L. Varga Éva: Asszír hadtörténet - Haditechnika és utánpótlás /szemináriumi dolgozat / (Vargyas Péter emlékére is)

Asszír hadtörténet

-Haditechnika és utánpótlás -

Készítette: Varga Éva

magyar nyelv és irodalom - történelem szak,  I. évfolyam

1996-97

tanár:  Prof. Dr.   Vargyas Péter
szemináriumi dolgozat

1. Tukulti-apal-Eššarra (Kr.e.1115-1077) tudatosan, lépésről lépésre tágította Asszíria határait. Muški, Urartu, a Taurus, a Földközi-tenger partvidéke egyaránt szenvedett hadjárataitól. Valójában ekkor az ország közigazgatási területe nem volt nagy, hiszen ezek a hadjáratok nem hódító, hanem zsákmányszerző jellegűek voltak. A hadsereg katonai erejét megsokszorozta azáltal, hogy hadsereg-reformot vitt véghez. A Kr.e. 9. században Asszíria látványos és jövedelmező katonai győzelmeket aratott. A század két nagy királya közül II. Aššur-našir-apli (883-859) már uralkodása elején véghez vitte hadseregreformját. Mintegy tízszeresére növelte a harci fegyvernem erejét,. Egy harci szekér személyzete a harcosból, a hajtóból, és általában a pajzstartóból állt. Megszervezte az asszír lovasságot (mely elsősorban hegyvidéken jutott szerephez), és különböző rendeltetésű műszaki alakulatokat hozott létre. Ilyenek például az utász, szállító, folyami szállító, aknaásó, hadigépeket kezelő műszaki alakulatok. Uralkodása idején jelent meg a zsákmány, mint Asszíria döntő jövedelmi forrása.

„A harckpcsival felszerelt és műszaki egységekkel megerősített asszír hadsereg i. e. 859-ben Daligu észak-szír város ostrománál páncélkocsikat, hordozható verőkosokat és ostromgépeket is bevetett. Különleges jelentőségük volt a hadmérnököknek. Az ókori fegyvermesterek a rugalmasság kihasználásával fejlesztették tovább az íjat és a nyilat, az ember legrégibb messze hordó fegyverét számszeríjjá, az egyszerű parittyát gép dárdavetővé, a számszeríjat és a dárdavetőt pedig az első hajítógépekké, katapultává, ballisztává, … . Ezen fegyverek működése a kőkorban használt torziós csapdán alapult. Legfontosabb alkotóelemük az ún. húrköteg, mely állati inakból és lószőrből sodort kötél volt. Emelővel vagy motollával feszítették meg. A kifeszített kötélbe erősített fadarab hatalmas erővel szorult s középső léchez. A hajító és az ostromgépeket egyaránt fából építették, és fémverettel erősítették meg.”¹

2. Aššur-naszír-aplit (K.r. e. 884-858) az asszír királyok közül hódításainak megszilárdítására irányuló szervezőképessége és céltudatossága emelte ki. Kegyetlensége, brutalitása többszörösen túltett az asszír hadviselési szokásokon. Az akaratával szembeszállók lázadóknak minősültek, és csak teljes fizikai megsemmisítés lehetett a sorsuk. Változatos és látványos elrettentési módokat alkalmazott. Megvakíttatta a foglyokat, orrukat, fülüket, végtagjaikat levágatta, elevenen nyúzatta meg és égette meg őket, másokat karóba húzatott vagy lefejeztetett. Azoknak a fejét, akik elestek a harcban, halomba rakatta. Mindez a terület alávetésére, megtartására irányuló pszichológiai hadviselés, és nem öncélú brutalitás volt.

„A temérdek életben maradt katonát foglyul ejtettem; az egyik részüknek karját vagy ujjait vágattam le, másik részüknek az orrát, fülét... . Sok katonának kitoltam a szemét. Egy halmot rakattam a testekből, egyet a fejekből. A fejeket a város körül karóra szúrtam.” - írja feliratában.

Átszervezte a hadsereget, a harci szekerek mellett lovasságot szervezett, s ennek fontos szerepe volt a meglepetésszerű támadásban, a felderítésben. Technikai korszerűsítés is történt. Hatásosabb faltörő szerkezetek, ostromtornyok kerültek be a harcba. A hadjáratok eredményességét azonban nem utolsó sorban az utánpótlás tökéletes megszervezése biztosította. Tushát újjáépítette, és az északi irányú katonai vállalkozások kiindulópontjává tette. A stratégiai településeken nagy mennyiségű élelmiszert és fegyvert halmozott fel, s ezáltal rövidítette az utánpótlási vonalat.

3. Šulmanu-ašaridu (Kr.e. 858-824) uralkodása alatt a legerősebb ellenfelet Észak-Szíria jelentette. A legfontosabb csatát 853-ban az Orontes mentén lévő Quarquar város mellett vívták. A lakosság erőszakos áttelepítése pedig tovább folyt.

A zsákmány növekedésének hiánya a Kr.e. 8. században belső válságot idézett elő. Ekkor jutott trónra egy katonai lázadás során a hadsereg vezetőjeként III. Tukulti-apal-Ešarra (Kr.e. 745-727). Az első években a hadjáratokon kívül belső reformokat is végrehajtott. Ezek közül számunkra a katonai újítások a fontosak. Elit csapatokat, ún. királyi gárdát (kisir šarruti) szervezett, ez képezte az állandó hadsereg magját. Új fegyvereket vezetett be (hatküllőjű harci szekér helyett nyolcküllőjűt; az íjjászoknál nagy méretű védőpajzsot, újfajta ostromgépeket. Döntő gépeket biztosított a haditechnikának, általános mozgósítást rendelt el, és már hadifoglyokat is nagy mértékben sorozott be a hadseregébe. A hadsereg hatékonyságát , biztonságát és mozgását kiterjedt kémszervezettel biztosította. A városok ostromát új eszközök és különálló utászegységek hadrendbe állításával tette könnyebbé.

2. Sarrukín (Kr.e. 721-705) szintén hadvezérként lépett a trónra. Fia és utóda Šin-ahhe-eriba (Kr.e.704-681) az anyagi kultúra fejlesztésén kívül minden eddiginél brutálisabb terrort vezetett be.

A poliocentrikus vagy várostromlási hadműveletek célja az ellenséges város bevétele volt. Ehhez általában mindig használták a két legfontosabb haditechnikai eszközt, az osromtornyot (akkádul: dimtu) és a faltörő kost (jásibu). E berendezéseket valószínűleg Mári városában készíthették. A torony alsó részében rejtőztek, és feladatuk volt a faltörő kos irányítása. Kisegítő eszközként szerepelt az ostromlétra. Nemegyszer alagutakat, aknákat vájtak az ellenséges vár oldalába, szükség esetén pedig mesterséges töltést emeltek. Valószínűleg alkalmaztak pirotechnikai fogásokat. Ennek bizonyítéka a Szihemi fémburok végű lándzsalelet, melybe olajos kanócot tehettek majd meggyújthatták. Erődítményeiket is gyorsan építhették fel.

Az állandó asszír hadsereg törzsét az íjászgyalogság és a lovasság alkotta. De beletartoztak az írnokok, tolmácsok, hírszerzők, jósok is. Szükség esetén behívás útján egészítették ki a sereget. A fegyver helyett gyakran vetették be a diplomáciát és a propagandát. A foglyul ejtet ellenséges uralkodókat a király harci szekerébe fogták a diadalmenetben. Néha a nyakukba kötötték a vesztes fél egyik harcosának levágott fejét, gúny tárgyává tették őket. Elrettentésül az életben maradt foglyok végtagjait, orrukat, fülüket levágták, szemüket kiszúrták, nyelvüket kivágták, karóba húzták, vagy pedig elevenen megnyúzták őket.

A hadsereg alapvető szervezeti egysége az 500-2000 katonából álló kiszir (osztag), mely ötvenedekre (kisru), az ötvened pedig tizedekre tagozódott. Több kiszir emukát (erőt) alkotott. Az asszír hadsereg támadó fegyverei vasból, védekező fegyverei bronzból készültek. A nehéz gyalogság lemezes páncélt és hegyes végű sisakot viselt, melynek már tarkó és halántékvédő része is volt. Pajzzsal, kopjával, rövid karddal, tőrrel, vasfejű buzogánnyal voltak felfegyverkezve. A könnyű gyalogság íjászokra, parittyásokra, dárdavetőkre oszlott; páncélt nem viseltek, néha sisakot sem. Külön pajzshordozóik voltak. A műszaki alakulatok kitűnően értettek a hídveréshez, a földhányással körülvett, keresztutcás táborok építéséhez, ostromsáncok emeléséhez, faltörő kosok és egyéb ostromgépek kezeléséhez.

A háború sajátos tartalma a harc, a hadművelet és az ütközet. A központi irányultságot itt az ellenség haditechnikájának, főerőinek megsemmisítése, az ellenállás teljes megszüntetése jelenti. A harc fő eszközeként így megemlíthetjük az ellenlökést (tűz és roham); a hadműveletet mint manővert és az ellencsapást; az ütközetet – mint támadó és védelmi hadműveletet. A harcoló csapatok mindig arra törekszenek, hogy előnyös helyzetbe kerüljenek ellenfeleikkel szemben, és őket kedvezőtlen körülmények közé szorítsák. Ez a csapatokkal, tűzzel, technikával való helyes manőverezéssel érhető el- A manőverezés leghatásosabb eredménye az ellenség bekerítése. A győzelmet azonban meg is kell szilárdítani. Ez lendületes mesteri üldözéssel történik. Formája frontális, szárnyüldözés és párhuzamos üldözés lehet. A harctevékenység szakképzett embereket, erkölcsi, politikai, harci anyagi és technikai biztosítást kíván. A harcbiztosítás fajtái közül ki kell emelni a felderítést, a csapatok közvetlen biztosítását, és a technikai biztosítást. A harcoló hadsereg utánpótlását és anyagi technikai ellátását a hátországi bázisoktól a frontbázisokig és onnan a szállítóeszközök összes fajtájával biztosítjuk. Ellenkező irányba folyik a sebesültek, fölös eszközök szállítása. A csapatok adott hadműveleti csoportosításának ellátását és hátraszállítását biztosító útvonalak alkotják a közlekedési hálózatot.

A harctevékenység két alapformája a támadás és a védelem. Kedvezőtlen viszonyok esetén az átcsoportosítás érdekében a döntő harc elodázására alkalmazzák a visszavonulást.

Az asszírok a gyakorlatban mindezt tökéletesen megvalósították. A főhadiszállást főváros központi erődítménye jelentette. Minden évben újévkor a király itt tartott ellenőrző vizsgálatot, melynek során felmérte a hadseregét és a felszerelését. A hadjárat általában tavasszal indult, és a téli esőzések megkezdődésével zárult. A kivonuláskor a hadsereg előtt jártak a zászlósok, akiket a papok és a jósok kísértek, valamint a király, testőrei kíséretében. Őket követte a hadszekeresek , lovasok, gyalogosok és szerszámvivők hadteste, valamint a különböző területekről csatlakozók csoportja. A hadsereg minden ellátmányt magával vitt, tulajdonképpen zsákmányolással tartotta fenn önmagát. A felderítést hivatásos kémek végezték. Feladatuk az volt, hogy részletes adatokkal szolgáljanak az ellenség kül- és belpolitikai helyzetéről. Jelentést tettek a belső ellentétekről, katonai rendszabályokról, védelmi létesítményekről, élelmiszer-tartalékokról, a csapatok harcképességéről, utakról, átkelőhelyekről. A felderítő szolgálat élén a legtekintélyesebb államférfi, általában a trónörökös állt. Jó hadiutak biztosították a az összeköttetést a központtal. Az erődítési technika szintén magas fokú volt. Falakkal, bástyákkal védett, állandó, erődszerű ovális vagy négyszögletű táborokat építettek. Sáncokat, töltéseket alkalmaztak támadásnál és védekezésnél egyaránt. Az ostromgépek szállításához gyors és pontos munkára volt szükség. A folyókon való átkelés bardukokkal is történhetett ( a kecskebőrökből készült csónakok leírásával találkozhatunk Hérodotosznál), de a fából készült pontonhidakat is gyakran alkalmazták. A műszaki alakulatok bármilyen területen utat biztosítottak a vonulók számára. A várerőd-ostrom alapfeladata a falon való résnyitás volt. A kapuk betörésére ún. taranokat alkalmaztak. A faváz elülső részén levő kis toronyban íjászok tartózkodtak. Ütőerejét a láncra akasztott, fémvonattal készített gerenda adta. A védők csak a taran eltörésével, harapófogós fölrántásával, esetleg gyújtólövedékkel védekezhettek ellene. A mozdítható ostromtornyokról fáklyát, gyújtónyilat lőttek a védőkre. A falak lerombolására aknafolyosóikat, földhányásokat készítettek, gyakran alkalmaztak ostromlétrákat, és hajítógépeket. Ismerték a kiéheztetés technikáját, és gyakran alkalmazták is. Elzárták a védőket a kutaktól, vízlelő helyektől. Közben zsákmányszerzés reményében dúltak, fosztogattak. Az ellenszegülők mindig a legkegyetlenebbül bűnhődtek.

Tulajdonképpen az asszírok vetették meg az igazi haditechnika és hadművészet alapjait, a további fejlődés alapjául szolgáltak módszereik.

Felhasznált irodalom:

The Cambridge Ancient History, Cambridge

Razin: A hadművészet ókori klasszikusai, Budapest, 1963.

Hahn I. - Kákosy L. - Komoróczy G.: Az ókori Kelet történet, Budapest 1989.

Kalla Gábor: Mezopotamiai uralkodók, Budapest, 1993.

Klíma J.: Mezopotámia, Budapest 1983.

Oppenheim A. L.: Az ókori Mezopotámia, Budapest 1982.

Postage: Az első birodalmak, Budapest 1985.

Francev, J. P.: Világtörténet I. kötet, Budapest 1967.

Hermann Heinz Wille: A szakócától a dinamóig, Kossuth Könyvkiadó 1988.

1Hermann Heinz Wille: Az ókor leleményes mechanikusai In: A szakócától a dinamóig, Kossuth Könyvkiadó 1988., 91.o.