Lövey-Varga Éva: Mária-napra

Lövey-Varga Éva:


Mária-napra



(Az édesanyának, nagymamókának, minden Máriának…)



Egykor ifjú volt, fiatal…
Most idős, öreg…
Az idő csak röpke perc…
Vajon, ki érti meg?


Számolta a perceket, 
Míg lánya vizsgázott,
Tárt kar várta vejét:
Glória csillámlott.


A lánya férjhez ment, 
Távolból látja már.
Szíve csak szorong, 
Meghalt a párja már.


Zárt kapu, zárt ajtó, 
Nyílik-e valaha?
Besétál-e rajt’ még, 
A hét-kilenc unoka…


Dolgoznak, betegek…
Aggódva nézi már.
Nyögve fordul egyet,
A könnyfolyam megáll.


Csörren a telefon,
Vonyít egy kutya…
Messziről hull felé,
A kívánság csillaga.


Elment már a lánya, 
Fiatal anya volt…
Követte a férje, 
Másik veje is holt…



Távol unokái,
Nincs idő semmire.
A szív csak hajlik,
De nem viszi senki el…

A munka rogyásig,
Rég terített asztalt. 
Körötte sok gyerek, 
S a szülő, kit vígasztal.


Ma már csak emlék,
Minden, ami  szép volt.
Mégis felkel, újra,
S fáradtan megindul.


Végig megy a házon,
Két kezébe fogja 
A fakanalat, s lábast,
Mi csurig telt valaha.


Alig nyel egy párat,
Összeszorul szája,
A ráncok simulnak,
Hanyatlik a válla…


Ezer-ősz hajszála
Száll a levegőben, 
Lassan már a csillag
Tűnik el a ködben.


Száll a Hold sugara,
Keresi a párját.
A domboldal teteje
Fedi az Ő árnyát.


A falu ura volt, 
Az egykori birtokos.
Ősi mestersége 
ma már polihisztor.


Az idő csak pereg,
őszül az unoka,
Mégsem jut semmire,
Kilenc-tíz szakma.


Megsimítja kezét, 
Az ölében fogja, 
Kilométerekre,
Sziromágyba fogva.


Rég elhunyt a férje,
A másik veje is, 
Majdnem halott ma már 
Körötte mindenik’.


Az idő csak rohan…
Nem találni párját.
Titokban itt is, ott is 
Nagyon várják.


Nem indul az autó, 
Befagyott a számla…
Itt a nyelvvizsga díj,
Pecsétet a szádra…


Dobban a szív itt is, 
Ott is sok az a gond.
És az a telefon mindig 
Csak ennyit mond:


Nem bírom tartani,
Édes fiam, drága…
Megyek lehajtom
A fejemet az ágyra.


Sok a gyógyszerem is
Nem segíthet semmi
Évek óta várom,
Nem változik, enyhít.


Orvos ma lassan már
Minden unoka, 
Mégsem talál gyógyírt
Kémia, technika.


Rohannék! - Elindul,
De szabadság nincsen.
A könny meg csak pereg,
Szétfoszlik a kincsen…


Küldök rózsát, csokrot -
A képeslap is drága?
Dolgozok rogyásig,
Hátha megyek, hátha…



Nincsen videó ott,
A telefon remeg.
„Tudom, hogy szerettek…
De akkor meg minek?”


A gondolat száguld,
Jól légy, nagymamóka…
Anyuka is ápol, 
De neki is kell, ó, jajj!


Mária a drága, 
Neve történelem,
Élete is az már
S szíve, törékenyen.


Ezt a tudást te is
Add majd másoknak át!
Én tudom, hogy jó vagy,
Még egy módon próbáld!


Elment megint egy év,
Kergeti a párat,
Küldenék virágot,
Ezeret s még százat!


S itt ülök a gépnél, 
Az éjszaka fáradt…
Minden éjjel nyissad
Imára a szádat…


Kezeimet távol
Imára kulcsolom
Üzenetet küldök, 
Végig azt dúdolom…


Mindig velem leszel,
Mosolyoddal, Édes!
Tudod, sok volt az év,
Kényes lettem, kényes…


Adjon már az Ég,
Neked is nyugalmat…
Gyere haza hozzám,
Velem itt elalhatsz!



Megfognám kezedet,
Más okozott itt bajt!
De, amit vetettél, itt is,
Ott is kihajt!


Elmesélném bátran,
Amit sosem láttál,
Hisz távolról is tudtad,
Ez az, amit vártál!


Édes, édes anya, 
Nagymamóka, Drága!
Illatos felhőkbe
Burkolózva várj, ma!


Eléd állok bárhogy, 
S őrizem a kezed,
S mint egykor kisszéken,
Kiáltom a neved:


„Légy boldog Mária!
Sose legyél szegény!
Mindig maradjon meg 
Szívedben az erény!”

2019. 09. 12. 2:03:09

A vers és fotó utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Fotó: Lövey-Varga Éva.

Copyright  Pécs, 2019