2017. július 20., csütörtök

Lövey-Varga Éva: A római kori Erdély 10 napban - forgatóköny nyers változat


2017. július 14., péntek

Hirdetési lehetőségek a Tollforgató Lapcsoport oldalain







You can send a payment in my PayPal link, and write me an email, please!


FordításSokk! - Óradíjaim megbeszélés szerint!


FORDÍTÁSSOK - NYELVI ÓRÁK ÁRAI

https://sites.google.com/site/forditassokk/home

Please, send a mail for me in oroszgoroglatin@gmail.com or unique5449@gmail.com

Akkadian language lesson 7 Euro/ lesson = Akkád nyelvi lecke= 2000 HUF
English language lesson 7 Euro/ lesson= Angol nyelvi lecke= 2000 HUF
Arabic language lesson 7 Euro/ lesson= Arab nyelvi lecke=2000 HUF
Assirian language lesson 7 Euro/ lesson= Asszír nyelvi lecke=2000 HUF
Bulgarian language lesson 7 Euro/ lesson= Bolgár nyelvi lecke=2000 HUF
Czech language lesson 7 Euro/ lesson= Cseh nyelvi lecke=2000 HUF
Esperanto language lesson 7 Euro/ lesson= Eszperantó nyelvi lecke= 2000 HUF
Croatian language lesson 7 Euro/ lesson=Horvát nyelvi lecke=2000 HUF
Hebrew language lesson 7 Euro/ lesson=Héber nyelvi lecke=2000 HUF
Coptic Language Lesson 7 Euro/ lesson=Kopt nyelvi lecke=2000 HUF
Latin Language Lesson 7 Euro/ lesson=Latin nyelvi lecke=2000 HUF
Polish Language Lesson 7 Euro/ lesson=Lengyel nyelvi lecke=2000 HUF
German Language Lesson 7 Euro/lesson=Német nyelvi lecke=2000 HUF
Italian Language Lesson 7 Euro/ lesson=Olasz nyelvi lecke=2000 HUF
Russian Language Lesson 7 Euro/ lesson=Orosz nyelvi lecke=2000 HUF
Persian Language Lesson 7 Euro/ lesson=Perzsa nyelvi lecke=2000 HUF
Spanish Language Lesson 7 Euro/ lesson=Spanyol nyelvi lecke=2000 HUF
Serbian Language Lesson 7 Euro/ lesson=Szerb nyelvi lecke=2000 HUF
Slovak Language Lesson 7 Euro/ lesson=Szlovák nyelvi lecke=2000 HUF
Ukrainian language lesson 7 Euro/ lesson= Ukrán nyelvi lecke=2000 HUF
An Ancient Greek Language Lesson=Ógörög nyelvi lecke=2000 HUF



Online

You can send a payment in may PayPal link!

          

2016. május 29., vasárnap

Histora est Magistra Vitae. Történelmi és Régészeti Recenziók, Írások

2015. december 13., vasárnap

Lövey-Varga Éva (VAEUAEB.PTE): „Magasan szállt a sas…” Az avarok hitvilága a nagyszentmiklósi kincs leletanyaga alapján

Lövey-Varga Éva (VAEUAEB.PTE):
„Magasan szállt a sas…”
Az avarok hitvilága a nagyszentmiklósi kincs leletanyaga alapján
(novella)
pte_cimer_korvonal.png



Készítette: Lövey-Varga Éva VAEUAEB.PTE
Történelem-régészet szak (római provinciális – népvándorlás kor) BA maior
Klasszika-filológia BA minor szakok
Kurzus: BA-népvánd501
Kurzust vezető tanár: Gábor Olivér



Ott állt az úton, s lassú mozdulatokkal a homlokához emelve kezét, a távolba meredt. Könnycseppek jelentek meg szemében, melyek végiggördültek ráncos orcáján, s lassan leperegtek a száraz, poros útra. A szél meglobogtatta ősz haját, amint botra támaszkodva kimérten indult meg a fasor felé, mely a kék égen ragyogó Nap sugaraiban fürödve valahol a horizonton túl végleg a távolba veszett. Messze volt még. Hajlott hátán hatalmas bőrzsákot cipelt, díszes övén meg-megcsörrentek a fém veretek. Nem sokat ment tovább, hamarosan újra megpihent, és az út felé kémlelt. Csak a tücskök ciripelése hallatszott a szél süvítése mellett. Szorongó szívvel figyelte a távolt, majd lehajtott fejjel ballagott tovább.
Kis idő múlva a föld szakaszosan meg-megremegett. Egy ló dobogása hallatszott a távolból, majd lassan kirajzolódott a lovas alakja is a meggörbült horizonton. Az öreg nagyot nyelt. Kiszáradt ajakába harapott, majd szemeit meresztgetve lassan mégis elernyedtek megfeszült izmai. Fia ismerős alakja lassan egyre határozottabban jelent meg, a táj felé magasodva, ami megnyugvással töltötte el. A lovas hamarosan mellé ért. Leemelte válláról a zsákot, majd a megfáradt idős embert rhytonjából inni kínálta. Friss forrásvizet hozott magával. Az öreg bólintott, majd ajkaihoz emelve nagyot kortyolt belőle. Egy szót sem szóltak egymáshoz, mégis minden taglejtésük megértésről és szeretetről beszélt. A ló megemelte lábait, és indulni akart. Lovasa a kantárjánál fogva egy egyenletesebb terepre vezette, átvéve idős apja terheit. Az öreg a víztől megfrissülve, még mindig gondterhelten emelte fel fejét fia felé. Gondolkodott. Sok mindent mondott volna, de felesleges lett volna egy szót is szólni a nagy csendben. A málhára bökött: induljanak tovább. A ló türelmesen követte őket. A vékony, szikár ember arcvonásai megkeményedtek. Nincs mit tenni, a zsák tartalmát biztonságba kell helyezni.
Kezébe vette az edényeket, megmarkolta egyiket a másik után, óvatosan. Az egyik korsót, miközben fia ásni kezdett, szeretettel forgatta meg kezében. A 22 cm magas 18 karátos arany korsót egyetlen lemezből forrasztották. Egykor mestere a háttér visszakalapálásával alakította ki, de sajnos nem fejezhette be a griff és a dámvad küzdelmét. A szájperemét külön forrasztották fel, a fogó számára elkészített lemezt ebbe vágták bele. A visszafelé hajló kettős levél szára alatt óvatosan bújt át az indadíszítés leveleinek szára. A nyakgyűrű körvirágait körök és az őket metsző félkörök játékos metszésével hozta létre. A nyakgallér alapját enyhén hornyolt, alul háromszögekre metszett „csatornasor” alkotta, melynek háromszögei alá körkörös poncot ütöttek, mely levélsor képzetét keltette. Gyönyörű volt. Lassan simította végig öreg, meggörbült, de erős ujjaival.
A korsó testét négy nagy korong tagolta. Ezeket a korongokat egy felül, és egy alul futó hullámvonal összefonásával képezték ki, s így kisebb korongok fűzték össze a nagyobbakat. A korongszalag pereme gyöngyözött kiképzésű volt, belső felületén pikkelyminta futott körbe. A négy korong ábrázolásainál a mester szinte teljesen elvetette a klasszikus szabályokat… A tér hátulsó részei szinte ugyanolyan erővel domborodtak ki. Vajon a képek egy történet jelenetei? Vagy csak a mester szeszélye teremtette, formázta? Ki tudja… - mélázott el az öreg. A négy egymás után következő jelenetábrázolás felborzolta az emlékeit.
A győztesként megtérő páncélos lovas fejedelem mellett a másik mozzanat már a dámvadat leteperő griffet ábrázolta. Emberfejes, szárnyas oroszlánján vadászó fejedelme mellett végül egy furcsa, égberagadási jelenet tűnt fel a kezében tartott korsón. Megremegett. Valamiféle őserő járta át, és bőrén érezte a szellemek érintését. Mintha maga az ősanya simogatta volna meg a megtört embert óvatosan, kímélve sokat megért, harcban edzett öreg testét.
A 23 centiméteres magasságú korsó már 21 karátos aranyból készült. Fogóját tojássor alakú idomokból alakították ki, és csak utólag forrasztották fel a korsóra. Két oldalán a sas által égberagadott fiatal, a másik két korongon pedig két-két meselényen lovagló vadember tűnt fel. Beleborzongott. Már ő maga sem emlékezett, hol is keletkeztek a motívumok, és merre is jártak annak idején dédapjával. Messze kerültek azóta. Valahol a mesés Közel-Keleten jártak, űzetve, és űzve másokat is. Ez a nagy szárnyú sas védte-e valaha őseit, vagy éppen a halál felé vitte el szerető véreit? Mintha a Napba emelkedett volna. Hatalmas karmai között apró embert tartott. Keresztény volt-e, vagy még ősei hite szerint élte életét? Ki tudja… oly sokan haltak már meg azóta, és oly sok víz folyt le a Tiszán és a Dunán, ahogyan messzebb élő testvérei egykor mondogatták. Itt csak a Maros illatát hozza a szél egyre, távolról, sejtelmesen. Kicsiny, vad patakok rohangálnak, és tűnnek el nyomtalanul, egy-egy esőzés vagy szárazság után. Vajon milyen lehetett a végtelen puszták illata? Vajon megálltak-e hajdan valahol ősei, hogy imára boruljanak ősi szertartás szerint a kedvenc ligetükben? Vajon mit is taníthatott egykor édesatyjának az ő dédapja? Elment az idő. Alig emlékezett. Hajkoronája alatt hatalmas, begyógyult heg húzódott. Akart élni, életben maradt. Átadta tapasztalatát, megmaradt emlékeit unokáinak is… De valahogy most nem állt össze a kép. Zaklatott volt. Ő már lassan más hitben élt, mást kértek az istenek cserébe a sok jóért, az új lakóhelyért. Csak ez a fejfájás ne lenne… Csak adná az Úr, hogy a veszély elmúltával újra ősi hite szerint taníthassa véreit, láthassa unokája kicsiny porontyát, amint felpattan selymes szőrű lovára, és tovaszáguld a fák között, a folyó felé, vagy amint végig lovagol azon a hatalmas Alföldön, kerülgetve a mocsarakat, űzve szarvast, őzet, riogatva farkasokat, és szomjasan hajolva kútjuk friss vize fölé.
Hogy is volt? Hogy is lehetett?
A görögök még azt mesélték, hogy Ganümédész az Ida hegyén egykor nyájat legeltetett. Zeusz megpillantotta őt, szépségébe azonnal szerelmes lett… Sas képében szállt le hozzá, és magával vitte az Olymposra. Hm… igaz lehet ez a mese? Ez a mítosz a mi eredetünket is rejti?  Megy az idő… mélyül a gödör. Eső illatát hozza a szél a fülledt levegőben. Pedig még magasan jár a Nap. Tényleg az istenek pohárnoka lehetett ez az ifjú? Méltón kerülhetett eme értékes étkészlet legszebb darabjára… Oly jó volt belőle inni, belőle enni, a hatalmas megterített asztal mellett. Együtt az egész családdal, gyerekkel, felnőttekkel, idősekkel és fiatalokkal. Szolgákkal és szabadokkal, papokkal és üldözöttekkel.
Pereg a homok… Görögnek a rögök, és mélyül az a hatalmas gödör. El fogja nyelni örökre ezt a gyönyörűséget. Pedig milyen sok munka volt benne. Hány év, hány harc, és hány nemzedék… De magukkal nem vihetik. Veszélyes idők járnak, és valahogyan túl kell élni ezt, idősnek és fiatalnak. Imádkozzunk! De kibe is higgyünk, mit is gondoljunk? Vajon szabad-e régi isteneink előtt leborulni, vajon megtagadhatjuk-e hitünket, és múltunkat, csak azért, hogy fejet hajtsunk más népek és nemzetek, más törzsek felett? Vajon a mi Istenünk, a mi isteneink felett is áll? Oly sokszor megmutatta már hatalmát. Ők is harcolnak értünk? Ők adnak vadat, halat, és ők segítenek oroszlán fejjel, griff alakban, vagy akár óriási sasként? A sas szép madár. Végig kísért bennünket a puszták hátán, nagyapa mondogatta is. Tanuld meg fiam, hogyan tudod hasznát venni. Szép és hasznos madár ez. Az őseid gyökereit jelenti. Védő szárnya átölel, kimenekít a bajból.
Fia hangja riasztotta álmodozásából, aki a kezében tartott edényekre mutatott.
- Nehéz ezektől megválni, ugye? – Bizony, nehéz. – válaszolt az apja.  - Édesanyáddal együtt mosolyogtunk egykor bölcsőd felett, a terített asztalnál, mesélve neked a csodás történeteket, míg ki nem bukkantak apró fogacskáid, hogy velünk ülhess végre egy asztalnál, és felpattanhass végre a veled egyidős csikóra, mihelyt járni kezdtél… - mosolyogta el magát az öregember. - Azt sem tudtam, milyen hitre neveljelek. Az ősök hitét nem lehet csak úgy odadobni a puszták közepére. De egykor ezeket még ősapáink készítették, és ma már el kell fogadnunk, hogy új világ, új hitek törtek be életünkbe. De emlékeznünk kell, és tovább kell adni mindazt gyermekeinknek, amit egykor ránk hagyományoztak. Az íjat és a lovaglást csak úgy magatokba szívtátok, a mesét is. Ott ültünk, és meséltünk minden este a tűz körül, míg főtt a vacsora, a sátrak között, úton, vagy a házak közelében. Szépen domborították ezeket. – bökött rá az edényekre. Sok munka volt benne, sok hit, sok tudás. Még több harc, és még több pénzt, adó. Itt még kengyele sincs a fejedelemnek… Úgy ül ez itt, mint a perzsák! Azok a nautilus csigás ivócsanakok mégis ragadozó karommal készültek el, mint a mestereink tanították. Füle, szarva, akár a bikáé. A zománc már lepergett róla, de látod, a homokszemesre poncolták. Innen tudhatod. Sok van –e még az ásásból? Jó nyughelye legyen… hogy megtaláljuk majd… Vagy megtaláljátok. Én már úgysem élek túl soká. Fáj is a fejem nagyon, az istenek is mást akarnak. – Apa.. Édesapám. Azokat az isteneket már el kellene felejteni, nekünk egy az Isten. – Nem úgy van az édes fiam. Ládd- é.. Ezt a sok kincset ők adták még nekünk. Élni kell, élniük kell. A szilke hat korongjában is hippocampusok vannak. Fehér-kék üvegberakások díszíthették, de sajnos a harcban kihullott. Nem tudtam megvédeni, amint azt anyámnak megígértem, túl sokan törtek rám egyszerre régen, ott a nagy sztyeppén. A fogantyúja is letörött. A fedele is már csak az emlékemben él, de kijavítani én magam sem tudtam, nem is mertem. Szent edények ezek, maga a császár is fejet hajtott előttük! Pálcikás palmettái bíborból kiemelkedő aranyvonalak. Nagyon drága ez a kincs, édes fiam. Fel is ajánlhatnánk akár az isteneknek is, csak mentse meg az éltetek, én már akár távozhatok is a nagy Sas szárnyán a Nap felé…
-Ej, édesapám! Ráér még kend azzal! Fogja ezt az omphalos csészét, és igya meg a maradék vizet, mert felmelegszik. S lassan kezdjünk el belerakni mindent ebbe a gödörbe, mert már üzentek, hogy az ellenség ott van a határon. Magát nekem mielőbb biztonságba kell helyeznem. Maga most még a saját családjáért sem harcolhat, életben kell maradnia. Ez az Úr akarata, és ne fürkéssze, mit susog a természet, meg az ősi istenek. Ők is azt akarják, minden bizonnyal, amit mi! Úgy készült ez is, mint tarsolyaink, és árkádos csatkarikát szereltek rá. Vajh, majd egyszer a maga unokája is ilyeneket fog ám készíteni, és még tartani fogja a dédunokáját a kezében, hogy megtanítsa forgatni a fegyvert! Maga is többet tud ennél az ötvösnél, Öreg! Szép bíz ez, de görögül írta a török rá a feliratot, és nem a mi nyelvünkön! Antik tojássort én magam is tudok készíteni, a palástját meg kígyóvonalasan összekapcsolt tagozással maga is meg tudná csinálni. Hát, ha baj van, ilyen korsót is készíthetünk majd, elég csak az adót elvenni Bizánctól, újra harcolhatnánk megmaradásunkért, nekünk kellene igába hajtanunk, őket, hiszen jobb harcosok vagyunk..S nekik adót fizetniük – Ha lesz, édes fiam, elég belőle, ha lesz!
- Jól van no, édesapám! Ne morogjon. Tudom, sokat megélt már, készüljünk, és induljunk. Hamarosan mégis áldozni kell a harc előtt, nem csak misére menni. S el kell még készíteni a dobot, meg fel kell a fegyvereket is frissíteni a harchoz. No, meg ennek az ifjú embernek teljes felszerelésre is szüksége van, a derekára kell kötni a rhytont is, amit maga csinált. Igaz, az csak bronz, és nem arany, meg ezüst, mint ezek, de azért annak is nagyon örül a maga unokája, mert a maga keze által lett, és a maga meséit ábrázolja, a maga hitét, az én emlékeimet! A ligetben meg kell, hogy álljunk, és friss vizet kell vennünk.
Fia újra dolgozni kezdett, teste megfeszült, a szemei kikerekedtek. Fájt neki is, hogy el kell rejteni ezt a sok szép tárgyat, melyet minden ünnepi alkalommal a fia és két lánya tett az asztalra, hogy összefogja a nagy családot, és összekösse az istenek akaratával az Úr akaratát és keresztjét.
A papok hiába prédikáltak, hiába ágáltak, mégis kövér kezük oly szívesen fogdosta a remek mívű asztali edényeket, hol a fejedelem úr, hogy a fejedelem asszony előtt, mikor követeket fogadtak, vagy mikor menyegzőt ültek a családban.
Ganümédész. Mélázott az öreg. Lassan szűnt meg a fejfájása, észre sem vette. Talán, hogy szomját oltotta a friss víz, ereibe új erő szökött. Egy másik mítosz szerint, ahogy hajdan az öregek mesélték a tábortűz mellett, Éósz elrabolta magának Ganümédészt, de később Tithónosz is megtetszett neki. Amíg elment Tithónoszért, Zeusz is szemet vetett a trójai királyfira, így egyszerűen elrabolta Éósztól. Ezek után a hajnal istennője cserébe azt kérte a főistentől, hogy tegye halhatatlanná Tithónoszt. Azonban arról megfeledkezett, hogy örök ifjúságot is kérjen számára, így aztán Tithonosz örökké élt, de egyre öregebb kinézetű lett. Lassan magatehetetlenné vált, és testi erejével együtt értelme is elhagyta. Éósz végül megunta, és egy szekrénybe zárta; majd Zeusz tücsökké változtatta. Trósz király így tehát csak évekkel később tudta meg, hogy fia hova tűnhetett, és olyan keserves siránkozásba kezdett, hogy Zeusz elküldte Hermészt, hogy adja Trósznak kárpótlásként a világ legjobb és leggyorsabb lovait, amelyek át tudtak futni a vízen. Hermész ezen kívül egy aranytőkét is ajándékozott a trójai királynak. A lovakat Héraklész nyerte el Trósz királytól, amikor megszabadította a várost a Poszeidón által küldött tengeri szörnytől. Így Ganümédész az Olümposzon maradt, mint Zeusz kedvese. Ezt hamarosan sértésnek vette Héra, a főisten felesége, és Zeusz, hogy megóvja szerelmét felesége haragjától, Ganümédészt a csillagok közé emelte. Ő lett a Vízöntő képe. Eh, ezek a régiek. Miket ki nem találtak! Ezt biztosan valami görög vagy bizánci mester készítette, annak idején az apja kérésére, és összekeverte a mítoszokat, meg az alakokat. De, azért jól meg tudta csinálni ezeket az edényeket, Tetszetősek, szívhez szólóak.
–Mozogjunk, fiam! Én már hallom, hogy pereg a dob a szomszéd erdőben. Lassan el kell a nyomát tüntetnünk. Jól kimérted a helyét, ugye? Nem felejted el? Mert csak mi ketten tudunk ám erről, és ide vissza kell majd jönnöd, a dédunokámmal, vagy a feleségeddel, és vagy magaddal kell vinned, vagy pedig örökre rejtse a föld, minden álmával és minden üzenetével, hogy béküljenek meg az istenek, és adjanak erős, okos utódokat, akik meg tudják védeni a földjeiket, és őrzik őseik hitét! Az új vallás végleg soha nem törheti meg, hogy akik majd utánunk jönnek, megismerjenek, és barátokra, családra találjanak bennünk, akik oltalmat adnak vagyonuknak, utódaiknak, és átadják nekik minden tapasztalatunkat harcokról, művészetről, és mesterségekről. Mindörökké….



Felhasznált szakirodalom

HARMATTA, J., Avar rovásírásos tárgyfeliratok. In.: Antik Tanulmányok 1984-85. 57-72.
HARMATTA, J., Avar rovásírásos edényfeliratok. In.: Antik Tanulmányok 1984-85. 272-284.
TOKAREV, Sz. A., Mitológiai Enciklopédia. I-II., Budapest, Gondolat, 1988.
Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs. Főszerk. Kovács Tibor, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum - Helikon, 2002. március 24. – június 30.,
LÁSZLÓ, Gy. – RÁCZ, I., A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, Corvina Kiadó, 1977.

BÁLINT, Cs., A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, Balassi Kiadó, 2004.