannak emögött. Vajon a reformátusok, zsidók, stb. származtatott vallásúak miért nem?
Röviden talán így lehetne felvázolni.

A kérdés nyilvánvaló: nyelvészet, régészet, kultúra, néprajz, természettudomány a titkos szervezetek mellett, a nyomozó szervek mellett, hogy is áll a kérdések előtt, mellett, mögött?

S a laborok a pandémiában? A csillagászok, a világban? Hiszen mára már nem csupán a NASA létezik, vagy az orosz asztronauták...
S vajon, mi is történt, történik? Vajon a titkolózás óvó, vagy kárt okozó jellegű?
S aki vezetőként dönt, bárhol is van, nem beteg-e? Kérdések sora merül fel...S ez csak részben tartozhat a hit, a vallás területeire...

Szeged, 2021. szeptember 11. 21:48

Ajánlott irodalom:
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Nibiru_(bolyg%C3%B3)

https://24.hu/tudomany/2019/10/13/rejtozhet-ismeretlen-bolygo-a-naprendszerben/

http://astro.u-szeged.hu/szakdolg/csizmazia/xbolygo1.html

https://www.origo.hu/tudomany/20180717-jupiter-az-x-bolygo-helyett-valami-sokkal-izgalmasabbra-bukkantak-a-csillagaszok.html

https://index.hu/techtud/2018/10/03/megtalaltak_a_rejtelyes_kilencedik_bolygo_nyomat/
https://raketa.hu/lehet-hogy-megsem-letezik-a-kilencedik-bolygo

https://www.scribd.com/doc/253393071/12-bolygo

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Dogonok

https://www.erdekesvilag.hu/a-dogon-nep-misztikus-vilaga/

https://en.m.wikipedia.org/wiki/Robert_Sutton_Harrington

https://www.titihajnalka.eu/irasaim-gyerekeknek/a-niburu-bolygo-legendaja









2021. szeptember 9., csütörtök

Botránykönyv részekben & Seuso_Mindent Bele Vitézek! Mi lehet...? - A vitézi rendekről és kutatásainkról... 1. rész

 



Botránykönyv részekben & Seuso_Mindent Bele

Vitézek! Mi lehet...? - A vitézi rendekről és kutatásainkról... 1. rész

Annak idején, valamikor talán nagycsoportosként kezdte az ember a kutatásokat, amikor a nagypapa, dédpapa jelvényeit rajzolgatni kezdte, vagy amikor nagymama kezébe tette a régi receptes füzeket, s ölébe vonta a megkopott, óriási Bibliát, hogy a térképet, az útvonalakat böngéssze, vagy a szép idézetek képeit nézegesse.
Aztán előkerült későbba ceruza, a régészeti feltárások ásója, a könyvek, a történelem tanulása, Németh Péter munkái mellett László Gyula tiltottnak hazudott könyvei, a professzor emlékeivel, s lassan az évtizedek is elszaladtak, a megannyi levéltári óra után.
Nem mindennapi, bár egyre gyakoribb, hogy az ember a jelesei mellett is kiakadva nézi, hogy a kutatásaira mások kapnak diplomát, a munkáira vitézi kinevezést, Kossuth-díjat, gyűrűt, plakettet, s más dolgokat. S keresi az eltűnt, ellopott anyagokat, melyekhez más aligha fért hozzá miniszterelnöki, miniszteri engedély, esetleg alkotmánybíró és rektorok, esetlegesen ügyész, katonai eljáró és elöljáró együttes ellenjegyzései nélkül.
Nem tagadom, egyszerűbb volt a kutatásokat végigcsinálni hatszor előlről, míg megtalálni ennyi hazug történelemhamisító embert, akár Szögi László vagy Csorba Csaba, esetleg Engel tanár úr és mások (sokan elhunytak már) tanítványaként.
Arról nem is beszélve, hogy óriási koponyáktól tanult az ember, s óhatatlanul azzal szembesül évtizedek óta, hogy az ő tanítványaik haláluk után csak szapulják őket, szórakoznak, s az állítólagos legitim vitézi rend tagjainak viselkedése jócskán kimeríti hazugságaival és okirathamisításaival a magyar Btk., Ptk. és a nemzetközi eljárási rend törvénysértéseit.
Sokan még az általános iskolai jegyzetekkel sincsenek tisztában történelmileg, nem a középiskolai anyagokkal, vagy az egyetemi felvételi anyagok tematikájával vagy esetleg az órai követelményekkel, esetleg a diplomamunkák plágium vagy eredetiség-problémáival.

Az állítólagos történeti anyagok, megjelent írások, sok ember viselkedészavara miatt újra kezembe veszem a hatszor már eltűnt anyagot, a kutatásokat.
Más szellemben...

Gyerekként is irodalom-történelem-nyelv-biológia-kémia-matematika imádatban szenvedtem, ami mára talán csak bővült, fokozódott.
Imádtam Balassi Bálintot, földjein s az általa látogatott helyeken nőve fel, az adatok, tények csak fokozták a szeretet. Különleges története, a családfák kutatása magával ragadott, az irodalom még többet láttatott, mutatott meg a történelemből.
Igazi Balassi kutatással már az általános iskolában kapcsolatba kerültem, a saját családfa kutatásai, a rejtélyek révén. A "nem hozzaférhető", "engedély kell", a "nem mindenki tudja" csak fokozza a címzetes és emeritus tanárok által tanított dolgok megismerésének vágyát, főként, ha hirtelen minden ok nélkül az anyagok, amiről senkinek nem beszélt az ember, (sem tanárnak, sem diáknak, sem levéltárosnak, jogásznak vagy orvosnak, családnak) nyilvánvalóan kikerülnek, s hirtelen más ember(ek) támadásaival találja szembe magát az ember. Legyen az ismert, s ismeretlen...
A vitézi rendek a régészeti anyag mellett számomra a tanáraim hagyatéka, valamint a családi örökségek miatt éppoly szükségesek, mint az egykori érettségi-egyetemi kutatások miatt, napi munkáim, az oktatás miatt. S naponta találom magamat szembe vele minden jogi, régészeti, történelmi anyag, rendezvények miatt.
A történtek, a gyilkosságok, a bíróságon és kormányhivatalban való visszaélések miatt az embernek nem csak az íróit, beosztottait, a saját családját, adatait, tanárait és azok emlékét lassan minden szinten védeni kell.
Sokáig nem beszélhettem, titkosított anyagok miatt. Az érintett titkosítások lejártak, az adatok a szemfüles emberek számára már régen nyilvánosak, az általam kért titkosítást pedig gond nélkül, adatok birtokában bármikor feloldathatom, feloldhatom...
A középkori vitézi rendszer valójában sokkal másabb volt. Más jelleggel alakult ki, más funkciói voltak, másként, más dolgokra kapták.

Így ír Balassi ezekről az időkről:

Hatvanegyedik

Egy katonaének,
In laudem confiniorum
Az Csak búbánat nótájára

1 Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

2 Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvéből is vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul.

3 Veres zászlók alatt lobogós kopiát vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik.

4 Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten éjjel csataviseléssel mindenik lankadt s fáradt.

5 Az jó hírért-névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó sólymok, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak.

6 Ellenséget látván örömmel kiáltván ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon, szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzőt sokszor megvernek.

7 Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradtság múlatságok.

8 Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen, halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek.

9 Ó, végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!

Még vannak ennéhány Istenhez való énekek, kiket a psalmusokból is, magátul is szerzett, ki mindenestül is tíz, azok más könyvben vannak, nem is adja azokat ki, meddig több psalmust nem fordít meg azokhoz. Azért evilági éneket a Jephtes históriájátul elválva, ki még nem kész, [...]

Életrajz
Pályakép
Hatástörténet

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

in laudem confiniorum: a végvidék dicséretére (latin)

kápa: nyeregtakaró

strázsa: őrség

psalmus: zsoltár; a bibliai énekgyűjtemény (Zsoltárok könyve) darabja. A korban műfajnév is. A protestánsok igen kedvelték a zsoltárátköltéseket, zsoltárparafrázisokat.

Jephtes históriája: Bibliai történet a Királyok könyvéből, melyet Buchanan latin nyelvű tragédiájából Balassi is magyarra szándékozott fordítani.

Forrás helye:
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/balassi/61.htm

Ugye, mennyire más az örökségétől megfosztott főúri sarj irodalmi, eufemisztikus megközelítése, mint ami a valóságban akkor lehetett, mint ami a nemesek, a köznép száján élhetett, ami megtörténhetett?

A vitézi rendszert a történelem két időszakban elevenítette fel még. A köztes időszakokat vajmi kevesen kutatták, kutatják, a feljegyzések, a feldolgozások kevésbé ismertek.

A szabadságharcok ideje után az ezredforduló után egy másik igény lépett fel, a világtörténelem, a filozófiai rendszerek formálódásaival.

Mindig, mindent mindenütt bizonyítani kell, holott olykor(?) s mindig: evidens adatoknak, maximáknak, különféle logikai igazságoknak mindig léteznie kell, s természetesen ezek mindig, minden körülmény között konklúzió(k)ra jutnak, következményekkel járnak, következményeket vonnak maguk után, amelyek a döntések pillanatában már 90-98%-ban helyesen láthatók. S olykor csak a fennmaradó véletlenek terelhetik más irányba a hatások végkimenetelét. Utólag, viszakozottan változtatni nem lehet, olykor kár, még gyakrabban lehetetlen és értelmetlen. Megtörtént dolgokat visszacsinálni nem lehet, halott ember, halott emberek vallási vagy fizikai hozzáállástól függetlenül fel nem támaszthatók, a kivételek pedig ritkák, s erősítik a szabályokat.
Hogy a támadónak, a jogtalannak teret ad, aki említi, s talán utat is nyit, az is biztos. Mindennek két oldala van hát...

Induljon a történelem a jelenből, s haladjon a múlt felé, vagy fordítva légyen az...

Szeged, 2021. szeptember 9. 10:23





Ízelítő a Szakirodalom, felhasznált irodalom területeiről:

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/balassi/61.htm

https://magyarnemzet.hu/velemeny/2021/05/a-legitim-vitezi-rend-el-es-elore-tekint

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/balassi/61.htm

https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_11/lecke_02_002

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Implikat%C3%BAr%C3%A1k

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Etika_(filoz%C3%B3fia)

https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Maxima

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Logika

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Vit%C3%A9zi_rend

https://m.mult-kor.hu/20120830_horthy_vitezi_rendje?fbrkMR=cookie

http://www.jmvk.papa.hu/gyermekkonyvtar/kozepkori-lovagok-lovagsag-aranykoranak-hos-vitezei

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarTortenetiEletrajzok-magyar-torteneti-eletrajzok-BE5D/nagy-lajos-13261382-56E/hatodik-konyv-AEC/xxi-a-magyar-vitezseg-C69/














2021. szeptember 8., szerda

Seuso_Mindent Bele Archeometria és ötvösművészet 1.

 

Seuso_Mindent Bele

Archeometria és ötvösművészet 1. 

Sok időm volt gondolkodni az elmúlt években, hogy mi volt az az isteni, emberfeletti kegyelem, amelyben részesültem, és amellyel már többször éltem túl mások számára is lehetetlennek tűnő, érthetetlen dolgokat.
A közösségi oldalakon kívül mások tettei, visszahúzódásai és eltűnései is inspirálják az embert. Vagy esetleg visszavetik. Néha túlságosan is. Mivel a kommunikáció nélküli tettek olyanok, mintha nem is léteznének.
Olybá tűnhet, mintha valóban egy mátrixban élne az ember, ahol mindenki más csak bábu, ahol egy-két ember él és kommunikál, a többi pedig akár a beprogramozott robotok, egy ideig bírja talán elemmel, energiával, de sem érzelmileg, sem értelmileg nem változik. Nem tud elképzelésein kívül mást gondolni, s bármit, amit mondanak neki azonnal elhisz, reálisnak vél. Mint egykor a vidámparkok szellemkastélyaiban.
Talán itt az idő beszélni mindenről, más módon, más nyelvezettel, más időben.
A halmazok régen kialakultak, s metszeteik vagy teljesen megszüntek, vagy ki sem alakultak, mint két néma, akik közül az egyik asszír, a másik pedig görög nyelven beszélne, ha szökne ki hang a torkán...
Lassan, de biztosan világossá válik, hogy hiába van tisztesség a világon, ahogy a neveléstan és a lélektanok tanítják, a vezető szelleme és egyénisége másolódik, a beosztottak, tanítványok mind őt utánozzák. Kivéve, ha nem magasabb etikával s intelligenciával rendelkeznek, s ha a főnök, a vezető, az irányító rosszat tesz, akkor a valóságot ismerő ellenáll, konfliktusba kerül vele, vagy csöndesen odébb áll.
Talán a kis, rövid mesékből, példabeszédekből mára bevezetőként ennyi is elég. A görög mesék Aiszoposza / Ezopusa (Αἴσωπος)    nem csak gyerekek, a felnőttek szívébe lopta be magát... A Mesembriában / Amorum született író-költő később a híres jóshelyen, Delphoiban hunyt el.
Hány irodalmi, művészeti és történeti mű kötődött már akkor ehhez a városhoz, s azóta is hány alkotás született, születik.
S a főszerkesztők is csendben odébb állnak, ha meghazudtolják őket, ha segítségüket elutasítják, munkáikat tönkreteszik.... Hát még a szerző, aki hiába dolgozván más munkáiban olvassa vissza alkotását, hivatkozások, vagy éppen a saját neve említése nélkül.
Szomorú dolgok ezek. Pedig, ugye nem is az ókorban élünk már, ahol bárki bárkitől elvehetett bármilyen alkotást közlésre. De már ott is megemlítette a tisztességes szerző, hogy kinek a munkáit használta, kitől és kiktől tanult, hol járt iskolába, ki volt a tanítója, s kik lettek a tanítványai.
De a mesteremberek munkáinál is ez volt...
Feltüntették a műhelyt, pecsétet nyomtak a kerámiákba, szignózták azokat, a textilek is kis, mai szóval különféle bárcákat kaptak. S tudjuk jól, hogy a borok edényeit is pecséttel zárták.
A fémedények, fémmunkák is kaptak, kaphattak jeleket, ahogy a római téglák is. Ez a hagyomány mind korokon át öröklődött. Nem csak egyik oka volt a vámhatárok és a pénzfélék létrejötte, a bankok, egyesületek kialakulása. Az országokat vándorkereskedők járták, nem csak a hadsereg közlekedett az utakon, a turistaforgalom is jelentős volt, s a kereszténységgel csak nőtt tovább a jelentősége.
Archeometriáról akartam írni, az ötvösművészetről. Arról is írok, eme hosszú bevezető után, láttatva az ötvösművészet széles felhasználási körét, termékeit, s azok forgalmát is.

"Az archeometria interdiszciplináris tudomány, amely a műtárgyakon, régészeti leleteken, és lelőhelyeken végzett, elsősorban természettudományos vizsgálatok összefoglaló neve. Az eredmény elsősorban társadalomtudományi területen hasznosul; többet tudunk meg a tárgyak koráról, készítéstechnikájáról, származásáról." - írja meglehetősen pontatlanul és hiányosan fogalmazva a MNM honlapja, természetesen itt is a szerző, a tájékoztató nevét "feledve", mellőzve.
Nagyot sóhajtottam egykori miskolci, debreceni, szegedi és budapesti tanáraimra gondolván, akiket koruk miatt már évtizedek óta nem lehet elérni, vagy csak nekrológokban lehet rájuk visszaemlékezni.
Az archeometria egy olyan tudomány, ahol nem csak a vegyészeti vagy környezetvédelmi végzettségem dominál, hanem mindaz, amiről kellene már, de mégsem ejthetek szót; a sok emlék, a kutatások, az utazások.
A szakdolgozati, egyetemi  vagy pályázati dolgozati anyagok fémtani, valamint a növényi-állati maradványok vizsgálatai, melyeket sok munkámban említettem, a bortörténettel éppoly fontosak, mint a talaj és vízvizsgálatok, vagy sok más, amit kellene és illik részletezni.
Ilyenkor mindig a vegyipari és gyógyszeripari munkák járnak a fejemben, melyeket kiegészítésként később végeztem el, újra, helyettesítve valamit, vagy úgy is felfoghatjuk, hogy az emberi élet védelmében. Kikívánkozik már az emberből ennyi idő után, más csalásait látva, a valóság, amit rejteni kellett önmaga és mások életének védelmében, de tudván azt, hogy régészeti docens, professzor éppoly korrupt, mint a bíró, vagy a katona, vagy miniszter, inkább burkolózna tudatlanságba, vagy feledésbe, ha éppen nem jogilag kellene a korrupt fenyegetők vagy akár a cseréket, károkat okozók támadásai miatt...
Persze, tudni kell, hogy kommunikáció nélkül, letiltott mailekkel, nem működő, órákra szervezett fogadóórákkal kijátszva a megfelelő adatcseréket, beszélgetéseket, a tanárok nem is végezhettek jó munkát, csak fenyegetést, csak lopást, dolgozat, szak és jegycseréket.
Lassan minden adatot közölni kell a hat megye kormányhivatali szociális és családvédelmi korrupciói, a BNO-kód cserével okozott egészségügyi munkaviszonycserékkel, s minden más adattal, az archeometriai vizsgálatoknak, a koponyaformának, az állkapocsberendezésnek, és az orvosi pecsétszámoknak megfelelően. Hiszen a bíró is csak ember, lehet hülye, beteg, képzetlen, becserélt diplomás, azonos nevű, okos és átvágott ugyanúgy, mint az MRI berendezést kezelő, vagy megfenyegetett ember ..

Nos hát, ebből is látszik, hogy van munka bőven az ELTE 30 éves munkái meg a BME lopott filozófiai meg kocsiösszerakási munkái mellett is...
S van valami, ami sosem lesz mese: az ami megtörtént, s ami mérésekkel is igazolható...

Szeged, 2021. szeptember 08. 22:46

Idézett, felhasznált, ajánlott irodalom - ízelítőként:

https://www.uni-miskolc.hu/kompetencia-adatlap?kompetenciaId=40

https://mnm.hu/hu/gyujtemenyek/archaeological-department/archeometriai-adatbazis

http://regeszet.elte.hu/wordpress/index.php/2017/03/12/archeometriai-es-regeszetmodszertani-tanszek/

https://regeszet.bibl.u-szeged.hu/index.php/kutatas/tudomanyos-programok/archeometria/

https://m.nyest.hu/hirek/mi-a-csuda-az-az-archometria

https://ng.24.hu/tudomany/2021/05/16/uj-vizsgalatokat-vegeztek-a-seuso-kincs-darabjain/

http://www.ace.hu/ametry/tort-h.html
















Régész a pácban / Archeologist in the Lurch Tárgyi és írásos emlékek az emlékezésben - Gondolatok 1.

 

Régész a pácban / Archeologist in the Lurch

Tárgyi és írásos emlékek az emlékezésben - Gondolatok 1.

A régészetről és annak forrásairól már én is írtam pár szót korábban. Nem akarom ismételni a Visy Zsolt munkája után készült Wikipedia szócikket sem, melyet a készítője és jóváhagyója nem hivatkozott le. Ezen a szép szeptemberi katolikus ünnepen oly sok éjjel, alvás közben megjelenő, álomlátásnak hivatkozott jelenés után az ember néha kétségek közt ébredhet, jósként, sámánként, táltosként, egyházi vezetőként, vagy egyszerű egyházi emberként, közemberként is.
Ahogyan a múltban voltak, ma is vannak számunkra nem ismert tudományos, vagy tudományon kívüli események is.
Ezek nagy részét írásos vagy íratlan formában lejegyezték, lejegyezhették. Készültek rovások, karcolatok, rajzok, szobrok, festmények, különféle érmek, s ki tudja még hányféle tárgy, emlék, amely embereknek, eseményeknek állított emléket.

Egyik feljegyzés a későbbi korból régi, ősi ünnepeink egyikéről szól. A mai nap ünnepéről.

Kisboldogasszony / vagy Kisasszony napja
KISBOLDOGASSZONY
"Nem véletlenül tették bolsevik ünneppé az ellenoldali március 8-át! Folytatása következik!
Szeptember 8-a a keresztény kultúrkörben közel ezer éve  Kisboldogasszony napja, Szűz Mária születésének emléknapja, közkeletűbb  megnevezéssel: Kisasszony napja. A krónikák szerint már a XII. században  is megtartották, hazánkban az 1700-as években lett ünneppé. E napon a  lányoknak-asszonyoknak nem volt szabad dolgozni (fonni pl. egyenesen  tilos volt!). A hívő asszonyok ilyenkor a  határba kimenve várták a napfelkeltét, hogy az arra érdemesek  megpillanthassák Kisasszonyukat. A nőknek dologtiltó nap, a férfiaknak  éppen az ellenkezője: ekkor kezdték el az őszi búza vetését (Erdélyben  mindmáig életnek hívják a gabonát), s ekkor volt a gyümölcsök  szedésének, különösen a dióverésnek a napja is. Fecskehajtónak  tartották, mert a népi megfigyelés szerint ekkor indultak útjukra a  költözőmadarak. Már a keresztény kort megelőző időkben is tisztelet  övezte: eleink az ősz beköszöntét ünnepelték ekkor. A még régebbi  táltoshagyományban a teremtő erőnek, az ősanyának volt a napja, aki a  Föld Királynéja is: a Boldogasszony.
A nemzetközi nőnap kiötlői  pontosan ismerték a keresztény szeptember 8-a jelentőségét, hiszen  egy-másfél évszázaddal ezelőtt még majd’ mindenki egyházi iskolába járt,  s mindent tudtak a keresztény ünnepekről."
Forrás: Ozsváth Sándor

Ahogyan a Pécsi Néprajzi Múzeum is, a Néprajzi Lexikon anyagaival, sokan emlékeznek meg erről a napról.

"SZEPTEMBER 8. KISASSZONY NAPJA
#kalendáruim #jelesnapok

Szeptember legnagyobb ünnepe a katolikusok számára a Kisasszony-nap, Szűz Mária születésének ünnepe. Az augusztusi Nagyboldogasszony és a szeptemberi Kisasszony közötti periódus zárónapja, Magyarországon kedvelt búcsúnap. Fecskehajtó Kisasszonyként is emlegetik, hiszen ilyenkor már készülődnek a vándormadarak a hosszú útra.
A "Nap táncolva kel föl e napon, örül Máriának" – tartják a mezőkövesdiek. Néhol e nap hajnalán a vallásosabb asszonyok kimentek a határba és egy domboldalon várták a napfelkeltét. Úgy gondolták, hogy az arra érdemesek a felkelő napkorongban megláthatják Szűz Mária alakját. A mánfaiak kimentek a dombra a napot nézni: ha tisztán kelt, azt mondták, hogy Szűz Mária ringatja a kis Jézuskát.
"Ha Kisasszony napján nem köszönt be éjszakai fagy, akkor hosszú, meleg ősz várható!" - figyelték meg a régi emberek. A szőlősgazdák rigmusa is mondja: "Szeptemberi meleg éjszakák, finom bort érlelnek. Ha hidegre fordulnak Máriák, savanyúak lesznek". Bugyborékos vagy ritkaszemű eső, esős időszakot jósol.
Készültek az őszre: az asszonyok igyekeztek ekkorra összegyűjteni a tyúkok alól a tavaszig elálló tojást, megszedni a gyógyfüveket. A férfiak ilyenkor kezdték el a szántást és az őszi gabona vetését. A vetőmagot Kisasszony napjára virradó éjszaka kitették a harmatra, hogy a Jóisten szentelje meg. Az ilyen búzáról azt tartották, hogy nem üszkösödik meg, és bőven terem. Fűzfát, szénát, kukoricaszárat, három almát és három nádszálat szenteltettek e napon, s ha az állat megbetegedett, adtak neki belőle, majd bezárták az ajtót, s kívülről keresztet rajzoltak rá.

Forrás: Magyar Néprajz VII., Néprajzi Lexikon"

Sok érdekesség van a hagyományokban, mely mindig életszerű, s ma is sokféle ismeretet közvetít számunkra. Évezredek távlatába nem egyszerű betekinteni.

A régi források eltűnése, az ismeretek elillanása nem csak az eltelt idővel, de napjainkkal, mindennapi szokásainkkal is magyarázható.

Érdemes ezeken elgondolkodni, még akkor is, ha ilyen rövid szösszenetek miatt nincs idő a teljes ismertetésekre.
Sajnos általános tapasztalat, hogy a hosszabb anyagokat egyre kevesebben olvassák!

További ajánlott irodalom:

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9neti_forr%C3%A1s

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Forr%C3%A1stan

http://ki2.oszk.hu/3k/19972006/valcikkek/valcikkek0001/bodo.html

https://istenanya.hu/kepek-es-festmenyek/