L. Varga Éva: A róka monológja
Elfáradtam, - szólt a róka...
Ajkamra fagyott a nóta
Ebben a rút sötétben
Leszúrtak a sövényben.
Varjúnk csőre folyton
tátog
Kellene rá jó
nagy bádog.
Hogy befogja végre ő,
S hangja legyen éltető.
Ez csak álom - szólt a róka
Olyan mint a felfújt fóka.
Bőre alatt levegő...
Nem él már, csak érte fő
A két szülőnek rút feje
Hisz kegyetlen volt gyermeke...
Ki is bántott? - íme ő..
Foga kemény, mint a kő
Elfelejti barátom,
Hogy egyezségben él három
Kemény legény
S hamar jő -
A harmadik,
A teremtő.
A seb hamarosan
Gyógyul
Róka koma durván
Mordul.
Foga vicsorít is:
WÁÁÁ.
- Habzó szájam rátalál.
Bíztam benne,
Volt tanárom
Tanítvány és minden áron
Jó barát lett volna ő
Ha nem más állat-szerető.
A sötétben harapott
Bakott lőtt, és jó nagyot!
Itt a vadász...
Mint az ördög..
Bíróként szolgál már,
S dörmög.
Nem a róka, aki ölt!
Leszúrták,
és vérzett volna
S mindenütt csak vércsík
folyna...
Itt a kutya barátom,
Elásva a határon.
Fél a róka, farka lóg,
A harmadik erős volt...
Bíró elé áll a fránya,s
Az eszement etikája...
Kicsi ez az elégtétel
Hogy a másik sebét tépje.
De más megoldás
Sajnos nincs..
Egyszer beérik a kincs.
Megmentette életem,
Ezután majd élvezem
Hogy az élet visszacsap,
S majd lesz neki haddel-hadd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése