L. Varga Éva:
A Házsongárdi Temetőben
Lágy szél kóborol a fák közt
Tisztára mossa a levegőt
Szemem előtt ma is élénken látom
A Házsongárdi Temetőt.
Pezsdül a vérem, száll a gondolat
Virágba borult a temető
Száz meg száz lépés dobban a földön
Mint az a szív, a szerető…
Egy sóhaj hagyja el ajkam, küldöm
Hogy mosolyogj felém
Végigsimítom a híres, ékes romok
Lélekben tündöklő pillérzetét.
Csöndesen bolyongok, nézem
Az arany betűket
S oda gondolom magam elé
Élénken mélázó szemüket.
Érzem, hogy szeretnek
Árad a térben a bizalom
S mégis, most lélekben
Mindegyiket csak siratom.
Csönd védi a fákat
Alig rezzen a levél
S biztosan érzem, elemi ösztön
A szívembe örök emléket tevél.
2002.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése