Lövey-Varga Éva:
Örök búcsú...
In memoriam vitéz lovag Szilágyi Árpád József
Névnapi „ajándékként” kaptam a hírt.
Peregnek az emlékek, a szavak.
A múlt héten még reánk nevettél,
Hol fehérek voltak a falak.
Papot kértél, gyónni, fogjam kezedet…
Azt mondtad meghalsz, adják fel végre
Az utolsó kenetet. Nem hittem,
Mondtam, Angyal(oka)t küldött az Ég,
Elvesztettem az eszméletet,
Amikor téged az utcán baleset ért.
Nem értettem, éreztem csak, milyen
Fontos minden halk szavad.
Most minden óra, perc és másodperc
Kegyetlen módon elszaladt…
Szomjaztál, hoztam melegebb vizet…
A nővérke készséggel adott…
Csak egyet nem hoztunk neked,
Amit vágytál és kértél: papot…
Fáj, hogy nem hittem szavadnak.
Megcsalt az Ég is engemet.
Azt hittem, az angyalt azért küldte,
Hogy megóvja az Ég, kiket szeretek.
Angyalok hada érkezett, az én szívembe
Taposott gazul, mint a folyam
Mely a víztől duzzad fel, és
Kegyetlen árja végleg elszabadul.
Mosolygott reám az angyali fej,
A mosolya engem megnyugtatott...
Nem tudtam, csak éreztem akkor
Az Ég reám nagy feladatot szabott.
Készítettem képet, vágyad szerint
Odavittem régi jó, öreg barátodat…
Vagy ő vitt el engemet? Ki tudja!
A másik kétségbe esve otthon maradt.
Tépte, ostorozta minden gondolat,
A műtét után most fájt mindene…
Nem szóltam, miért nélküle mentem
Csak az ajándékot adtam ide
A kezedbe, csöndben, hogy más ne lássa
A „fertőtlenítőt”, bár tudtam, tiltott dolog
Visszaadta volna az elveszett időd,
Ha csak a gyulladás ellen megkóstolod.
Kiöblíteni megfáradt torkodat...
De dőlt belőled a szó, s minden gondolat.
Talán megmentett volna, gondolom...
Amikor féltőn, üdvözlésnél hozzá ért
A kötéssel védett fejedhez homlokom
Nem tudom, csak mentségül a vétekért
Csöndben, búsan most ezt gondolom.
Gondolom csupán, mert ma sincsenek
Még szavak megfáradt ajkaimon…
S a régi emlékeket mint a restaurátor
Én is hangok nélkül, magányosan
Csak toldozgatom meg foldozgatom.
Készült fotó is, ahogyan kérted,
Melléd hajolt barátod, a „színpadi” pap
Vidámítva fecsegett melletted,
Hogy végleg elűzze rossz, s félénk
Fehér köpenyes kórházi magányodat.
Fáradt voltál, sok érdeklődő volt
Megetted a csoki tallért végre
A fehér bajuszon nem volt folt.
Ahogy máshol sem, kezed munkája
Az országban, mindenütt gondos sor.
Merjünk álmodni, meglépni a határokat
Mondtad egykor, valamikor régen
Most ránk szakadt minden, ami volt s van
Rajzok, várak és határok tűnnek el az éjben.
Keveset kértél, mindig adni akartál
Az utcán féltve rohantam át
Mielőtt az autó, mi türelmetlen ott állt
Törékeny tested véletlen elgázolná.
Rossz érzés volt csak, védelem...
S évvel utána rossz volt a hír.
Amíg én ájultan elaludtam
Téged tényleg komoly baleset ért.
De álmot láttam, furcsa érzések
Hada hajtott végig rajta
Visszatért képességek rejtélye
A képesség, mely milliónyi fajta.
Mi történt? Ki van megint bajban?
Ki mellé rendelt vissza az Ég?
Azt hittem, végleg mindent felejtek.
A Teremtő mégsem hagyta…Kért…
De nem bírtam venni az akadályt
Az apály dagályt követett itt is
A törvénytelen szabály szabályt...
S így senki nem állította meg a ragályt…
Napokig ültem itt csak szótlanul
Nincsenek, nem voltak a számon szavak
Gondoltam, büntet engem az Ég
Mert az üzenet ellenére Megtagadtalak.
Mint egykor Jézust a tanítványai
Megtagadtam a Mesteremet
Ki tinédzserként megfogta a kezem
S újra vezetni kezdte éltemet.
Sok év telt el, sok emléke maradt
Feldolgozatlan állnak a fotók, videók
A szövegek végig kiadatlanul
Néha nem tudni, hogy mire is jók!
Mint a fal, mit emeltél, tervezve, vágyva
Kontytetőt eső és szél elől
Csöppnyi védelmet a természet ellen
Hol a hangulat majd felderül.
Belerejtettél három téglát is
Mi nagyon különleges, tudja a
Régész, az építész is bennem
Meséltél volna, de nekem megint
Újra más miatt kellett mennem a
Buszra szállva, sietve új program
Után, előadni vagy felvételt
Készíteni, vágni, rajzolni, írni,
Sokan éppen ezért fognak majd itt
Újra meg újra ríni, sírni.
Elment az idő, más volt a rended
Benned élt, senki másban soha.
A képet, a szobrot, a köveket
Sorban az idő múlásával
Napról-napra és évről-évre
Lepi be majd bársonyosan zöld moha
Az emlékek élnek bennem, másban
Ez az áthelyezés szíven ütött
Nem éreztem a szíved dobogni
Levelet kerestem a fű között.
Itt a sok munka, ígértem, végzem
S így is csináltam, de szűkösen ám.
Egyre izgatott amit beszéltünk
A diplomák, apám, anyám, hazám…
A régi nyom is hozzád vezetett
Kultúrát vittél szavaddal oda
Meggyújtani a kihunyt fényeket,
S mutatni hol van emberség nyoma.
Megsértődtél, elszaladtál tova...
Botra támasztottad lépteidet…
Kezembe vettem, szemléltem sorban
A botra vésett ős képeidet.
A te botod fegyver, és jelkép is
Egyben, összefogja a világokat
A múltat a jelennel és jövővel
S rád szórja csendben a virágokat.
Szeged, 2020-01-06, 23:34:47
A vers és fotó utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése