I.
A mai nap elég lustán kezdődött, megint éjfélkor feküdtem le, a számítógépet javítottam.
Azt a férget, trójait, vagy bármit nem tudom leszedni a gépről még újratelepítéssel sem... Krucifix!
A tojásrántotta és a géptelepítés után újra a konyhában kötöttem ki, hamar elkészült a finom fasírt alap. Rend van, törtem a fejemet, mit is pótoljak az igazi haladáshoz. Aztán elővettem ezt az új füzetet, új gondolatokkal, új tervekkel, új tennivalókkal. Mivel minden percet kihasználtam, pótolni nem kell...
Gyakorlatilag majdnem végig tanultam mindent az elmúlt évek során a könyvkiadáshoz is. Mennyi mindent jó lett volna, ha akkor, abban a pillanatban le is írok! Visszaemlékezve az elmúlt évekre, már sokkal megbocsátóbb, elnézőbb vagyok az emberek rosszindulatú akadályozásával és a cselekedeteikkel szemben. Irodalmi naplót kezdtem középiskolásként, és már akkor tudtam, hogy az irodalom túlságosan is szűk fogalmi és tematikai kör ahhoz, hogy mélységesen kimeríthesse a felmerülő gondolatok és ötletek világát!
Hogyan is jutottam pár évvel ezelőtt arra a következtetésre, hogy a Tapló Napló talán elég kifejező lehet címnek? Érdekes dolog, sokat nem is kell gondolkodni rajta. Intelligensnek és képzettnek nevezett emberek olyan mértékű viselkedési problémájával és értelmezési gondjaival találtam magamat szemben, hogy nyomdai keretek közé kellett szorítani a felháborodás mértékét.
X. nem érkezett meg, elfelejtette az apját meglátogatni. Amit igazán nehezen hiszek el! "Női mosoly" a szám sarkában. Egy sikertelen vizsga után, gyermeknapon? Hm. No, hagyjuk a fiatalembert békén...
A Drágám pedig itt a hátam mögött profi zenét szolgáltat az emlékeimhez, a nyugalmamhoz, a gondolkodásomhoz. Nagyon-nagyon hasonló, majdnem teljesen ugyanaz a zenei igényünk, csak az enyém még nagyon széles körben ezen kívül ki is bővül.
Fő a krumpli a gázon, megyek sütni a fasírozottat. Utána folytatom majd a Tapló Napló sorait, mely semmi másról nem szól és nem szólt, mint magáról a világról.
II.
Elhatároztam, hogy ha nem is jelenidejű lesz ez a napló, de nagy mértékben a megtörtént eseményeket fogja feldolgozni. Nem tudom kizárni az életem, az élet különböző részeit. Szóljon hát a kémiáról és a biológiáról, a történelemről és irodalomról, nyelvészetről ugyanúgy, mint a vágyakról, a filozófiáról, vallásokról és a művészetről.
Hány hosszú évbe telt, míg el tudtam fogadni, hogy vannak képességeim, és ezeket mások rosszindulata miatt nem lehet megszüntetni, eltörölni, elfojtani. Ezeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert valamit elloptak tőlem, és csak a nyelvészeti elemzések, az irodalom kutatási területei, a stilisztikai és egyéb elemzések bizonyíthatják. Akkor is, ha valaki átadta a levédési események előtt a kiadónak, vagy saját nevén nyilvánosságra hozta. A más írása (az enyém), ami valaki kötetébe belekeveredett, és az elméje részévé vált... hm..
Nem is tudom, miért aggódtam túl az életemet! Azok miatt, akiknek a verseit átírja az online irodalmi lap tulajdonosa, az , akivel egy padban ültem a képzésen, csak fele annyi idős voltam, mint ő? Nevetséges. Ő támad, gyaláz és aláz nyilvánosan, és ő tartja példaképnek magát?
akik támadnak, és megsemmisítenek alkotó embereket, alkotó társakat, érdemtelenek arra, hogy közszereplőként másokat tanítsanak, illetve nem is tanítanak, hiszen a gyereket, a szárnyait próbálgató öreget a földbe döngölik, mielőtt megtanulná a nyilvánosság észlelését, jelentését, jelentőségét. A tehetség önmagában mindenhez kevés. Azt fel kell ismerni, meg kell érteni, és meg kell tanulni alkalmazni, és meg kell tanulni hozzá ugyanúgy minden eddigi tapasztalatot, tényt, mint másoknak. A tehetség csak valami felé emel, de nm jelenti azt, semmit nem kell tanulni hozzá.
Hiszen akkor a lakatlan sziget lakója a világ minden nyelvén beszélne, anélkül, hogy bárkivel is találkozna..
A gyerek és a aki felnőttként is tanulni akar, mindenből tanul. Mások hibáiból legfőképpen. Ha ugyanazokat a hibákat elkövet, amelyeket már látott másoknál, és nem ismeri fel, és még kevésbé tudja kezelni (a példa ellenére), akkor már nagy bajban van. Az győz, aki hamarabb tanul meg és alkalmaz is valamit. Ezért van az átlagtól eltérő zseni, és olyan ember, aki óvodásként már iskolás anyagot sajátít el, alkalmaz, vagy általános iskolai szintjének színvonala már súrolja a középiskola végzőseinek tehetségét.
Hm.. az általános iskolás írásaimat most találtam meg 20-25 év után a külföldi lapok mai diákjainál....Még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy átírják azokat! Gyakorlatilag a pályázati anyagok győztese, amelyet az írószövetségi vezetőség mos zseniként nyomat, egy 20-25 évvel ezelőtti gyerek, akinek felnőtt jelenlétét eltűrni képtelenek, érezve az igazság veszélyét. (Megj. : az eltett, félretett, és nem közölt régi írások akkor is előkerülnek :) )
Kemény vádak? Nem: logika és energiaáramlás. Az egész élet fizikai és kémiai alapokon él. A bűn, a relativitás elmélete alapján is akkor szűnik meg, ha a változtatás tényét regisztrálja az elme, felismeri, és kezelni tudja.
Sajnos az etika egyáltalán nem jellemző sem az írókra, sem a kiadókra. A plagizálás fogalmát nem csak nem értik meg, hanem úgy nőnek fel, hogy az életük része.
Két ember ugyanazt a kitalált történetet ugyanúgy soha nem fogja leírni. (Csak ha az egyik olvasta a másikét.)
Azt hiszi a fa története, mert külföldi érintettségű, csak egy máshol élő magyar novellája lehet, vagy éppen a B. V. megjelentetett alkotásainak összekeveredése nem bizonyítható. A szövegek életrészek, és az életnél mi sem nagyobb bizonyíték a stilisztikán, a szóhasználati gyakoriságon kívül. Jó, hát így is lehet.
Támadjon, akinek nem tetszik!
Itt fog állni az összes eltűnt alkotás a valódi realitási keretek között, alátámasztva életrajzi tényekkel, adatokkal, tervekkel, és nyelvészeti megokolásokkal.
ALEA IACTA EST!
Fotó: Lövey-Varga Éva Vajdahunyad vára, Városliget, 2011.05.27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése