L. Varga Éva: Egy ódon Debrecen

Ezernyi hópehely hullik az égből, egymással versenyezve, igyekeznek földet érni. Nem tudják, mi lesz további sorsuk, nem is sejthetik - mint az emberek.  Egymásra borulva puha takaróként fedik be a tájat,  leplezve kegyetlenségét, elrejtve szomorú realizmusát, körvonalait.
Mintha az egész rohanó világ nyugalmasabbá válna. A város a hótakarón megcsillanó fényben szikrázik.
A fehér hab mélyen magába szívja a csöndet, melyet csak egy-egy vidám gyermekkacagás hangja tör meg.
Bámulom a keringőző hópelyheket,  s közben Strauss híres keringőjének dallamai csengenek fülemben, gondolataim messze kalandoznak. Minden hópehely egy-egy arc a város forgatagában. Egyéni, senkihez és semmihez nem fogható. Ismerős, s mégis ismeretlen. Közeli, s mégis oly távol van. Szeretnék világgá kiáltani mindent, de egyedül vagyok emberek ezrei között. Rovom a város utcáit, s csak későn veszem észre,  hogy besötétedett.
A város esti fényárban úszik. Hideg fénysugarak törnek meg a szikrázó habon, s én szaporázom lépteimet.

Fázom, az amúgy is dermesztő világban.


(Vitéz Ferenc, Erdei Sándor és Nagy Lajos által tartott újságíró tanfolyam a HBN-nél 1994-95.)