L. Varga Éva: Idő

L. Varga Éva:

Idő

Tudod-e, milyen szörnyű
 Ha harapni lehet a csöndet?
Ha nincsen emberi zaj,
S csupán a gép zúgása hallik?
Amikor fecske csivitel a villanydróton,
Gólya kelepel a háztetőn,
Amikor minden lelki nyugtalanságod
Valóságosan testet ölt?
Autók zúgása, csöndben, távolról –
Szinte átjárja a levegőt…
Előtolulnak a régi emlékek,
És életre kel a temetőd!
Mosolyok, kezek, zöld és barna szemek
Szegélyezik az utadat,
S amikor a legkevésbé várod,
Megmutatják a kutadat.
Terméskövek egymásra rakva,
Szabályos rendben szorosan,
Csillámló víztükör, édes a vízcsepp,
S ott állsz a tükörnél - korosan.
Mohos vödörben oxigéndúsan
Falatozik a szomjúság
S egy pillanat múlva újra előtted
Lépkedhet bátran az ifjúság.
Ifjúság? – Álom!
Álom a szépről. Álom a jóról, szerelemről
Gyermekről, családról
Testetlen csodáról,
Aranyló faágról,
Mindenedről…

Tiszaszentmárton, 1999