Köszönetem
(M.M.-nak és K. L.-nak)
Csak egy vers lehet
Mint megannyi, és
Poros, rejtett lelet
Titkon és csendben
Nekem csak fáj
Az elhagyott és
Gyönyörű illatos táj
Mely nyugalmat adott.
Láthatatlan vonzások
Szőnek át teret és időt
Hálóként ringva a
Magasban, hogy durva
és marcona kezek
Rávessék alaktalan és
Formátlan lelkünkre,
Gúzsbakötve érzelmeineket,
létezésünket.
Utat keresünk mindannyian
Letaszítva a gyengébbet,
figyelmesebbet és
Lélekben gazdagabbat,
Hogy ránk találjon az
a materiális valóság,
amelytől megszabadulni
talán soha nem lesz
alkalmunk.
Csak adunk, és adunk…
Mosolyt és virágot,
Egy összetört világot,
Jót és rosszat. –
S ez a mi igazi adunk
Saját magunk ellen.
Hiszen élni akarunk mi is!
Ha Machiavellista eszközök
birtoklása révén is,
de élni akarunk!
S már késő minden,
Amikor a fájdalom szava
csal mosolyt néma
ajkunkra.
Tiszaszentmárton, 1999.aug. 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése