2020. július 29., szerda

Szegedi Dómtér zenélő órája

A következő leírást találtam róla:

"Szegeden az idő múlását a Dóm téren a templom főbejáratával szemközti egyetemi épület falába épített zenélő óra is jelzi. A szépen faragott óraszerkezet Csúri Ferenc szegedi órásmester munkája 1935-ből. Ennek a csodás órának hazánkban nincs is párja.
A Dóm téri zenélő óra szimbolikái és díszítettsége
A Dóm téri óra a középkori egyetemeknek az egyik szimbóluma, hiszen a díszes Rerrich Béla tervezte óra számlapja körüli kis ajtókon az egyetemi tanács tekintélyes alakjai és a ballagó diákok kis alakjai, sétálnak körbe-körbe.
Az óra számlapja 250 cm átmérőjű és Rerrich Béla eredeti elképzelése szerint a hold valamint a csillagrendszer színes képei díszítik. Rézdomborítás díszíti a számlapot, a tizenkét állatövi jegy szimbolikáival.
A szegedi zenélő óra dalai
A zenélő óra egyik muzsikája a „Szeged hírös város…” kezdetű népdal. A zene részletei tizenöt percenként szólalnak meg, azonban minden egész órában a dal az elejétől a végéig hallható. A dallamokat Vaszy Viktor zeneszerző dolgozta fel. Az óra további zene darabjait Belle Ferenc javaslatára Siklós Albert professzor válogatta össze, a következő témák alapján:
Ballag már a vén diák
Egy régi magyar karácsonyi ének
Szegedi népdal
Tinódi Lantos Sebestyén: A szegedi veszedelem

A szegedi zenélő óra dallama első alkalommal az 1936-os szabadtéri játékokon csendült fel."


Videó: Lövey-Varga Éva
Copyright 2020


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése