Varga Éva:
A környezetünk „védelme”
Megjelent: a HBN 1995.január 5.csütörtöki számában a „Hajtás” rovatban;Arany Lajos és Erdei Sándor szerkesztése alatt, az eredetivel teljesen megegyező külalakban.
Manapság az emberiség „fontos problémái” közé tartozik a „környezetvédelem”. Naponta pusztul ki növény- és állatfajok sora, de ez, úgy látszik, mellékes, mert sokan közben zöld színű kártyácskákkal foglalkoznak, amelyek fogyasztják a természet büszkeségeit, a fákat, és egyáltalán nem akadályozzák meg az igazi szennyeződések terjedését. Nem is beszélve a költségekről, amelybe – mint szöget a deszkába – beleverik az ártatlan embereket, de nem az államot. Mert miért is ne kímélnénk szegényt attól az egyszeri, nagyméretű átalakítástól?! Hiszen majd az állampolgárok kifizetik a különböző orrcsavaró bírságokat. Vajon zöldebb lesz a természetük is?
Ha, ha ezt nevezik nálunk környezetvédelemnek?! Biztosan valami „kis” tévedésről van szó. Csupán olyan galaxisméretűről. Vagy talán valamiféle szócseréről… Ezt könnyen meg lehet magyarázni! Az emberek környezetvédelem címén elégetik a szemetet. Az égés során – mint tudjuk, – édes-kedves-bűzös gázok keletkeznek. Ezek a kis ártatlanságok általában mindig alaposan szétverik Földünk védőpajzsát. Hogy micsoda bunyó megy ott! Galaxisbeli mérkőzésnek is beillik. A gázok szuperszonikus sebességgel száguldanak a világűr felé. Nem kímélik a troposzférát, nem kímélik a sztratoszférát. Még kevésbé az ózonréteget. Körbeveszik ártatlan molekuláit, és addig püfölik, míg végül…- az erősebb győz. És nehogy azt higgyük, hogy az ózonmolekulák! És otthagyják szegény szerencsétleneket, akik megsérültek a kíméletlen küzdelem során.
De ez még hagyján. Ekkor jön a savas, ólmos, benzingőzös támadás…Míg végezetül a szratoszféra és a mezoszféra egybeolvad. Ja, bocsánat! Ne siessünk annyira! Először olyan 100 négyzetméteres lyukacskák jönnek létre. Ez az a tipikus „szitajelenség”. És ekkor az „éltető” magfúziós reaktor szeretetteljesen megajándékoz bennünket ibolyántúli sugaraival. Ezek a „kemény legények” roncshalmazt csinálnak minden élő anyagból…Egy kis hólyagocska, majd egy icipici lyuk. Aztán még nagyobb és még nagyobb. Hát kell ez nekünk? Vagy esetleg jobban szeretjük a sárga színt a zöld helyett? Nem az irigységre kell ám gondolni. Csupán az aprócska homokdombokra, amelyek a Baktérítő és a Ráktérítő mentén húzódnak végig Földünkön. Közben nem is védekezünk a támadássorozat ellen, mely a „lyukalkotás” kimondhatatlanul nagy mestere. Á, ne is törődjünk vele! Segítsük érvényesülni lehengerlő erejét, freonocskával töltött spray-kkel, a ragaszkodó CO-molekulácskákkal, frissen „készült” radioaktív anyagok elszabadításával!
Ja, és ne felejtsük ki az ártatlanságtól lelkibeteg vegyészeti és kozmetikai gyárakat, fodrász-bűzbarlangokat! Mind-mind segítenek gyártani az óriási szitát. Édes zöld ligetek! Ugyanúgy foltot jelentetek Földünkön, mint az apró ózonmolekulák. Mert a szitakészítés nagyon egyszerű. Lyuk-lyuk hátán.
Végül a Föld is belekerül egy végtelen „fekete lyukba”, ahonnan már nincs kiút, mert az maga a pusztulás.
Varga Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése