Kiszakad a szív a mellből
Izzik a fájdalom
Hangtalanul pereg a könnycsepp
Ahogy a papírt bámulom.
A fehér lapon lassan
Kirajzolódik törékeny alakod
Ahogy az Anselmianum
Termeiben a képeket
Mutatod.
Nagy tanár kis tanítványa
Hogy vegyem most ajkamra
Hatalmas nevedet?
Hirtelen tört el az a pálca
De végtelen benned a szeretet.
Könyvek tengerében
Ülök a szobámban
Egyedül
S a fülembe most egykori
Ígéretem kegyetlenül
Hegedül.
Nem látok most mást,
Csak a Te nevedet
Hiába bámulok a tükörbe
S nyelem a könnyrengeteget.
Szégyen, pirulás, szomorú emlék
S a szívem zakatol
Hittem, és hiszem,
Hogy megtalállak még egyszer
A végtelenben - valahol...
A verset a professzor halálhírének bejelentésekor írtam:
2003. január 30.-án
A fotó, videó utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése